Annyira keményre, durvára sikerült a Biden és Trump közötti első Tv-vita, amire eddig nem volt precedens az amerikai Tv-viták történetében. A döbbenet nagy. Csakhogy ennek a vitának a hangulata nem a semmiből jött, vannak előzményei.
Az amerikai elnöki Tv-vitákon eddig az volt szokás – és többnyire más nyugati országokban rendezett kormány-vagy államfőjelölti Tv-vitákon is – , hogy a szembenállás, a konfrontáció persze jelen volt, olykor éles vitára is sor került tartalmi kérdésekben, de a személyeskedés – főleg a durva személyeskedés – nem volt jellemző. (Ez persze már nem igaz a negatív kampányokra, de az elnöki Tv-viták kiemelkedő jellegük miatt ünnepi alkalomnak számítottak Amerikában).
Donald Trump elnökjelölt 2015-ös bejelentkezése után élesedett a TV-viták hangneme és általában is a politikai élet tónusa: ő nem egyszer meglehetősen keményen támadta az ellenfeleit – pl. a háborús hősnek tekintett John McCaint, akiről azt találta mondani, hogy „szeretem azokat, akik nem esnek fogságba” – és a republikánus elnökjelöltek Tv-vitáin is folyamatosan botrányt okoztak meghökkentő szavai. Sokan lesajnálták Trumpot és az amerikai országos média nagy része olyan érzetet keltett, hogy az ő stílusa, személyeskedése keltett nagy felháborodás eleve esélytelenné teszi őt a győzelemre. Ehhez képest Trump elnyerte a republikánusok elnökjelöltségét és így Hillary Clintonnal demokrata elnökjelölttel vitázhatott három alkalommal is. Az első vitájukat a CNN úgy értékelte, hogy Trump defenzívába kényszerült, a TV-csatorna felmérései szerint a nézők 62 %-a látta jobbnak Hillary Clintontt a Tv-vitában. A második TV - vita hangvétele pedig durvára sikerült: előkerültek Trump nőkről kimondott szavai, Hillary férjének nőügyei, a demokrata elnökjelölt magánszerverén tárolt hivatali emailjei és a vita során Trump börtönnel fenyegette vetélytársát. Az akkori felmérések szerint ezúttal is Hillary Clinton bizonyult meggyőzőbbnek a nézők számára, a novemberi elnökválasztáson mégis Trump diadalmaskodott.
Most, a 2020-as első elnökválasztási vitán kiderült: a durvaságot, és a személyeskedést lehet tovább fokozni. Joe Biden demokrata elnökjelölt és Donald Trump jelenlegi republikánus elnök a vita hevében különböző sértéseket vágtak egymás fejéhez: Bidenben semmi okosság nincs, az egyik fia drogproblémával küszködik – hangoztatta Trump. Biden sem maradt adós: szerinte az USA elnöke egy bohóc. „Befogná végre, ember?” fakadt ki Biden egyik alkalommal, amikor ellenfele immár sokadszor szakította meg a mondanivalóját. És ez a vonulat teszi majd minden bizonnyal emlékezetessé – vagy ha úgy tetszik, hírhedtté – ezt a TV-vitát, nevezetesen, hogy a vitapartnerek – elsősorban Trump – folyamatosan egymás szavába vágtak, olyannyira, hogy a vita első felében nem egyszer káoszba, veszekedésbe fulladt a vita, a műsorvezető próbálta, de nem nagyon tudta fenntartani a rendet. Ez a stílus – az ellenfél mondanivalójába való folyamatos közbeszólás – nem volt jellemző az amerikai elnöki TV-vitákra. Olyannyira nem, hogy pl. 2008-ban még az is előfordult, hogy Obama elismerte egy-egy kérdésben ellenfele igazát. Általános volt az elvárás, hogy a vitapartnereknek járó beszédidőbe a másik félnek nem szabad beleszólni, a két jelölt 2-2 percben reagálhat a vitapartner kijelentéseire. Chris Wallace műsorvezető próbálta erre felhívni a felek, főleg Trump figyelmét, de többnyire hiába.
A vita után a CNN műsorvezetői és elemzői nem palástolták döbbenetüket. „Katasztrófa”, „A legrosszabb elnöki vita volt”, hangoztatták. Wolf Blitzer műsorvezető szerint ez a vita az Egyesült Államokra nézve kínos a nemzetközi színtéren. A döbbenet persze érthető, de csak részben megalapozott.
Trump négy évvel ezelőtti győzelmét megelőzte egy olyan pár évtized, amelyben az amerikai politika maga előtt görgette az ország nagy problémáit, kihívásait és nem sokat tudott előrelépni ezek kezelésében. Néhány ilyen nagyobb ügy, csak felsorolásszerűen: növekvő vagyoni különbségek, ugyancsak növekvő költségvetési deficit és államadósság, az egészségügy reformja (pl. az Obamacare sorsa a mostani Tv-vitában is szerepelt), a klímaváltozás, a bevándorlás, a fegyvertartás problematikája, a munkahelyek tömeges külföldre való kiszervezése(outsourcing), fokozódó politikai polarizáció vagy az USA megváltozott geopolitikai szerepe Kína megerősödése folyamatában.
Az amerikai politikai elittel intézményrendszerrel – különösen a törvényhozással – szemben jelentőssé vált az elégedetlenség. Sokan úgy érezték, hogy a Kongresszusban a két nagy párt – a demokraták és republikánusok – kölcsönösen blokkolják egymás elképzeléseit, ám a fenti problémák, kihívások megoldása terén kevés az előrelépés. Egy 2012-es Gallup-kutatás 1986-ban még 42 %-os támogatottságot mért az amerikai törvényhozásnak, amely 2012-re már 13 %-ra zuhant.
Amikor tehát Trump „washingtoni mocsár” lecsapolásának ígéretével berobbant a politikai életbe, egyáltalán nem légüres térbe érkezett. A politikai rendszer, a gazdasági-politikai elit teljesítményével szembeni elégedetlenség annyira felhalmozódott, hogy kemény, szókimondó stílusa termékeny talajra hulott. A média, az országos újságok nagy része elítélte őt felháborítónak tartott szavaiért, ám hiába: négy éve Trump lett a győztes.
És most? Több jelentős különbség megfigyelhető a négy évvel ezelőtti helyzethez képest: Trump már nem az elit kihívója, hanem ő maga is a politikai elit része, sőt annak legtetején ül. Egy vezetőnek pedig eredményeket kell produkálnia, márpedig vezetői képességeibe vetett hitet (leadership) sokak számára megrendítette a COVID-19-es járvány kezelése, a most már több mint 200 ezer koronavírus szövődményben elhunyt amerikai emléke. De négy éve nemcsak járvány, de gazdasági válság sem volt. Ehhez képest az elnök semmiféle válságkezelési hibát nem ismert el a Tv-vitán (ellenben dicsérte saját magát), másfelől hevesen támadta, szidta ellenfelét – olykor a műsorvezetővel is vitázott –, ellenben Amerika-víziójáról, programjáról alig szólt valamit. Pedig egy ilyen komoly válsághelyzetben döntő lehet, melyik jelöltről hiszi el a szavazók többsége, hogy képes az országot a válságból kivezetni. A jelölt programja, tudása, ismeretei fontosak lehetnek, a személyeskedések, folyamatos közbeszólások pont ezekről terelték el a figyelmet.
Ez a vita inkább a stílusról, mint az ország előtt álló kihívások menedzseléséről szólt. Ám november 3-án nemcsak elnökválasztásra kerül sor, hanem szavaznak a törvényhozási mandátumok és a tagállami kormányzók többségéről is. Ez lehetőséget kínál az országnak, hogy felfrissítse az ország politikai elitjét nemcsak országos, de helyi szinten is
Ez a Tv-vita nem mutatott biztató jeleket az USA politikai állapotáról, de mivel nemcsak az elnökválasztás a tét – még ha azt is kíséri messze a legnagyobb figyelem – és ez az ország messze nem pusztán a washingtoni politikai elitből áll (föderatív államról van szó), a rendszer idővel kitermelheti azokat a politikusokat, akiknek a tehetségesebbje gyorsabb, hatékonyabb politikai megoldásokra lesz képes. A 2018-as időközi választások hozták felszínre pl. a fiatal politikusi nemzedék kiemelkedő egyéniségét, a demokrata Alexandria-Ocasio Cortezt. A mostani 2020-as választások tétje az is, mennyire lesz sikeres ez a politikai rekrutáció.
Nagy Attila Tibor
