Fekete Lajos, újságíró. Tanulmányait a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte. Magyarországon újságíróként és televíziós szerkesztőként, valamint rádiós hírszerkesztőként dolgozott. 2009 eleje óta él Dániában, feleségével és két gyermekével.
Az alábbi szöveget a szerző közvetlenül a Méltányosság Köznevelés Projektjébe írta.
Vajon a gyakran emlegetett Skandináv modell szerepet kap-e az oktatás minőségében vagy pusztán a finanszírozási modellt jelenti? Esetleg az otthoni vagy akár az intézményesített oktatás-nevelésnek van-e szerepe ezen országok sikerében
Ebben a rövid és szükségképpen szubjektív kommentárban, megpróbálom felvázolni a dán oktatási rendszer modelljét és felépítését. Kis csúsztatással írhatnám azt is, hogy „a dán oktatás-nevelés egy bevándorló szemével” ami nem pontos, hiszen mi hamarosan hazatérünk.
Az otthoni, családon belüli nevelésről nincsenek információim, legalábbis olyan mélységben nincs, hogy releváns véleményem lehetne a témában. Az biztos, hogy a bevándorló az otthonról hozott nevelési elveinek fényében vagy szabadosnak, parttalannak, tulajdonképpen nem létezőnek látja vagy szabadnak, önállóságra nevelőnek.
A nevelés központi eleme ugyanis a szabadság, minden gyerek tudja és érzi, hogy szabad. Bármit kimondhat, és bármit megtehet, anélkül, hogy fontolgatnia kéne, hogy helyesen cselekszik-e. Ezért aztán sok dán gyerek a saját kárán tanul, mert a szülők tiltásokkal nem akarják korlátozni őket.
A szülő-gyerek kapcsolat sem a hierarchiára épül általában, hanem egyfajta baráti kapcsolathoz hasonlít, ahol a szülő nem utasít, vagy tilt, hanem tanácsot ad és megerősít. Itt úgy hiszem, hogy nagyon vékony határ húzódik azon szülők között, akik ezt igazán tudatosan folyatják és azok között, akik inkább csak azt teszik, amit jónak ítélnek meg.
A hazai fogalmakkal egyébként nem sokra megyünk Dániában, ugyanis ami otthon neveletlenség lenne vagy legalábbis vaskos udvariatlanság, az itt a más típusú felnőtt-gyermek viszonyból adódóan nem az.
Ha Skandináviáról esik szó, akkor nekem pár éve már az egyenlőség szó jut az eszembe. És ez nem csak amolyan magasztos elv, amit politikusok hirdetnek a választások környékén, hanem létező valóság. Ennek inkább történelmi, társadalmi és vallási okai vannak, de valóban kőkemény valóság.
E rövid bevezető után szeretném bemutatni az intézményesített oktatási-nevelési formákat. Ezek bizonyos tekintetben mutatnak átfedést az otthoni rendszerrel, bizonyos tekintetben viszont gyökeresen eltérőek.
Dagpleje/Daycare/Bölcsőde 1
Ez az egyik típusú bölcsőde. Ebben egy magánháznál maximum négy gyerekre vigyázhat egy gondozó (dánul dagplejemor ami talán „bölcsianyu” lenne magyarul), aki gyakorlatilag a saját házában, mintegy családtagként vigyázz a gyerekekre. Természetesen végzettséghez és egyéb – önkormányzat által – meghatározott feltételekhez kötött, hogy ki végezhet ilyen munkát. Itt a gyerekek tulajdonképpen egy kisebb, jóval családiasabb környezetben vannak. Nem ritka, hogy együtt reggeliznek a családtagokkal és az iskolából hazatérő nagyobb gyerekek leülnek játszani velük.
Vuggestue/Børnehave/Óvoda-Bölcsőde 2
Ez a forma a klasszikus, otthon is ismert intézményesített óvoda és bölcsőde, ahol külön csoportokban, illetve külön termekben vannak elhelyezve a gyerekek. Többnyire két-három óvodapedagógus/gondozó jut húsz-harminc gyerekre. Érdekesség, hogy bár az összes intézmény nagy hangsúlyt helyez az egészséges táplálkozásra, némelyik intézmény például kimondottan édességellenes. Míg a másik típusú intézményben szabad tortát vinni, sőt ők maguk is készítenek. Ezekben még a nagyobb alkalmakkor sincs édesség.
Az itteni nevelési elvek már lényegesen jobban emlékeztetnek a későbbiekre, ugyanis a két-három gondozó elég nehezen tud egyszerre húsz gyerekre figyelni, így azok „szabadságfaktora” meglehetősen megnő. Erről a fajta intézményről azért már hallani panaszt, főleg azt kifogásolták a szülők, hogy nem jut elég figyelem a gyerekekre, ami esetenként az egészségüket is veszélyeztetheti. (Az esős időben átázott és nem cserélt zokni stb.)
Maguk az épületek is komoly szórást mutatnak, attól függően, hogy az önkormányzat, mint fenntartó mennyire van jól eleresztve. Előfordulnak szép számmal konténer óvodák, amin egyébként nem ütközik meg senki és különösebb tiltakozásról sem hallottam. A skandinávok meglehetősen puritán népek, így a funkciót ebben is a forma elé helyezik. Ami persze nem mond ellent a híres skandináv dizájnnak.
Általános és magániskola
Az általános iskola a nulladik osztállyal kezdődik, ezt más néven óvodai osztálynak is nevezik. Itt amolyan felkészülés folyik az iskolára, vannak már könyveik és tanulnak is, természetesen könnyedebb, játékosabb formában. A tanár sem itt sem a későbbiekben nem az okos, mindent tudó felnőtt szerepében lép fel, hanem a nulladik osztályban, amolyan kedves rokon, akitől sok érdekes dolgot lehet tanulni és kedvet csinál a tanuláshoz.
Már a nulladik osztályban is, de később különösen a tanárok igyekeznek megőrizni és betartani azt az elvet, hogy a gyerekeknek meg kell adni a tiszteletet, hogy ők is tiszteljék a tanárt. Az órákon meglehetősen toleránsak a hozzászólásokkal, mindenki elmondhatja a véleményét, sőt az sem ritka, hogy az unatkozó gyerek kimegy pár percre levegőzni és felfrissülni, hogy utána jobban tudjon figyelni.
Nagy hangsúlyt fektetnek a kiscsoportos, közös problémamegoldásra. Egyéni, táblánál felelés nincs. Osztályzatot csak hetediktől kapnak a tanulók, az általános iskola amúgy kilenc osztályos.
Az iskolában alsótól kezdve fontos téma a demokrácia, minden gyerek várja, hogy 18 éves korában elmehessen szavazni. Rendszeresen vannak olyan események, ahol például a gimnazisták találkoznak és vitáznak akár az önkormányzati, akár az országos szintű politikusokkal.
A gyerekek és a szülők általában meg vannak elégedve az iskolákkal. A szülőknek is az a fontos, hogy a gyerekeket megtanítsák együttműködni, önállóan gondolkodni, önállóan ismereteket szerezni. Általános iskolában 9. végén vizsgáznak a gyerekek, de addig nincsenek felvételi vagy válogatási kritériumok.
Az igazsághoz hozzátartozik, illetve talán segít árnyalni a képet, hogy az önkormányzati iskolák mellett működnek magániskolák, amelyek egyre népszerűbbek. Ez még akkor is így van, amikor tudható a magániskolákról, hogy lényegesen szigorúbb elvekkel, több tananyaggal, több házi feladattal és nem utolsó sorban a szülőnek komolyabb anyagi áldozattal jár oda íratni a gyerekét.
A népszerűségük valódi oka valójában az, hogy az évente kiadott statisztikákban általában a magániskolákban tanuló diákok szerzik a magasabb érdemjegyeket, így mint otthon, itt is ez lett az egyik fokmérője a jó iskolának.
Összegzésül elmondhatjuk, hogy bár a liberális nevelés vagy amit mi annak gondolunk működik Dániában, ám a mi fogalmainkkal meglehetősen nehezen definiálható. Külföldiekkel beszélgetve, - akik itt íratták iskolába a gyereküket,- de van otthonról hozott tapasztalatuk, többnyire a vélemények elég széles skáláját vonultatták fel, a megdöbbenéstől a felháborodásig.
Ezzel együtt, azt hiszem, hogy a dán oktatás nagyon sok elemét érdemes lenne átvenni és a hazai viszonyokra alkalmazni.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Vigild Évának az írás elkészítéséhez nyújtott segítségéért.
Ha szeretnél többet megtudni a Köznevelés Projektről látogass el Facebook oldalunkra!
