Megosztottság helyett "szeretetországot" ígér. De vajon hogyan kívánja megteremteni a "szeretetet" Márki-Zay Péter? Lakatos Júlia blogbejegyzése.
Márki-Zay Péter a magyar kultúra napja alkalmából próbálta árnyalni online bejelentkezésében hogyan képzeli az általa gyakran hangoztatott “szeretetország” megvalósulását. Mint mondta, az utóbbi száz évben sokszor előfordult, hogy a magyarság egyik fele megpróbálta kitagadni a másikat közös örökségünkből. „Jobb- és baloldaliak, zsidók és keresztények, vallásosak és ateisták, népiek és urbánusok rendszeresen megkérdőjelezték a másik magyarságát”, utalva az általa már korábban is hangoztatott “két Magyarország” elméletére, amelyet kormányzásával meg kíván haladni. Ennek a történelmi gyökerű szembenállásnak a feloldására kínálja megoldásként, hogy legyünk toleránsak és fogadjuk el egymás különbözőségét. Vagy ahogy fogalmazott, fogadjuk el honfitársainkat olyannak, amilyenek, ne akarjuk őket átállítani a saját gondolkodásunkra. Megfogalmazza ugyanakkor azt is, hogy akik rá szavaznak, azok “a szeretet, az elfogadás, és az integráció kultúrájára szavaznak”.
S hogy miért ezzel foglalkozunk a kultúra napját követően, ahelyett, hogy unokáink fogják-e még olvasni (s érteni) József Attilát? Azért, mert pont ezen a napon zúdított a szeretet, az elfogadás, és az integráció kultúrájára szavazó közvélemény egy nem kis része épp ezzel az üzenettel ellentétes minősítéseket Szakcsi Lakatos Bélára, amiért megnyilvánulásával nem az általuk helyesnek vallott politikai álláspontot képviselte. Nyilvánvalóan az ellenzéki összefogás miniszterelnök jelöltje nem felelelős választói véleményéért, vagy a sajtóban megjelenő híradásokért, az azonban, hogy ilyen indulatokat vált ki az, hogy valaki eljátsza a Fidesz kampánydalát, rámutat arra, hogy van egy komoly hiányossága Márki-Zay “szeretetország” narratívájának. Nevezetesen annak kifejtése, hogy hogyan kívánja meghaladni a miniszterelnök-jelölt azt a megoszottságot, ami azt eredményezi, hogy, ha például tíz színész nevét adja a választás tisztaságát elősegítő projekthez az dícséretes, ellenben, ha valaki, legyen bármilyen elismert művész, a Fidesz mellett tesz hitet az talpnyaló, vagy még rosszabb? Természetesen nem vagyok naív, tisztában vagyok azzal, hogy a jelenség fordítva is létezik, azonban a Fidesz nem kampányol azzal, hogy felszámolja ezt a polarizációt. Épp ellenkezőleg, inkább (ki)használja.
Ilyen szempontból nem is a konkrét példák fontosak, hanem az elv. Az ember vagy rendbenlevőnek gondolja, hogy egy művész akár politikai, társadalmi kérdésekben megszólal, vagy nem. Magyarországon általában egyébként elítéli a közvélemény az ilyen irányú szerepvállalást, ugyanakkor létezik egy nagyon markáns kettős mérce is. Jóval elnézőbbek vagyunk azokkal szemben, akik az általunk fontosnak vélt ügyek, pártok mellett állnak ki, mint azokkal, akik az ellenkező oldalt erősítik. Ha Magyarországon lenne formális, tudatos állampolgári nevelés, akkor értenénk, hogy az ilyen típusú állampolgári megnyilvánulások fontosak, és természetes részei a közbeszédnek. Értenénk ugyanakkor azt is, hogy ez az jelenti, hogy el kell tűrni, hogy nem csak a számunkra kedves vélemények fognak megjelenni. Ezzekkel lehet vitatkozni, lehet őket kritizálni, de morálisan leírni valakit a véleményéért nem, hogy nem hozza el a szeretet országát, hanem egyenesen kirekesztő. Pontosan azt a viselkedést tükrözi, amit elítélnek, ezáltal hiteltelenítve, és átpolitizálva azon civilek kiállását is, akik adott esetben az általuk képviselt vélemény mellett tettek hitet. Ha igazán tenni szeretne valaki azért, hogy ha ne is “szeretetország”, de legalábbis
egy olyan ország legyen Magyarország, amelyben jobban megférnek a különböző vélemények, akkor azt kellene megérteti valahogy mindkét féllel, hogy az emberek változnak, tévednek, esendők. Egymás hirtelen felindulásból elkövetett kiátkozása pont annak a hagyománynak a továbbvitele, amit Márki-Zay Péter kritizált.
Lakatos Júlia
