Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Végpont és kihívás II.

2021. július 05. 10:54 - Méltányosság Központ

2004-ben az MSZP nem volt jó bőrben, de Gyurcsány Ferenc átmenetileg sikeressé tette a pártot. 2021-ben azonban már se Gyurcsány, se siker. Mi lesz az MSZP-vel? Csizmadia Ervin írása.

road-5799603_1280.jpg

2004 július 30-án írtam egy cikket amelyben azt a kérdést vetettem fel, hogy megújítható-e az MSZP. Akkor erre a kérdésre az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc azt a választ adta, hogy igen, megújítható. Voltaképp erről szólt a harmadikutas szociáldemokrácia programja. Aztán 2009-ben Gyurcsány előbb a kormányzásról, majd 2011-ben az MSZP-ről is lemondott. S ma, 2021 júliusában az MSZP előtt álló kérdés ugyanaz, mint 2004-ben: végpontra kerültek-e és megújítható-e a párt?

A helyzet most nagyon más, mint 2004-ben. Egyrészt az MSZP kormánypárt volt, s ebben a minőségében, Medgyessy Péter bukása után nagyon is szüksége volt valamilyen belülről jövő dinamizálásra. Gyurcsány ehhez kapóra jött, már csak azért is, mert az 1990-es évek végétől ő volt az a „névtelen” háttérember, aki ideológiát gyártott, cikkeket írt és szervezett. 2004-re pedig készen állt mind az új ideológia, mint a kormányzással kapcsolatos felfogás, mind pedig az MSZP átpozícionálási terve.

Másrészt maga a pártrendszer is nagyon más volt, mint ma. Akkoriban a pártkínálat nem volt túl tág, és megjelentek az első körvonalak az új pártokra (gondoljunk a Jobbik és az LMP előhírnökeire). Egy olyan helyzetben tehát, amelyben már fölvetődik a pártok számának szaporodása, kifejezetten jól jött a vezető kormánypárt megerősítésének, stabilizálásának szándéka. Bár azt írtam 2004-ben, hogy az MSZP végponton van, de akkor sikerült kimenteni a csávából.

És most, 2021-ben?

Először is az MSZP tartósan ellenzékben van, és látható módon nem tudtak úrrá lenni két régi problémán. Az egyik a vezetés kérdése. A másik a belső platformok egymáshoz való viszonya. ami az elsőt illeti: az MSZP továbbra sem tűnik vezetett pártnak. Gyucsány még próbálta, talán tudta is vezetni, de amióta Gyurcsány eljött, a párt számos elnököt emésztett fel, s egyik sem tudott ezen a problémán változtatni. Ezzel függ össze a második probléma: a volt elnökök voltaképpen belső ellenzékiként működnek tovább. Példa erre Molnár Gyula esete, akit éppen mostanában zártak ki; de említhetném Mesterházy Attilát, aki ugyan még a párt tagja, de régi híve, egyébként a párt mostani alelnöke, Szakács László már nem. 

De a legfőbb probléma még csak nem is ez, hanem a pártrendszer koncentrációjának jelenlegi iránya. Ellentétben ugyanis 2004-gyel, amikor a bővülés volt a soron lévő feladat, most a szűkülés, illetve szűkítés. Az ellenzéki térfélén hat releváns párt (köztük az MSZP) van, de látható módon az ellenzéki hatpártrendszer nem lesz fenntartható akár már középtávon sem. Magyarán felmerül a kérdés: szükség van-e önálló MSZP-re?

Persze legyünk méltányosak: más ellenzéki pártok esetében is felmerül a kérdés. S valószínűleg az a válasz erre a kérdésre, hogy: nem,

nincs szükség ennyi pártra. Ily módon viszont eljöhet az idő, amikor az MSZP megújíthatósága valóban húsbavágó kérdés lesz.

2004-ben az MSZP még túlélt. De vajon túlél-e 2022 után? Illetve ha túlél, milyen új párt keretében teszi ezt?

Végpont?

Maradjunk annyiban, hogy nem könnyű helyzet.

Csizmadia Ervin

17 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr5216613148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ulpius66 2021.07.05. 12:05:09

"Menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról!"

ulpius66 2021.07.05. 12:12:11

A kérdések kérdése persze az, hogy ki vagy mi tudná megállítani az MSZP szétesését?

Az igazság persze az, hogy az ellenzéki térfélen mindenki örül az MSZP szétesésének..... főleg a DK-sok!

MEDVE1978 2021.07.05. 13:19:01

A harmadik utas baloldali politika megbukott. Látványosan és az egész világon. A harmadik út lényege ugyanis a tőke és a hatalom partnersége volt, ami nem valósult meg, hiszen a tőke továbbra is a saját profitmaximalizáló útján járt. Hiába fényképezkedett a politikus a gyárigazgatóval, a bankvezérrel, azok továbbra is vitték ki a profit egy részét, ha nem láttak fantáziát az országban és továbbra sem érdekelte őket az ország jóléte.
Éppen ezért a harmadik út látványosan megbukott, Nagy-Britanniában Blair-el, Németországban Schröderrel, Franciaországban Hollandeval, nálunk az MSZP-vel és Gyurcsánnyal / Bajnaival stb.
Valahol 2008-ban a szavazótáborok döntő része belátta, hogy a hagyományos szociáldemokrata pártok nem képesek mérvadó változást hozni az életükben, nem képesek felemelni a lecsúszó rétegeket, mivel nincs elég eszköz a kezükben. A baj az, hogy míg a jobboldal teljesen más értékeket hangsúlyozott (nemzet, család, Isten stb.), addig a baloldali hívószó főként az elesettek felemelése, a társadalom igazságosabbá tétele volt.
Ez hozta magával a hagyományos szociáldemokrata pártok bukását majdnem egész Európában.

Ugyanúgy ez hozta magával a szétdarabolódást, a fregmentációt is. Ma a németeknél is hasonló számú párt van: ott van az FDP, a jobboldali liberális vállalkozók pártja, a CDU/CSU a kereszténydemokrata jobbközép párt, a szélsőjobb AFD, de a baloldal is szétaprózódott ott a majdnem kommunista Linke, a környezetvédő, de társadalompolitikájában szélsőbal Grünen, illetve a volt szociáldemokrata párt romjai, az SPD. Az SPD mára lefelezte magát, a jobbközép pedig mondjuk a támogatói 25%-át vesztette el.
Viszont a németek zabálják a divatos "Grüne" zöldeket, mert ők még nem voltak hatalmon és egyébként is az önképüket segíti.

Magyarországon a különbség egytlen egy ember, Orbán Viktor. Ő a közös nevező, egy a tábor egy a zászló. Ez megakadályozza a jobboldali tábor szétszóródását. A maradék ugyanúgy fregmentálódik, mint a németeknél.

nemecsekerno_007 2021.07.06. 08:37:25

Irányított rendszerváltás.

A kommunista elit átkonvertálta magát tőkéssé, a politikusok pedig európaivá.

Ezt a rendszert vitte a lendület 20 évig.

Nem volt elszámoltatás.

nemecsekerno_007 2021.07.06. 08:39:09

BLOGGER!!!

Otun2 nevű kommenter szét fogja floodolni a blogot.

midnightcoder3 2021.07.06. 08:45:57

"2004-ben az MSZP nem volt jó bőrben, de Gyurcsány Ferenc átmenetileg sikeressé tette a pártot."

Ja, átmenetileg sikeressé tette, aztán mára középtávon megbuktatta. Ha Megyó után Fletó behúzza a kéziféket, akkor 2006-ban lehet hogy bukott volna a párt, de 2010-ben újra nyer. Ehelyett gyõzött Fletó egoizmusa amivel ugyan utoljára még 2006-ban nyert az MSZP de ezzel meg is bukott, Fletó pedig szépen kirpivatizélte belõle magának a DK-t.

Másrészt, szerintem az utolsó ember aki az MSZP-t irányítani tudta, az a Horn Gyula volt. Igazából szerintem Fletó szándékai eredetileg jók voltak, úgy gondolta hogy 2006-ig ugyan zuhanópályára állítja a gazdaságot, de aztán Öszöddel majd jól a lovak közé csap, és majd egy új Bokros-csomaggal jól helyreállít mindent, és 2010-re õ lesz a baloldal hõse. Csak pár "apróságban" tévedett. Egyrészt, õ Hornnal ellentétben nem tudta kézben tartani az MSZP-t. Öszöddel max. annyit ért el, hogy a párt kifelé összezárt mögötte, de gyakorlatilag minden ötletét lepattintották, legyen az X napos program vagy Y lépés. És kb. addig tartott a lejtmenet amíg nem távozott Fletó és nem jött Bajnai egy stukkerrel a kezében hogy vagy csináljátok amit mondok, vagy elõrehozott választás lesz. És ezt sem az MSZP-ben nem akarta senki, sem Orbánék nem akarták, sem senki. De Bajnai már csak az országot tudta megmenteni, a pártot nem igazán. Szerintem kb. õ volt az egyetlen a baloldalon akinek valaha volt esze, és tényleg tette azt amit tennie kellett. És azt is átlátta már 2010-ben, hogy az MSZP menthetetlen. Szerintem ha az elmúlt 30 évbõl lesz miniszterelnök akinek mondjuk 100 év múlva szobrot emelnek, az õ lesz.

midnightcoder3 2021.07.06. 08:49:22

A másik dolog amúgy amiben Fletó tévedett, az az, hogy egy újabb Bokros-csomaghoz nem voltak már meg az erõforrások. Akkorra már nem maradt érdemben privatizélhetõ állami vagyonka, a nadrágszíj összehúzása pedig önmagában akkor már nem igazán segített volna.

nemecsekerno_007 2021.07.06. 09:07:18

@otun2: Dögölnél meg DK-s retek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.06. 09:28:42

Egyszeráen lejárt az ideje.

Az MSZP alapvetően a formailag kommunista, valójában a 70-es évektől már liberális technokrata nomenklatúra pártja volt. S mivel ma már ez a réteg zömében 70 éves, a párt okofogyottá vált.

Ugyanezt, de tisztábban a DK jobbban képes megjeleníteni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.07.06. 09:47:13

@MEDVE1978:

Az MSZP még harmadikutas bal se volt soha, klasszikus liberális pártnak indultak és az is maradtak.

ben2 2021.07.06. 09:57:43

Megújítható-e a Kisgazda Párt?
Megújítható-e az MDF?
Megújítható-e az SZDSZ?
Megújítható-e az Együtt?

Na ugyanennyire releváns kérdés az is, hogy megújítható-e az MSZP.

ben2 2021.07.06. 10:10:51

@midnightcoder3:

Horn Gyulának gyakorlatilag nem volt parlamenti ellenzéke, a szakszervezetek, a média és a gazdasági elit 99.9%-a a kormánykoalíció közvetlen irányítása alatt állt. (Persze akkor nem kajabált senki diktatúráról, mivel a balliberális értelmiségi megmondóemberek is az ő kezükből ettek.)
Gyurcsány legnagyobb tévedése az volt, hogy egy hasonló hatalomkoncentráció nélkül akarta letolni a sajt "Bokros csomagját" a választói torkán úgy, hogy annak legnagyobb kárvallottjai pont azok voltak, akik az MSZP-re szavaztak.
A valóságot testközelből érzékelő MSZP-s apparátus pedig a saját jól felfogott érdekében keresztbe feküdt bármilyen "népnyúzó" intézkedésnek.

Bajnai meg semmi mást nem csinált, mint hogy híven követte az IMF utasításait, hogy a választásokig hátralévő néhány évben elkerülje az ország az általuk kreált államcsődöt.
Teljesen jelentéktelen figurája volt a közéletnek, pár évtizeden belül max. levéltári kutatásokban fog feltűnni a neve.

DFK 2021.07.06. 10:56:44

Az mszp halott, csak még nem tud róla. Annyira buták voltak a vezetői, hogy a szakadár DK-t amikor az még magától nem jutott volna be a parlamentbe, a hátukon vitték be. Most meg, mivel a hála nem politikai kategória, a DK felzabálja a használható részeket a maszop-ból. Önállóan már csak pár százalék a maszop, mert a szavazói vagy meghaltak, vagy átpártoltak a durván rákosista hangvételű DK-hoz (ugye hát az ő szavazóiknak semmi gondja se lenne egy kis vörös terrorral).
Az Apró klán a meghatározó a baloldalon, akinek a politikai túlélése nekik nem érdekük, azoknak annyi (LMP, Párbeszéd, Együtt (ja az már nincs), MASZOP). A Jobbik a hasznos idióták gyülekezete, az igazi mélyproli stílusával hozza a mélyproli szavazókat. De a választás után az ő torkukat is elvágják.

midnightcoder2 2021.07.06. 11:39:46

@ben2: A fõ ok inkább Horn Gyula lehetett. Neki volt olyan hatalma a párton belül, ami Fletónak nem volt meg, így a kellemetlen intézkedéseket is végig tudta vinni. Fletónak pedig simán beintettek keresztbe.

midnightcoder2 2021.07.06. 11:44:23

@DFK: Igen, az igazi probléma az az ellenzéknél, hogy a DK-val összefogni öngyilkosság, viszont van akkora hogy megkerülhetetlen.

Valldemossa 2021.07.07. 10:54:33

@nemecsekerno_007: Ahogy elnézem már ide is került reCAPTCHA, úgyhogy a trollnak annyi. Ezentúl bicikliket és buszokat kell majd pipálgatnia, ha a manuális floodolást választja. :)
süti beállítások módosítása