Paár Ádám MPK-s kollégám egy lényeges szempontra hívta fel a figyelmet, de még inkább egy olyan diskurzus felé nyitott a tömegkommunikációban, melyet magam is szeretnék erősíteni.
Afelől ne legyenek kétségeink, hogy a szokásos süketek párbeszéde jellemzi majd a magyar-magyar viszonyokat. A kormány „hazaáruló”, „hátba támadó” és ki tudja még milyen jelzőkkel fogja illetni a Millát, Gyurcsány Ferencet, TGM-et és mindazokat akikről úgy érzi, hogy belpolitikai tőkét kívánnak kovácsolni a külföldi lejáratással, az ellenzék pedig úgy véli a baltás gyilkos átadásának (s nem kiadatása!) következményei kompetenciáján kívüli. Józanul ki gondolhatná, hogy egy alattomos, katonához különösképp méltatlan gyáva gyilkosból nemzeti hőst lehet fabrikálni?
Józanésszel ez kizárt, következésképp a kormányunk maga is áldozat, nem pedig tettes, ha pedig áldozat így is kéne viselkednie az ellenzéknek. S amiben kollégám diskurzus javaslatát igen csak szerencsésnek tartanám – mármint, ha megfogadnák minél többen, és erre koncentrálnának nem pedig arra, hogy áldozatok vagyunk-e vagy felelőtlen pénzéhes hazárdjátékosok, hogy a háttérapparátus miért volt ilyen amatőr.
A térséghez nem értő magyar politikusoknak nem kell ismerniük az azeri-örmény kapcsolatok részleteit, ám a minisztériumban lennie kell olyan embernek, avagy fel kell kérni olyan szakértőt, aki viszont ért. Ez elmaradhatott, vagy rossz tanácsot adtak, és arról kéne beszélnünk, hogy ez miért történt. (Nagyon nehéz kommunikációs helyzetben van a kormány, mert ha amellett érvelnek, hogy „átvertek minket az azeriek”, akkor a szakértőink rosszak vagy mellőzöttek, ha meg a döntéskor számoltak ezzel a lehetőséggel, akkor meg felelőtlenek.)
Paár Ádám arról már nem beszélt, hogy miért nem működik a háttérapparátus, csak hogy ezt kéne számon kérni. Amit még kifejtett, hogy a kormány most egész biztosan rájön, a magyar érdekeket nem lehet minden elé tolni, és tudomást sem venni a külvilágról. S ez a tapasztalat sok mindent megfordíthat, ami akár jól is jöhet még.
Térjünk azonban vissza a diskurzus megnyitásához. Arról ugyanis azt vélelmezem, hogy szintén általános problémákat takar, elbizonytalanodott szakapparátust, tekintélyüket vesztett, vagy attól megfosztott kormányhivatalnokokat. Ez a strukturális probléma csak az alrendszerek autonómiájának visszaadásával hozható rendbe, máskülönben hibát hibára fogunk halmozni.
Játszunk el azzal a gondolattal, hogy az azeri-örmény konfliktusok szakértői vagyunk, amik persze nem vagyunk. Mi indokolhatja a baltás gyilkos hőssé nyilvánítását hazájában? Ennek mindössze két oka lehet, az egyik morális, a másik racionális, s akár külön, akár együtt. Ha például tudja a szakértő, hogy az azeriek morálisan beszámíthatatlanok, akkor felhívhatta volna a figyelmet az átadás következményeire. (Beugrik az a westernfilmjelenet, amikor az apa maga lövi le a fiát, aki a hőst egy vesztett verekedés után hátba akarja lőni. Itt az apa számára fontosabb a becsület, mint a család, és a fia becstelen. Hiába a nyugati világ erkölcsi ideái…)
A másik egy racionális szempont, az azeri közvélemény ismerete, és a jelenlegi politikai vezetés kiszolgáltatottsága ennek a közvéleménynek, ezekről is mind tudhat a térséggel foglalkozó szakértő. De esetleg azt is tudja, hogy Azerbajdzsán háborút akar provokálni, mert már erősebbnek érzi magát, és ahhoz ez a szabadon eresztés kiváló manőver. Bizton elveszítik ettől az örmények a fejüket – gondolhatják -, kirobban a fegyveres konfliktus, és a cél épp ez. Egy szakértő, vagy a titkosszolgálatunk éppenséggel sejtheti, hogy Azerbajdzsán háborút akar.
Ugyanakkor nem biztos, hogy kideríthető egy háborús szándék, és az sem elvárható, hogy egy szakértő morálisan elítéljen egy népet, vagyis kollégám felvetése, mely szerint szakértői felelősséget kell keresni a háttérben is lehet túl szigorú. Ha azonban nem is alkalmaz a kormány szakértőket – akiknek most már épp a kormány védelmében lassan elő kéne állni – az védhetetlen. Elvégre valószínű egy háború kiújulásának okozói leszünk. (Kollégám interjúja óta a külügy végre megszólalt ld. itt.)
