Vannak szerzők, akiket azért jó olvasni, mert rendre újító, átfogó elméletekkel állnak elő.
Richard Youngs, a Carnegie Europe elemzője ilyen, legyen szó a nem nyugatos demokráciákról szóló könyvéről, vagy az Európai Unió megújításáról szóló legújabb kötetéről. Van, amikor azonban nem a nagy elméletekből tanulunk a legtöbbet. Olykor egy elejtett szó is elég. No jó, inkább egy mondat. Youngs legutóbbi írásának konklúziójában is található egy olyan mondat, amely, habár nincs bővebben kifejtve, de elemzőként felkapja a fejét az ember rá. Azt írja ugyanis, hogy a Nyugat és a liberális rend sorsa nem azonos. („The fate of the West and the fate of the liberal order are not the same thing.”) Mindezt az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti feszültségek fényében állítja, kiemelve, hogy téves az unió azon felfogása, hogy a baj forrása a többi, Európán kívüli szereplő illiberalizmusából fakad. Ami Magyarországról nézve azért tűnhet furának, mert a hazai híreket látván azt hinnénk az Unió kizárólag az Európán belüli illiberalizmussal van elfoglalva. Ezzel szemben, az európai viták a szerző szerint túlontúl akörül forognak, hogy a világ többi része mennyire nem felel meg a liberális elveknek. Ehelyett úgy gondolja, hogy az uniónak többet kellene foglalkoznia azzal, milyen irányba mozdulhatna el annak érdekében, hogy fenntartsa a nemzetközi liberális rendet.
De mi szükség arra egyáltalán, hogy az Európai Unió ezzel foglalkozzon? Épp elég dolga lenne saját háza táján. Azonban az Egyesült Államok külpolitikája arra készteti az Európai Uniót, hogy egymaga próbálja „megváltani a világot”, de legalábbis megőrizni a fennálló nemzetközi liberális rendet. Ebből a szerepfelfogásból kiindulva az unió külpolitikai aktivitását is igyekszik fokozni, csakhogy Youngs szerint nem éppen a legoptimálisabb módon.
Ahhoz, hogy a nem-nyugati demokráciák és az unió együtt tudjanak működni a liberális értékek védelmében, meg kell változtatniuk a liberális rendhez való hozzáállásukat. Miközben az unió egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a transzatlanti együttműködés meggyengülése következtében immáron ő a globális nemzetközi rend védelmezője, viszonylag keveset tesz azért, hogy a biztonsági és gazdasági együttműködésen túlmenően „érték” alapon is kezdjen valamit a feltörekvő demokráciákkal.
Holott számos ilyen demokrácia folytat saját jogon is értékelhető tevékenységet a demokrácia építés és az emberi jogok előmozdítása terén, amelyet támogathatna az unió. Mintha a demokrácia export tekintetében azonban az Európai Unió ugyanazokat a hibákat követné el, amit korábban az Egyesült Államok. Mentor helyett mártírként viselkedik. A demokrácia export „végszámlája” pedig valahogy mindig egyenlőtlen. Az ennek következtében kialakult gazdasági, politikai alá-fölé rendeltségi viszony miatt érzik úgy egyre többen, hogy mindaz, amit az unió, vagy történelmileg a Nyugat tett a liberális demokrácia elterjesztéséért nem éppen liberális.
Ezek után komolyan elgondolkodik az ember azon a kijelentésén, hogy a Nyugat és a liberális rend sorsa vajon tényleg kéz a kézben jár? A 90-es évek elején még egyértelműnek tűnt összetartozásuk. Holott tudjuk, hogy ez nem mindig volt így. Elvégre, a liberális demokráciák létrejötte előtt is virágzott a Nyugat, igaz javarészt azon országok gyarmatosítása révén, amelyeket ma demokráciára nevelnének. Amikor ma azon gondolkodunk, hogy létezhet-e a jelenlegi konstrukcióhoz képest másként a nyugati világ és a liberális demokráciák viszonya, érdemes fejben tartani, hogy a világ számos részén nem a nyugati normák szerint érvényesül a demokrácia. Lehet továbbra is azt a stratégiát követni, amely a nyugati minta követésének feltételévé teszi a támogatást, azonban ez egyfelől nem fogja megszüntetni a felek közötti függésrendszert, másfelől nem fog stabil nyugati-típusú liberális demokráciákat eredményezni. Ennek következtében nem is válhatnak erős külső partnerré a liberális rend védelmében.
Amíg lényegében teljesíthetetlen feltételeket szabnak a feltörekvő demokráciáknak (légy nyugatos), vagy csak a minimális gazdasági, biztonsági szinten működnek együtt velük, addig a Nyugat inkább csak távolodik attól az oltalmazó, globális rendfenntartó szereptől, amelyet az Európai Unió kitűzött saját számára.
Lakatos Júlia
