Sorozatunkban eddig döntően az európai és amerikai kultúrkörbe tartozó nők és férfiak magánéleti viharairól és közéleti botrányairól, szerelmeiről és harcairól, hőstetteiről és intrikáiról szóltunk. Ezúttal Fekete-Afrikába kirándulunk, és négy évszázadot ugrunk vissza az időben. Politika és erotika: mindent a hatalomért!
Fekete-Afrika történetében nem ismeretlen a harcos királynő figurája. E históriai alakok közé tartozik Jinga, aki a mai Angola területén született, és Ndongo királyság uralkodójának volt a lánya. Ndongo királyai szoros kereskedelmi kapcsolatot ápoltak a portugálokkal, akik ingó javak, főleg rabszolgák beszerzése miatt előszeretettel keresték fel a nyugat-afrikai partvidéket, majd pedig erődöt és várost is építettek, Luanda néven. Ndongo uralkodója, Jinga kész volt keresztvíz alá hajtani a fejét a durva külsejű, szőrös, fehér hajósok barátságáért, akik lehetetlen nyársakat viseltek az oldalukon, és valami megmagyarázhatatlan passzió folytán feketék ezreit hajóztatták át valami Brazília nevű helyre. A keresztapaságot a Luandában székelő portugál kormányzó vállalta. Jinga tehát Anna de Sousa néven a római Anyaszentegyház kebelébe tért, és követte őt két nővére, Mukumbu és Kifunji is, akik a keresztségben a dona Borbála és dona Grácia nevet kapták.
Ám a portugálok elkövették a hibát, hogy megpróbálták erőszakkal elmozdítani Jingát a trónról. A királynő híveivel a szárazföld belsejébe vonult, és onnan folytatott gerillaháborút a betolakodók és kollaboránsaik ellen. A csatákban ő maga is részt vett férfiruhában, mindig az első sorban küzdött, kardjával halálos csapásokat osztogatva. A hollandoknak, akik hadban álltak Portugáliával, kapóra jött a fekete szövetséges, és némi – igen szolid – segítséget küldtek a királynőnek: hatvan jól felszerelt holland katonát, afféle „katonai tanácsadókat”. Az európaiak fantasztikus dolgokat terjesztettek Jingáról. Mesélték, hogy háremet tartott fiatal férfiakból. A szeretők tarthattak saját feleséget, ám azzal a megkötéssel, hogy az e viszonyból született csecsemőket világra jöttük után meg kell gyilkolni. Szeretőit női ruhába öltöztette, kontrasztként a saját férfi öltözetével.
Ám mielőtt hitelt adnák a híreknek, nem árt tudni, hogy az európaiak számára elképzelhetetlen volt, hogy egy nő ekkora hatalommal rendelkezzen, több száz fős hadsereget irányítson, mi több, első sorokban küzdjön. Mindez nem fért össze azzal a nőiséggel, ami Európában elfogadottnak számított. Bár voltak királynők Európába is, azok hatalma mindig korlátozott volt – a rendi gyűlés, az ország törvényei, az egyház szűkítették az uralkodónő befolyását, nem tehettek meg mindent. Jinga, aki egy kézben összpontosította a világi és vallási hatalmat, élet-halál ura volt. Valószínű, hogy az európaiak, a kétszeres előítéletek hatása alatt (amelyek a férfiasan viselkedő nőnek és a nem fehér embernek szóltak), alaposan túloztak, egy Jezabel és egy Szemirámisz keverékeként mutatva be Jingát.
A két és fél évtizedes háború változatos eredményekkel folyt. Jinga számos törzset és királyságot egyesített a portugálok ellen, ezért Angolában mindmáig nemzetalapító hősnek tekintik. Egy holland tisztje „ravasz és bölcs amazonnak” nevezte a királynőt, akit ugyan kárhoztatott, amiért keresztény létére „pogány” szokásoknak hódolt, és részt vett törzse szertartásaiban, de dicsérte nagylelkűségét: „oly nagylelkű és vitéz, hogy portugált, ha megadta magát, soha ujjal nem illetett, és katonáival, rabszolgáival egyként bánt.”
Jinga seregének segítségével a hollandok bevették Luandát, ám hamarosan fordult a kocka: a portugál hadvezér, Salvador Correia de Sá visszafoglalta a várost, és ezzel a háború is újra fellángolt. Végül Jinga-Anna de Sousa letette a fegyvert, és békés öregségben halt meg. Halála után közszemlére tették a testét, kezébe íjat és nyilat helyeztek, utalva hadvezéri dicsőségére (Angolában szobra is így ábrázolja). Hazájában ma is Jeanne D’Arc-nak kijáró tisztelet övezi a személyét.
Paár Ádám
