A médiatörvényben a Bizottság kifogásolt egy negyedik pontot is, melynek lényege, hogy bármely többséget épp úgy, mint a kisebbségeket, valamint az etnikai és vallási csoportokat se nyíltan, se burkolt módon sérteni nem szabad. Az ilyen cselekedet pedig akár szankcionálható is lett volna.
Hogy is jutottunk el ehhez az abszurditáshoz, mely egyébként – szerencsénkre – sérti az Európai Alapjogi Charta 11. cikkelyét, mely a szólásszabadságot tárgyalja. Az ugyanis világos, ha senkiről semmi rosszat nem lehet írni, akkor semmit nem lehet írni. Világos, hogy a jogalkotó mindenre gondolt, csak épp a sajtóra, a szólásszabadságra, a média természetes működésére nem, ellenben valami igen csak elhomályosította a józanságát.
Hazai részről a szöveg ezen része már a törvény megjelenése utáni napokban kritizálva lett – később pedig a Népszabadság szerkesztősége fordult az AB-hoz. A hivatalos válasz csak annyi volt, hogy ezen nem változtatnak, mert ez így jó. Meg: a puding próbája az evés, majd megfelelő módon fogja érvényesíteni a lehetőségeit a Médiahatóság. A kritikusok válasza erre mindig az volt, hogy kétségtelen így lesz, de ha nem akarják alkalmazni, és csak a diszkriminációt és a gyűlöletbeszédet akarják korlátozni, miért nem azt írják?
Nos, azt, hogy miképp fogalmazhatunk meg ilyen szabályokat egy nyugati soha nem fogja megérteni, mert ennek története van, ehhez itt kell beszívni a levegőt. A történet úgy kezdődött, hogy a baloldal és a liberálisok egy része rendre korlátozni akarta a szólásszabadságot, mert úgy vélték először engedik kiszabadulni a szellemet a palackból, aztán jön a tettlegesség. A liberálisok másik része úgy vélte, hogy az őrült beszédet nem kell korlátozni, John Stuart Mill szerint még haszon is származik belőle, de legalábbis az őrült beszéd antitézise a józan és felelősségteljes nyilvánosság, amely úgyis helyére teszi a szélsőségeseket.
Erre a baloldalon belüli vitára érkezett válaszként, hogy rendben, a szélsőséges beszéd nem helyénvaló, de nem ugyanilyen probléma-e – ha nem nagyobb –, amikor a magyarságot ócsárolják? Elég a kettős beszédből, védjük meg a magyarságot az idegenszívűektől! A magyarság pedig a többség, tehát akkor ne lehessen bántani se a kisebbséget, se a többséget. Egy ilyen szabálynak pedig csak akkor van értelme, ha szankció is társul mellé, fejeljük tehát még meg büntetési lehetőséggel.
Ma épp a skizofréniáról tartottam előadást, mely betegségnek egyik jellemzője a logikus építkezés, ami azonban elszakad a valóságtól. A beteg ezek után ragaszkodik a logikus építményéhez, szívesen vitatkozik is róla, hiszen minden eleme klappol, csak épp értelme nincs. A magyarság megtámadtatása már paranoia, ahogy egyébként a hazai antiszemitizmusról szőtt félelmek is. Nem kétséges, hogy ezekkel a kártyákkal a politika játszadozott, de aztán a nagy játszmába úgy sikerült belefeledkezni, hogy azt sem vették észre, amikor már egy skizofrén jogszabályt szültek.
