Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Az etikus titok születése

2020. június 04. 17:22 - Méltányosság Központ

Az etikus titok a legkülönbözőbb szakmákban nagyon egyszerűen születik. Valaki kéri, a másik ezt megígéri, hogy megteszi, és máris a beszédaktus valósággá válik. Legyen ez üzleti titok egy termék fejlesztésénél, vagy ügyvédi titok az ügyfél kérésére, vagy médiatitok a forrás kérésére.

bigsleep02.jpg

A kapitalizmusban mindezt megtámogatja még a gazdasági érdek, a partnerek előtti jó hír őrzése, a bizalom megtartásának üzleti érdeke. (Kettős racionalitásnak nevezhetjük, mikor a szakmai szempontok és a piac egymást támogatja.) Ha ugyanis a titokgazda nem tartja be az ígéretét, legközelebb lesheti, az új ügyfél mikor bízik meg benne, és vagy őt kerüli csak, vagy az egész szakmája presztízsét veszti. Ez utóbbi miatt a kollégák is megvetik. Így jön létre az individuális érdeken túl egy szakmán belüli nyomás és máris a hajdani beszédaktus generációk számára kemény szakmai etikává válik.

Vegyük példának a 30-as évek detektív ponyvairodalmának egy kiemelkedő szerzőjét, Raymond Chandlert. Minden írásának, különösképp, melyekben Philiph Marlowe a magándetektív, a romantikus elem nem valamiféle szerelmi szál, mely a magándetektívvel megesik - a hardboiled stílusban kizárt is volna, hogy a magányos hős kötődni kezdjen, hiszen akkor hogy maradhatna magányos hős? (A Hosszú álomban például Humphrey Bogart alakítja Marlowet.)

Az etikai mag a küldetésben rejlik. Ezekben a történetekben van egy kicsit korrupt, bár alapjába véve a dolgát végző rendőrség. A rendőrök küldetése a gyilkosok elfogása. Van a magándetektív, aki megrendelőjének dolgozik, az ő küldetése, hogy az elvállalt feladat során a megrendelőjét is megvédje, történetesen épp a rendőrség zaklatásától, a nyilvánosságtól. Hiszen, ha a megrendelő nem kívánna inkognitóban maradni, maga fordulna a rendőrséghez vagy a nyilvánossághoz. Ha a magándetektívek nem tudnák megőrizni a megrendelőik inkognitóját – például egy eltűnési ügyben -, nem volna rájuk többé szükség, illetve maradnának nekik a megcsalásos intimpista feladatok, amiket mellesleg Marlowe nem is vállal. Végezetül van a megrendelő, aki hol vonzó karakter, hol kevésbé. A rendőrök is hol korruptabbak, hol kevésbé. Általában van köztük, aki úgy akar kiszedni információt Marlowe-ból, hogy megveri.

A konfliktus dinamikája legjobban A magas ablak című elbeszélésben található. Itt érdemes volna akár szó szerint is felidézni az ügyfél és a magándetektív közti párbeszédet. Marlowe ugyanis mint mindig, azért kerül kutyaszorítóba, mert túl sok hullára talál, melyek kapcsolatba vannak az ügyfelével. Az ügyfél számon kéri a detektíven, hogy miért akarja belekeverni őt a gyilkosságok kihallgatandói közé, mikor neki nincs köze a gyilkosságokhoz, Marlowe meg azt magyarázza, hogy neki nem csak ez az egy ügye van-lesz, és a rendőrökkel is egy tartós, elfogadható viszonyt kell fenntartania. Bár elvileg megtagadhatná, hogy kiteregesse az ismereteit, de az neki is hosszútávon káros volna, a következő ügyfeleknek sem tudna dolgozni, ha a rendőrök nem tolerálnák a létezését. Ezért aztán a Magas ablakban arra biztatja az egyébként rossz modorú, sőt, egyik alkalmazottjával kissé lelki szadista módon is viselkedő zsugori és külsőre sem vonzó asszonyt, az ügyfelét, hogy együtt találjanak ki valami hihető hazugságot a rendőrség számára. Haladék csak azért kell, hogy a magándetektív ki tudja deríteni a gyilkos kilétét is, aztán ezt más elbeszélésekben nagyvonalúan átadva a rendőröknek, ők – mármint a rendőrök - learathassák a diadalt, a dolgok pedig a helyükre kerülhessenek. Az asszony számon kéri a detektíven, hogy etikus-e, amikor egyáltalán felveti számára ezt a problémát.

„Nekem mégis el kell mondanom a hekusoknak, amit tudok. És nekik ki kell hallgatniuk mindenkit, akire szükség van. Nem tudja ezt megérteni?

– A törvény nem ad magának lehetőséget arra, hogy az ügyfelét megvédje? – förmedt rám. – Ha pedig nem, akkor mire jó, hogy az ember magándetektívet fogad fel?

/…/

– A törvény, bármilyen legyen is, adásvételen alapszik, Mrs. Murdock,mint a legtöbb dolog. Még ha lenne is törvényes jogom arra, hogy befogjam a számat, hogy megtagadjam a nyilatkozattételt, és ez egyszer meg is úsznám, ez a foglalkozásom végét jelentené. Ujjal mutatnának rám mint bajcsinálóra. Előbb-utóbb elkapnának. Az ön ügyét én értékelem, Mrs. Murdock, de nem annyira, hogy elvágjam a saját torkom, és elvérezzek az ölében.

Poharáért nyúlt, és kiürítette.

– Úgy látszik, jól elrontotta ezt az egész ügyet – mondta. – Nem találta meg a menyemet, és nem találta meg a Brasher Doubloont. De talált két hullát, amelyekhez semmi közöm, és szépen elrendezett mindent úgy, hogy el kelljen mondanom a rendőrségnek minden magánjellegű, személyes dolgomat, hogy megvédjem magát a rossz ügykezelése miatt. Így látom a helyzetet. Ha tévedek, kérem, igazítson helyre.

/…/

– Ha elgondolom – mondta recsegő hangon –, hogy a sok facér hekus közül pont arra az emberre kellett akadnom, aki a saját házamban erőszakoskodik velem.

– Ezzel sem viszi semmire. Nincs sok időnk. Milyen mesét adunk le a rendőrségnek?

– A rendőrség nem érdekel. Egyáltalán nem. És ha megmondja a nevemet, olybá veszem, mint nagyon súlyos hivatali visszaélést.” Fordította Gy. Szentkláray Olga

A kibillent világ egyensúlyának helyreállításában tehát autonómiák küzdenek egymással. Ezek az autonómiák lehetővé teszik a hazugságot. Az autonómiák nem merev falakat alkotnak, hanem birkóznak egymással, hol a rendőröknek kell engedni, hol a detektívnek kell a sztorikból valamit átadni, sőt, mint a Magas ablakban még az ügyfél védelme sem szentírás. Egyetlen más regényében sem vetődik fel Chandlernek az ügyfél kiadásának lehetősége, csak itt. Aztán itt sem következik ez be, de ez már inkább egy véletlen, és nem a magándetektív keménységének köszönhető.

Chandler pályája csúcsán írta ezt az elbeszélést. Valószínűleg ekkor tisztult le számára rendszerszerűen az a világ, melyet alkotott. Kicsit hiteltelen is az asszony szájából az etikai számonkérés, de valahogy el akarta mondani a szerzőnk, hogy kinek mi az érdeke, elvárása.  

Általános bölcsességeket is megfogalmazhatunk a segítségével. Van, amikor a küldetést fel lehet adni. Például amikor egy fotóriporter, aki csak közvetíteni akarja a borzalmakat, megtehetné, hogy a mellette szenvedőnek segít, legyen az éhező gyerek, balesetet szenvedett ember, háborús sérült, vagy vajúdó asszony. Vagy egy elemző cég, amelyiknek küldetése az elemzés feladhatja ezt, mikor véleményt formál. Vagy a média, mikor felhagy a kiegyensúlyozással és a demokrácia védelme érdekében harcossá válik. Ám az ügyfelek elvárásai részéről ezek mindig igen kockázatos lépések. Az ügyfelek ugyanis a fotóriportertől képeket várnak, az elemző cégtől részrehajlás nélküli elemzést, a médiától pedig a másik oldal érveinek bemutatását.

Néha a helyzet még bonyolultabb, mert az ügyfél a kognitív disszonanciája miatt téves előítéletének megtámogatását kívánja. Ez esetben kell igazán gerincesnek lennie Philiph Marlowe magándetektívnek. Mert bagóért kell megveretnie magát, hogy a végén az ügyfelei is visszaszerezhessék jobbik énjüket.   

Zsolt Péter

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr4715740536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.