Bizonyos témákkal nem lehet bukni a filmművészetben. A női sorsok filmvásznon való ábrázolása kezdettől nagy érdeklődést váltott ki. Ehhez képest mai napig alulreprezentáltak bizonyos etnikai és kulturális hátterű nők a hollywoodi filmművészetben. A társadalmi különbségek lassan oldódtak a filmvásznon, így parasztlány és az első festőnő is fölbukkant, de még mindig elmaradva valós évszázados teljesítményük mögött.

Bizonyos témákkal nem lehet bukni a filmvásznon. Ilyenek voltak a női sorsok. 1917-ben a Fox Stúdió elkészítette Theda Bara (eredeti nevén Theodora Goodman) főszereplésével a Kleopátra című filmet, amely egymillió dolláros bevételt hozott. I. Erzsébet angol királynő, Stuart Mária, Marie Antoinette életét, vagy éppen VIII. Henrik feleségeinek életét számos filmalkotás idézte meg. Az emberek, mióta világ a világ, szerettek foglalkozni a „nagy emberek”, és különösen a „nagy asszonyok” magánéletével.

          A társadalom alsóbb osztályaihoz tartozó nők élete jóval később került filmvászonra. Ami érthető, hiszen az ő életükről kevesebb forrás maradt fenn, és egy időbe telt, amíg a nőtörténetírás figyelme az uralkodónőkről a paraszt- és polgárasszonyok felé fordult, valamint ezzel összefüggésben olyan új irányzatok váltak népszerűvé a történetírásban, mint a mindennapi élet története vagy a mentalitástörténet. De erre még kellett várni egy darabig. Ennélfogva az irodalom és a filmművészet sokáig leragadt az uralkodónők ábrázolásánál. S gyakran pusztán női mivolta miatt mindenki pozitív ábrázolást kapott, függetlenül valós teljesítményétől.

De mikor kezdődött az érdeklődés a hátrányos helyzetű nők iránt? Ritka eset, amikor egy parasztlány történetét úgy lehet elmesélni, hogy alig kell változtatni a történeten. Hiszen az ő sorsukat a főúri és polgári férfiak ritkán tartották följegyzésre méltónak, ennélfogva a filmesek is kínlódtak az alapanyag-szűkösséggel. Szerencsére akadt kivétel: Walter Scott Midlothian szíve című regénye megihletett több filmet, amelyek úttörő, emancipatorikus szerepet játszottak. Scott megsárgult krónikák alapján egy valós történetet mesélt el, csak éppen a neveken változtatva. A regény egy női road story: egy skót parasztlány, Jeanie Deans gyalogszerrel elmegy Londonba, hogy földesura, Argyll herceg révén kegyelmet kérjen a királytól az edinburgh-i börtönben raboskodó húga, a magzatát elhajtó Effie számára, akit egy csábító, kitagadott nemesifjú iránti felelőtlen szerelme tett tönkre. Az önfeláldozó Jeanie a tipikus scotti hős, akinek feladata a szemben álló politikai, eszmei és vallási táborok közötti közvetítés. Hiszen ő maga egy fanatikus skót presbiteriánus lánya, de egy angol lelkészt, a Cromwell-hadsereg katonájának dédunokáját szereti.

Jeanie Deans történetéből – amely különben az operairodalmat is megihlette – 1914-ben filmet forgattak az Egyesült Államokban Egy nő győzelme címen. Ez volt az első olyan filmalkotás, amelyben nem egy uralkodónő vagy főrendű nő, és nem is egy ismert közrendű alak (mint Jeanne D’Arc) szerepelt. 1966-ban pedig tévéfilmet forgattak a történetből Midlothian szíve címmel. Jeanie alakjának filmre vitelét nyilván az tette lehetővé – a scotti történetmesélésen kívül –, hogy a regényben hűséges testvér és tartózkodó szerelmes, így karaktere megfelelt a késő viktoriánus erkölcsben nevelkedett nézők ízlésének, és a cenzúra sem találhatott fogást rajta. Nem mellesleg pedig a film a számos amerikai nézőnek családi gyökereknél fogva ismerős skót történelemből merítette tárgyát.

Ám nem Jeanie Deans volt a sláger. Ő inkább szabályt erősítő kivétel. Az uralkodónők őrizték népszerűségüket. Már az első ismert játékfilm-felvétel kapcsolódott a témához: 1895-ben vetítették a Stuart Mária kivégzését. Kedvelt szereplői a szerelmi históriáknak Kleopátra (első filmes megjelenítése: 1917, utolsó: 2005), Marie Antoinette (1938, 2019), Stuart Mária (1895, 2018). Az aranyérmes I. Erzsébet angol királynő, akinek alakját és uralkodását 29 játékfilm idézte föl (nem beleértve a vígjátékokat és a rajzfilmeket, animációs filmeket). Diana walesi hercegnő alakját 14 film idézte föl, ami népszerűségének és tragikus halálának köszönhető. A nem fejedelmi vagy főúri nők közül Jeanne D’Arc őrzi elsőségét, azzal a 19 játékfilmmel, amelyben megjelenítették (megint csak nem beleszámítva a rajzfilmes és animációs alkotásokat). Érdekesség, hogy Lucrezia Borgia és a Borgia-család köré szövődött „fekete legenda” mai napig sem veszített az érdeklődésből. A Borgiák című televíziós sorozat (2011) azonban sok tekintetben rehabilitálja a pápalányt, valószínűleg nem függetlenül attól a ténytől, hogy ma már nem a továbbhagyományozódott középkori nőellenes előítéletek világában élünk.

 Örömteli fejlemény, hogy a 20. század második felében, párhuzamosan a társadalom átalakulásával, a női emancipációs mozgalmak győzelmével, a filmművészet fókusza lassan elmozdult az uralkodónőkről. A művész-életrajzok keretében készült film az első olyan női festőről, aki hivatásosan gyakorolta a festőmesterséget (Artemisia, 1997). Az a scotti hagyomány, hogy a társadalom kevéssé ismert nőalakjai is szerepet kapjanak, utat tört a filmművészetben, párhuzamosan azzal, ahogyan a nyugati társadalmak más hátrányos helyzetű vagy marginalizált csoportjainak – parasztok, munkások, afroamerikaiak, színes bőrűek stb. – emancipációja kiteljesedett.

S végül nézzük meg a statisztikát, hogyan alakult a nők aránya az „álomgyárban”. Ma már korántsem állíthatjuk azt, hogy a hollywoodi filmgyártás férfiközpontú. 2019-ben a száz legmagasabb bevételt hozó film rendezőinek 10,7%-a, forgatókönyvíróinak 19,4%-a és producereinek 24,3%-a nő volt. Miközben a női alkotók aránya elmarad a moziba járó közönségen belül a nők arányától (51%). További érdekességeket árul el a filmek női karaktereinek megoszlása bőrszín, illetve etnikai csoport szerint. A „fehér” nők vezetnek elsöprő fölénnyel (68%). Az afroamerikai női karakterek jócskán elmaradnak a „fehér” hősnők mögött (20%). Harmadik helyen állnak az ázsiai női karakterek (7%). Érthetetlenül alacsony a spanyol nyelvű karakterek aránya (5%), akiket az amerikai fölfogás szerint különválasztanak a „fehérektől”. Mindmáig kimutatható az előítéletek továbbélése a spanyol ajkú, főleg mexikói kisebbséggel szemben az amerikai filmen. Az észak-amerikai demográfiai folyamatokkal (spanyol ajkúak arányának növekedése) párhuzamosan ez a helyzet is változik majd, amennyiben az Egyesült Államok hű az alapértékéhez, az egyenlőséghez. Ha a filmesek célul tűzik ki azt, hogy mindenféle bőrszínű és kulturális hátterű női sorsot kívánnak ábrázolni, akkor fölkészülhetünk arra, hogy jóval több ázsiai és mexikói nő kerül filmvászonra Hollywoodban, mint eddig.

Paár Ádám