Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Hová tűnt Márki-Zay?

2021. november 08. 10:01 - Méltányosság Központ

Márki-Zay Péter az előválasztás óta alig ad interjút a hazai médiában. Miért dönthetett így és hová tűnt? Erre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése.

pexels-photo-269790.jpeg

Mióta megnyerte az előválasztást, Márki-Zay Pétert ritkán látni a nyilvánosságban, legalábbis ahhoz az interjúcunamihoz képest mindenképpen, amit a két előválasztási forduló között megszokhattunk tőle. Akkor napi 3-4 interjút adott különböző prominens, nem kormánypárti médiumoknak, manapság pedig alig-alig mutatja magát ugyanezeken a csatornákon. Ez sokakat meglep, már csak azért is, mert saját párt híján nem igazán vannak emberei, akiket delegálhat ugyanezekbe a műsorokba, és az előválasztás során a minél több és hosszabb megszólalások stratégiájával tört folyamatosan előre. Hová tűnt és miért?

Adódik egy-két kézenfekvő magyarázat. Egyrészt a korábbi tempó tarthatatlan volt; nem lehet várni, hogy valaki több mint fél éven keresztül folyamatosan a tévéképernyőkön szerepeljen, és mindeközben érdekes is maradjon a közönség számára. Így egy kisebb hátralépés logikusnak tűnhet. Másrészt polgármesterként nem csak kampányteendői vannak Márki-Zaynak, és ezekről be is számol a közösségi médiában, pl. élőben számol be az önkormányzati ülésekről.

Ezektől a tényezőktől függetlenül marad még ideje az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének arra, hogy a médiával foglalkozzon, csak ezt nem arra szánja, amire az előválasztási kampány során. A magyarországi médiumok helyett a külföldiekre koncentrál. A teljesség igénye nélkül a következő médiumoknak adott interjút az elmúlt két hétben: Newsweek (USA), CNN (USA), Al-Jazeera (Katar), Die Zeit (Németország), The Sunday Times (Nagy-Britannia). Ezen kívül arra is szánt időt, hogy a külföldi újságírók mellett külföldi politikusokkal is beszéljen, így találkozott az Európai Néppárt, a Macron-féle Renew Europe, az európai szociáldemokraták és Zöldek képviselőivel is.

Szokatlan, hogy egy magyar politikus ennyire a nemzetközi médiának és politikának szenteljen egy időszakot. Márki-Zay ebben is elüt a szokásos ellenzéki politikusoktól, és ennek nem csak az az oka, hogy villámszerű felemelkedése miatt szokatlan érdeklődésre tart számot külföldön is. Két stratégiailag fontos megfontolás is állhat amögött, hogy ilyen intenzitással a nemzetközi kapcsolatok építésébe fogott.

Az első ezek közül az, hogy tanult az ellenzék hibáiból, és arra törekszik, ami hiányzott az ellenzék tagjainak nagyobb részéből a NER időszakában: nemzetközi beágyazottságra. Amíg a 2000-es évek közepéig a magyarországi baloldal sikerének egyik kulcsa az volt, hogy a jobboldallal szemben remek nemzetközi kapcsolatokat tudtak fenntartani, és képesek voltak a nemzetközi korszellemet követni (gondoljunk csak pl. arra, hogy a szocialisták viszonylag gyorsan átvették az angolszász világban divatossá vált harmadik út politikáját). A Fidesz ebből tanulva 2010 óta minden politikájához megpróbál nemzetközi szövetségeket építeni, ennek legújabb jele volt Marine Le Pen budapesti látogatása. Akármennyire megy szembe az európai fősodorral a magyar kormány, egyedül sosem teszi, mindig keresi, hogy tudja nemzetközileg is beágyazni a politikáját, és részben ez is eredményezi sikerességét.

Ezzel szemben az ellenzék hiába hivatkozik megállás nélkül a Nyugatra, ha a nyugati folyamatok megértése és a jelentőségteljes nyugati kapcsolatok építése elmaradt. Ezt a befelé forduló magatartást próbálja megváltoztatni Márki-Zay azzal, hogy máris széles körben keres magának szövetségeseket, tulajdonképpen az Európai Parlament teljes centrumát megpróbálja megnyerni magának. Ez egyrészt hasznos lehet az ellenzék sikere szempontjából is, de személyes indíttatásai is lehetnek ezzel. Miután hazai pártháttérrel nem rendelkezik, érdemes a nemzetközi szövetségeket maga mögé építenie, hogy biztosítsa pozícióját az ellenzék élén. Így, amennyiben a koalíciós pártérdekekkel szembe szeretne esetleg menni, hivatkozhat a neki köszönhető nemzetközi beágyazottságra.

A nemzetközi beágyazottság mellett van még egy fontos oka annak, hogy Márki-Zay minden lehetőséget megragad külföldi interjúkra és nemzetközi találkozókra. Ez pedig az, hogy ezeknek tartalma másodlagos; a legtöbb politikafogyasztó nem szerez információt arról, mi is hangzik el ezekben a nyilatkozatokban és miről is szólnak ezek az egyeztetések. Az viszont elterjed, hogy Márki-Zay sok külföldi, a jelenlegi európai politikai fősodorhoz tartozó médium és politikus által elfogadott jelölt. Ez pedig erősíti azt a képet, hogy ő a „nyugatos” jelölt, és a „nyugatosságot” kereső szavazók számára ez egy fontos igazodási pont – nem csak beszél a Nyugatról, hanem ott valóban elfogadott politikusnak számít. Ezt hívja a politikatudomány gondolatmankónak: a nem teljesen tájékozott választók (a választók túlnyomó többsége) ilyen hírek alapján helyezi el a saját fejében a jelölteket, pártokat, Márki-Zay pedig ezzel megerősíti a helyét a „nyugatos” jelölt polcán a választók fejében.

Ugyanígy gondolatmankóként szolgálnak ezek az interjúk és találkozók a Nyugat Magyarország felé érdeklődő politikusainak, újságíróinak és polgárainak. Értelemszerűen nagy többségük nem követi napi szinten a magyar politikát, de ha azt látják, hogy egy magyarországi jelölt az általuk ismert fősodorbeli médiumokban jelenik meg és az általuk ismert fősodorbeli politikusokkal találkozik, akkor már el is helyezik ezt a jelöltet az európai fősodorba. Orbán Viktorról is feltehetően annyit tudnak, hogy az európai fősodorral szembenálló politikusról beszélünk, Márki-Zay pedig így logikusan szembekerül vele – függetlenül attól, hogy mi az interjúk és találkozók konkrét tartalma.

Márki-Zay tehát akár tudatosan, akár véletlenül koncentrál a külföldi kapcsolatokra, stratégiailag fontos lépéseket tesz.

A nemzetközi beágyazottság mind neki, mind az ellenzéki siker szempontjából fontos lehet áprilisban és az azt követő években, és az interjúk és találkozók által sugallt gondolatmankók segítik elhelyezni őt a politikai palettán mind a magyar választók, mind a külföldi érdeklődők fejében.

Rajnai Gergely

 

45 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7716749182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fikalnyik Eugén 2021.11.08. 10:59:33

Magyarországon nem létezik jobb és baloldal. Jelenleg az Orbánista népnemzeti-kommunista kormány (lásd Román Kommunista Párt 1985*) és egy Orbánt elutasító ellenzéki tömb van.
Előbbi tömb mára a MIÉP kései politikáját viszi tovább a korábbi kisgazda párt szervezetére ráépülve (azt korábban lenyúlva), személyi kultusz formájában. Fő külföldi támogatói a putyini Oroszország és a kínai kommunista diktatúra valamint közép-ázsiai rezsimek. Gyakorlati politikájában neoliberális gazdasági lépéseket valósít meg de államkommunista eszközökkel, ahol legfontosabb cél, hogy az állam minél több pénz fölött diszponáljon (és abból zsebre tegyen). Ezért lenyúl minden önkormányzati adót, lakossági befizetést (pl. szemétdíj), szektoradókat emel (pl bankadó) amit egy az egyben átterhelnek a gazdasági szereplők a fogyasztókra. Másik fő bevételi forrása az EU támogatás. Világnézetét folyamatosan változtatgatja a külső megbízók és a belső igények alapján, egy fontos igazodási pontja van, a kereszténységre hivatkozó vallási fanatizmus, amelyet kizárólag külsőségekben követ, saját életére nézve nem érzi követendőnek, de folyamatosan a társadalomra akarja erőltetni. Elitje a saját maga által kinevelt gazdasági holdudvar, ami semmilyen valós teljesítményt nem produkál, csak a nevét adja az ellopott vagyonhoz. Támogatói a kistelepülési középkorúak és idősek, közös nevező, hogy a rendszerváltás vesztesei.
A vele szemben álló ellenzéki tömb atlanti orientációjú, elsődlegesen a nyugati kormányzatoknak óhajt megfelelni, azok elvárásait mindenben teljesíti, a 90-es évek szocialista kormányának alapjain építkezve, azok ígéreteit és módszereit átemelve. Elsődleges bevétele az állami vagyon eladása és az EU pénzek, gazdaságpolitikája a szélsőbalos osztogatástól a neoliberális lépésekig terjed. Fő támogatói a nyugati kormányok és szervezetek. Célja az állam teljes leépítése a gazdaságban és a magántőke erősítése. Világnézete a 68-as liberális internacionalista vonal, amely elsődlegesen nem jóléti hanem ideológiai-politikai célokért küzd. Éppen ezért személyekhez sem kötődik, csak irányvonalakhoz. Világnézetét az aktuális nemzetközi trendek diktálják. Elitje a kulturális, jogvédő és szociális terület ismert figurái. Támogatói a városi humán értelmiség, a fiatalok illetve azok a középkorúak, akik a rendszerváltás utáni időszak veszteseinek érzik magukat.

No ezek után, ha te a félfasiszta/maoista kombót és a nemzetközi liberális közül bármelyiket jobb vagy baloldalinak látod, akkor nagyon mellélősz.

Ami pedig MZP-t illeti, múlt héten a Hír Tvnek adott interjút, amit szokás szerint úgy vágtak, hogy az értelmi fogyatékos munkásőrök megkapják a napi fosadagot, csak éppen élőzte is MZP, úgyhogy az egész vágatlan fent van a youtubeon, plusz a szokásos heti 1 órás műsora is elérhető.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.08. 13:54:32

Nekem nem hiányzik. Megelőválasztani se kellett volna.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.08. 19:27:04

@Lesz még Magyar Köztársaság: fasse ismeri ki magát rajtad.
Kíváncsi vagyok mikor jössz azzal, hogy: nem szeretem Orbánt de orromat befogva mégis rájuk szavazok, mert saaaajnos nincs kire szavazni.

ulpius66 2021.11.08. 20:04:46

Szerintem a gazdái tiltották meg neki, hogy nyilatkozzon, mert csak baromságokat képes mondani!

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.09. 16:08:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Márki-Zay nem volt jó választás. Márki-Zay egy kártékony idióta. Márki-Zay nem hoz, csak visz (szavazatokat). Az előválasztás után is ontja magából a baromságokat. Egy kókler.

Sajnálom, de kimondom amit gondolok. Ha zay, ez az idióta felelősségteljesen viselkedik, már az előválasztási procedúra alatt, elsősorban nem az ellenfelét gyalázza és nem próbálta volna beállítani magát Orbán egyetlen győzelemre esélyes ellenfeleként, magyarán tartja magát a megállapodáshoz, amiben a pártok előzőleg megegyeztek, és tisztességes versenyben győzött volna, én is másképp állnék most hozzá.

Nem megyek szavazni. Elvből nem teszem, 2014 óta. A választások nem tiszták és nem szabadok. Az ellenzéknek esélye nincs, mert egy egész rendszer dolgozik ez ellen. Ezúttal megvan a teljes ellenzéki összefogás, de akkor sem. Ez csak maximum megnehezíti fideszék dolgát. Ha persze te inkább hallgatsz a megrendelésre dolgozó rizörcs, meg a horngabi által gründolt és már többször leszerepelt Republikon hamis felméréseire, az a te dolgod.

Méltatlan hozzád ez az orbánnal való vagdalkozás, hogy valójában biztos fideszes vagyok és megtévesztő, álszent dumát tolok. Én mióta visszatértem az indexre, ide, Vaszily látszatfüggetlen birodalmába, mindig ugyanazt írom. Senkit ne akarok a szavazóurnáktól távol tartani, de kimondom, amit gondolok. Bizonyítsátok be, hogy tévedek! Mutassátok meg, hogy mégis lehet az ellenzéknek nyernie. Legfőképpen a barom Márkival, aki a mantrával ellentétben csak visz, de nem hoz. De rám ne számítsatok. És akár még a választások előtt egy nappal is leírom, hogy nem fog menni, ha épp' úgy tartja kedvem.

a nagy hohohorgász 2021.11.09. 20:55:27

@Lesz még Magyar Köztársaság: ha a mzp barom akkor te megnagyobb barom vagy... bocsi de kimondom amit gondolok:))) szerinted az nem barom (dkne) aki azzal vádolja meg a fideszt hogy Orbán Viktor családja a szocializmus alatt szedte össze a vagyonát, bezzeg ők nem???? Ember utalhatod a fideszt de magadat miért szopatod????

a nagy hohohorgász 2021.11.09. 20:57:06

@Lesz még Magyar Köztársaság: ja és méltatlan hozzád a hazudozás:)))) ilyen demokrata mint te és hazudik???? Áruló vagy mint vitya:)

ulpius66 2021.11.09. 21:22:33

MZP-nek a legjobban az fáj, hogy a ballibsik szerint nem lehet az asszonyt és a gyermekeket verni!

Pedig ez náluk napi esemény volt......

ulpius66 2021.11.09. 21:25:03

MZP - akárcsak Hadházy - közel húsz évig volt Fidesz-tag, de kibaszták, mint mindenre is alkalmatlant......
így aztán a ballibsiknél kezdett karrier-építésbe......

A BALLIBSIKNEK JÓ LESZ!

a nagy hohohorgász 2021.11.09. 21:29:45

@ulpius66: nyugi, az asszony csak arra vár hogy miniszterelnök legyen az apjuk aztán coming outol. #ver az apjuk:))))

Ehetetlen Odó 2021.11.09. 21:44:56

MZ/X simán egy elmebeteg.
Nála csak azok nagyobb idióták, akik kajálják a dumáját és közben észre sem veszik, hogy ennek a kreténnek még nem volt két olyan mondata, amelyek bármiféle koherenciát mutatnának fel, bármilyen értelemben.
Az egész egy magasabb, MLM-es dumaszintre emelt szánalmas, primitív prolizmus.

a nagy hohohorgász 2021.11.09. 21:52:56

@Ehetetlen Odó: mondanál egy olyan politikust aki megfelelő számodra??? Köszi

ulpius66 2021.11.09. 21:53:28

Nekem az a legszimpatikusabb az MZP-ben, ahogy a rezsicsökkentés ellen harcol!

"Mindent el kell utasítani, ami a piaci árakba beleszól!"

Szerinte mindenki fizessen a gáz és a villany után világpiaci árat!!!!!!

Azaz háromszorosára emelné a gáz és az áram árát, EKKOR LENNE IGAZI REZSICSÖKKENTÉS, MERT AKKOR MINDENKI KEVESEBBET FOGYASZTANA!

a nagy hohohorgász 2021.11.09. 22:22:41

@ulpius66: az a durva hogy mindenhol adót csokkentenenek vagy árat csokkentenenek ( éves szinten az kb 5000 Mrd huf mínusz/év az allamkasszabol és mindezt az o1g és klanja lopásabol fedeznek ami az ő bevallásuk szerint kb maximum 500 Mrd /év. Tiszta lopasrol beszelek buzikak mielőtt valamelyik leirja hogy az egész uniós pénzt ellopjak!!!! Tehát éves szinten kb 4500 Mrd huf extra pénz kell a rendszerbe.... honnan ha szabad kérdeznem???? Válaszukat előre is köszönöm:)))

a nagy hohohorgász 2021.11.09. 22:46:30

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a rossz hír meg az, hogy elmegyunk szavazni:))))))

élveteg 2021.11.09. 23:58:14

2szocialisták viszonylag gyorsan átvették az angolszász világban divatossá vált harmadik út politikáját).2

Tényleeeg....? Aztán mi volt a másik két út ami helyett a harmadikon jártak volna a a derék szocialistáink ?

chrisred 2021.11.10. 10:08:30

@ulpius66: Tegyük hozzá, hogy a rezsi egységárakról van szó, ugyanakkor támogatná a magánháztartások fogyasztáscsökkentő beruházásait, tehát a végeredmény, vagyis a fizetendő számla ugyanakkora lenne. Csak nem olcsóbb energiából kellene sokat fogyasztania egy háztartásnak az életmód fenntartásához, hanem drágább energiából kevesebbet.

chrisred 2021.11.10. 10:10:50

@Ehetetlen Odó: Az előválasztás első kanyarjában kiderült, hogy a vidéki szavazók elutasítják Karácsonyt. Ezért a pesti szavazóknak maradt a lehetőség, hogy Márky-Zayra szavazzanak, ha ki akarják ütni Dobrevet/Gyurcsányt a nyeregből.

sírjatok 2021.11.10. 11:49:48

@Lesz még Magyar Köztársaság: miért nem szavazol a kutyapártra? komoly kérdés

sírjatok 2021.11.10. 11:52:31

@chrisred: az a baj hogy ilyen remek ígéretekkel tele van a padlás. Itt hitelességi probléma van, konkrétan miért hinnék el ezt MZP-nek, hogy ez tényleg nem fog rezsi emelkedéssel járni, mikor MZP meg a baloldal nem hiteles.

chrisred 2021.11.10. 12:05:37

@sírjatok: Nyilván. Ellenzékben mindenki azzal jön, hogy mennyire jó dolog lenne a háztartások energiatakarékossá tétele. A Fidesz 2010-es választási programjában is benne volt, hogy 10 év alatt az összes magyar lakóingatlan energiahatékonysági felújítását végrehajtják. Aztán kormányra kerültek, és rájöttek, hoppá, ha a háztartások kevesebb energiát fogyasztanak, akkor az államnak is kisebb lesz a rezsidíjakból származó adóbevétele. Ezért nem hogy állami forrást nem biztosítottak erre, de még erre kapott uniós pénzeket is a középületekre költötték, naná, hiszen azzal az állam pénzt spórol.

chrisred 2021.11.10. 12:50:42

@Liba bizottság: Mi ebben a meglepő? Az egykulcsos szja a posztkommunista régió jellegzetessége, az állami vagyon szétosztásából, feléléséből kialakult újgazdag réteg társadalmi helyzetének rögzítésére. Az adócsökkentés meg: adóneme válogatja, hogy melyik csökkent, melyik nőtt, milyen költségvetési befizetési kötelezettség szűnt meg és milyen új keletkezett. Ezt inkább átstruktúrálásnak nevezném.

chrisred 2021.11.10. 12:59:21

@Liba bizottság: Mintha 12 évük lett volna rá, hogy be is vezessék. :)

gigabursch 2021.11.10. 13:59:37

Tök mindegy hol van.
Úgyse hiányzik senkinek egy bukott porszívó ügynök.

gigabursch 2021.11.10. 14:05:20

@Fikalnyik Eugén:
Jelen állás szerint a Mi Hazánk Mozgalom könnyen több szavazatot hoz, mint a teljes összefo.ás.
Őket hova sorolod a fenti, ugyan vitatható, de mégis érdekes megközelítésű koordináts-rrndszerenben?

Big Blaster 2021.11.10. 14:12:46

@ulpius66: okoska, szerinted ki fizeti meg a rezsicsökkentés árát? Orbán Viktor meg a bandája?

Magyarország jobban szaporodik! 2021.11.10. 14:13:12

@ulpius66:

Márky-Zay eltünt, de ti közben naponta 50-szer márkizayoztok? Ennyire rettegtek ti fideszes majmok? Van is okotok rá, mert amikor Márky-Zay visszatér akkor a teljes Fidesz bandát börtönbe vágja.

Amúgy meg Márky-Zay jelen van, hetente 3-4 külföldi média interjút ad. A többi idejét a Fidesz elszámoltatásának a kidolgozásával tölti.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.10. 14:13:14

@a nagy hohohorgász: Ember, olyat hánytál ide nekem válaszul, aminek egyetlen szavát nem tudom értelmezni.

Értelmetlen szóhalmaz.

Magyarország jobban szaporodik! 2021.11.10. 14:14:19

@gigabursch:

A Mi hazánknak összesen több IQ-ja van mint a kétmilliós fideszes birka seregnek. Te vagy a bizonyíték rá.

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.10. 14:20:03

@a nagy hohohorgász: "ja és méltatlan hozzád a hazudozás:)))) ilyen demokrata mint te és hazudik????"

Én nem hazudok. Ilyet soha nem teszek. Leírtam hosszan és asszem érthetően, miért nem megyek szavazni és sztem Márki-Zay miért nem ér lyukas garast sem, és hogy éppen ezért vele SE(!) miért nem sikerülhet. Legföljebb nem értesz egyet az érveimmel.

De az, hogy valakinek, bárkinek - az legyen rá a reakciója, hogy hazudok...

...nos, elmész te a picsába.

Ami téged illet, innentől részemről ignore .

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.10. 14:22:59

@sírjatok: "miért nem szavazol a kutyapártra? komoly kérdés"

Én meg akkor komolyan kérdezem: olvasási vagy szövegértési problémáid vannak?

Leírtam világosan: elvből nem szavazok 2014 óta.

Ménár Atya 2021.11.10. 14:24:58

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
:D:D:D
Este már ne igyál arcszeszt!
Sokszor hallottam már ilyen marhaságot, és mindig az a vége, hogy négy évig itt táliboztok,meg narancsoztok....már 12 éve..... :D

Ménár Atya 2021.11.10. 14:31:55

@Magyarország jobban szaporodik!:
"2árky-Zay eltünt, de ti közben naponta 50-szer márkizayoztok? Ennyire rettegtek ti fideszes majmok? Van is okotok rá, mert amikor Márky-Zay visszatér akkor a teljes Fidesz bandát börtönbe vágja."
Addig állj fél lábon ameddig ez meg nem történik...gyanítom akár le is vágathatod a másikat,mert nem lesz rá szükséged.

:D:D:D
Ma kiengedtek az opniból minden ellenzéki retardáltat? :D
Márki z nevét tilos kiejteni vagy mi?
Azt meg csak jelzem, hogy a magadfajta agyhalottak 12 éve orbánoznak.
Ennyire rettegtek mi? :D
Ó uram add meg nekik mindennapi Orbánozásukat, hogy a lelkiszegény fajtájuknak meglegyen a napi örömük, és a hülyeségük miatti nyomorult életük miatt legyen kit hibáztathassanak!
De több öröm nem is kell nekik.
Ámen
:D

Billy Hill 2021.11.10. 14:35:34

@chrisred: "Az egykulcsos szja a posztkommunista régió jellegzetessége, az állami vagyon szétosztásából, feléléséből kialakult újgazdag réteg társadalmi helyzetének rögzítésére" - igen, hiszen a privatizáló újgazdagok mind munkaszerződéssel dolgoznak valahol... :-)

chrisred 2021.11.10. 14:57:39

@Billy Hill: Bizonyára meglepetésként ér a hír, de az osztalékjövdelem után is szja-t kell fizetni.

Liberal left wing trash 2021.11.10. 15:40:07

Nem erdekel ez a makizaj. Ballipsi parlamenti mandatumok nelkul nem is finghat majd, ha esetleg megvalasztjak. Azaz szemelye nem erdekes, kb. mint Joe Bidennel, egy tengerimalacot is valaszthatunk ennyi erovel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.11.10. 18:42:22

@Lesz még Magyar Köztársaság: úgy vagyok vele az sem baj ha vikiék nyernek. Örömmel nézem ahogy pár tízezer ember elhúz az országból. Márki Zay a leg kevésbé megosztó személy azon az oldalon.
Csak azért nézek rád furcsán mert sokan vannak itt - a múltkor már írtam - hogy ők csak egyszer szavaztak vikiékre meg amúgy nem szeretik {két stb..

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.10. 23:58:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ha vikiék nyernek, az ország, annak lakossága fizikailag-mentálisan minden gazdasági növekedés és béremelkedés közepette rohadt tovább. Ez mondjuk még egy kormányváltás esetén is így lenne, mert negatív trendeket nem lehet megállítani egykönnyen, de például az oktatásban lehetne változásokat eszközölni, melyeknek 10 éven belül talán már lennének látható eredményei. A jogállamiságot vissza lehet és vissza is kell álltani, de a szennynek, a kertévék agypusztításának, a közbeszéd eldurvulásának, a mindent eluraló igénytelenségnek, rosszindulatnak és bizalmatlanságnak nem lenne vége.

Plusz pár tízezer ember távozása nem oszt-nem szoroz, ettől még nem fogak ébredni az emberek. Még néhány lakatossal, kőművessel, orvossal és nővérrel kevesebb már igazán nem számít.

Márki-Zay miatt rengeteg baloldali most vérig van sértve. Rengeteg! Joggal, teszem hozzá. Nem azért, mert ő nyert, hanem ahogy nyert. A verbális ámokfutása közepette. Ezt nem fogják megbocsájtani neki. Ha lenyelik, csak a kormányváltás érdekében fogják tenni, de már csalódtak benne. Sajnálom, ha képtelen vagy megérteni. Ha szerinted semmi rosszat nem tett, miközben mocskolta ellenfelét és saját magát kiáltotta ki Orbán egyetlen lehetséges kihívójának. Ez így nem megy, korábban nem erről volt szó!

Lesz még Magyar Köztársaság 2021.11.11. 00:04:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "..sokan vannak itt - a múltkor már írtam - hogy ők csak egyszer szavaztak vikiékre meg amúgy nem szeretik {két stb.."

Jézust is keresztre feszítették, szóval mindegy, de rosszul esik a feltételezés.

SOHA nem szavaztam a fideszre. Ellenben azokkal, akik akár egyszer, akár többször, de 2010-ben ezt megtették. Mert ők hozták ránk a szart. Az eleddig utolsó szabad, demokratikus ország.gyűl-i választásokon. Orbán pedig azóta leválthatatlanná tette magát. Az ellenzéknek nincs esélye, mert egy egész rendszer dolgozik ez ellen - messze nem csak a választási szisztémával, amit az ellenzék pont a teljes összefogással próbál kiküszöbölni. Sajnálom, ha nem tetszik, de kimondom, amit gondolok. Senkit nem akarok a "választástól" távol tartani. Ismétlem: menjetek el, bizonyítsátok be számomra is, hogy lehetséges a változás és nincs igazam.

Szerinted így ír egy kódolva beszélő fideszes? Ez lenne a mesterterv? Vagy még bizonygatnom kell?!

Fogadd el, mert rajtam kívül is vannak még, akik hasonlóan gondolkodnak, hogy semmit sem akarunk jobban, mint hogy ennek ami van vége legyen, de ott vannak a buktatók, ami miatt még teljesen összefogva sem jön össze. Mi látjuk ezeket, ti pedig a nagy nekibuzdulásban nem, vagy nem akartok tudomást venni róluk.

gigabursch 2021.11.11. 11:19:08

Amúgy a bukott porszívó ügynök nem tűnt el.
Kedvenc botmixeres barátnőjével (aki biztos nem fog 7-szer szülni), letette a nagyesküt Brüsszelben a haza teljes eladására.

Az ilyenre mondta anno Hofi et. hogy "hozzá képest a meztelen csiga gerinces állat".

Ehetetlen Odó 2021.11.11. 18:24:51

@a nagy hohohorgász: Nekem például a Patás teljesen megfelel, kivált, ha távol tudja tartani a hazaáruló libsikomcsi bandát a kormányzástól.
Szívesen.

Ehetetlen Odó 2021.11.11. 18:32:34

@chrisred: Hogy Mr. Xmas vidéken nem népszerű, azt lehetett tudni előválasztási bohóckodás nélkül is.
Kétségtelen, hogy MZP a zavaros ideológiájával meglepte Feriéket, de ez csak a látszat: MZP-nek nincs háttere, a legnagyobb ellenzéki frakció a Gyucsevéké lesz, hiába ígérget Bige bármilyen anyagi segítséget is, MZP csak báb marad, ha egyáltalán.

chrisred 2021.11.12. 05:21:12

@Ehetetlen Odó: DE a jelek szerint a választóknak most derült ki.

Egy sokpárti koalícióban akkor van jelentősége, hogy a DK nagyobb frakcióval rendelkezik a többinél, ha hajlandó a saját koalíciós szövetségeseivel szemben a Fidesz oldalára állni. Mert egymagában semmit nem ér, ha nincs legalább száz frakciótagja. És erre tényleg van lehetőség. Az előválasztás egyik legnagyobb tanulsága, hogy a DK sokkal közelebb áll a Fideszhez, mint az ellenzéki oldal többi pártjához.

(Nem Márky-Zay lepte meg Fletóékat, ő egyszerűen csak jelen volt, hanem a magyar választók, akik lényegében ugyanazt mondták, amit 2008-ban Horn Gábor olyan érzékletesen leírt.)
süti beállítások módosítása