Amióta film létezik, azóta kedvelt téma a vallásosság. Különösen így van és volt ez az Egyesült Államokban, amely minden felmérés szerint a legvallásosabb ország. Ez azzal a tanulsággal jár, hogy a vallásosság mértéke nem áll ellentétben a demokrácia tiszteletével. Sőt, nem kevés szociológus felhívja a figyelmet arra, hogy a vallási közösséghez tartozás erősíti az adott társadalomban a kohéziót.
Nem csoda, hogy az amerikai filmek kezdettől bemutattak vallási és egyházias témákat. Természetesen az 1968-ig létező szigorú cenzúra kizárta az egyházi személyek bírálatát, rossz színben való feltüntetését. Ennek pl. áldozatul esett az 50-es években a Disney Stúdió A három testőr című darabja, ahol Richelieu-t egyszerű miniszterként mutatták be, elkenve a tényt, hogy egy főpapról van szó.
Az első igazán zsidó-keresztény témájú történet, amelyet megfilmesítettek, a Ben Hur volt. A Lew Wallace ügyvéd által írott regényt négyszer filmesítették meg. Érdekesség, hogy Wallace ateista volt, de később egy hittérítő hatására megtért. A regényt eredetileg a három királyokról kívánta írni, ám ahogy haladt előre a cselekmény, egyre inkább egy Júda Ben Hur nevű 1. századbeli zsidó férfi körül bonyolódtak az események.
A regényt nagyon korán, már 1907-ben megfilmesítették. Ezt még három adaptáció követte: 1925-ben, 1959-ben és 2016-ban. A Charlton Heston főszereplésével készült 1959-es verzió lett a leghíresebb, nem utolsósorban a grandiózus kocsiverseny-jelenetnek köszönhetően.
Számos párhuzam fedezhető fel Júda Ben Hur és Jézus élete között, természetesen nem egy az egyben, hanem megcsavarva. Jézus öt évet tanított, és Ben Hur ennyi ideig raboskodik a gályán. Ben Hur életében 33 éves korában fordulat áll be, akárcsak Jézuséban. Ben Hurnak is „fogadott apja” lesz, Quintus Arrius konzul személyében. A kocsiverseny győzteseként Ben Hur „koronát” kap Pontius Pilátustól, éppúgy, mint Jézus a megkínzásakor a római katonáktól. Pilátus gúnyosan azt mondja Ben Hur-nak: „Az emberek szemében isten vagy. Legalábbis ez idő szerint. Engedd meg, hogy imádjunk”. Ugyanúgy legyőzi a sátánt, mint Jézus (a film egy korábbi jelenetében „sátánnak” nevezi Messalát, az intrikus római tisztet, aki el akarja veszejteni).
Több nyílt politikai utalás is van a Róma-filmekben, így a Ben Hur-ban. Júda többször is élesen kifakad Messalával folytatott vitája során a római világuralom ellen: „Róma fojtogatja népemet, országomat”, „Róma bukásakor olyan üdvrivalgás hangzik fel, amelyet még nem hallott a világ”. A Róma-filmek lehetőséget adtak a birodalmi szempontú politika bírálatára. Hollywoodban az 1950-es években a mccarthyzmus megkeserítette számos alkotó életét. Emiatt a filmrendezők szívesen nyúltak az ókori Róma témájához, hogy a birodalmi érdeket kritizálják. Ahogyan a westernt, úgy a Róma-filmeket is használták az alkotók arra, hogy politikai üzenetet juttassanak el a nézőknek. Ez mindenképpen kockázatmentesebb volt, mint a nyílt bírálat.
A birodalom sokféleképpen értelmezhető volt, így Ben Hur szavai is kontextustól függően interpretálhatók. Jelenthette Róma bírálata az amerikai belpolitika kritikáját, hiszen a McCarthy-féle „boszorkányüldözés” idején a művészek, írók, de akár egyszerű emberek egzisztenciája is veszélyben forgott a nyakló nélküli vádaskodások miatt. Róma lehetett a Szovjetunió, ezt az interpretációt aláhúzta az is, hogy egy ateista birodalomról volt szó, amely amerikai nézőpontból rabságban tartotta a világ egyhatodát, és amelyet sok amerikai nem egyszerűen kommunistának, hanem keresztényellenesnek tartott. A II. világháborúra és Ben Hur zsidóságára, valamint a zsidóellenesség filmbéli ábrázolására gondolva Róma jelenthette a náci Németországot. Végül pedig általánosságban minden gyarmatosító hatalom érthető volt Róma alatt.
A korban baloldali, jobboldali, zsidó, keresztény és afroamerikai egyaránt megtalálhatta a maga mondanivalóját, így a Ben Hur sokszálú szimbolikájával kifejezetten erősítette a kohéziót.
Paár Ádám
