Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Senki sem jár rosszabbul?

2011. február 27. 11:43 - Méltányosság

 

„Mindenki jobban jár” – hangoztatta a miniszterelnök a tavaly bevezetett, s 2011-től debütáló új adórendszer bevezetése kapcsán, holott mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy ehhez a matematika szigorú és az adórendszer kérlelhetetlen szabályait kellene megszegni. Az év elejére persze kiderült, hogy ezeket a szabályokat azért nem árt figyelembe venni, s hogy igen kemény intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az emberek többsége a tavalyi pénzénél legyen. Az eset persze nem egyedi, hiszen politikusaink gyakran „elmulasztják kibontani az igazság minden részletét”, máskor pedig talán túl sokat is mondanak. A Fidesznek és Orbán Viktornak eddig sikerült a kiegyensúlyozás, s ez azt eredményezte, hogy az új adórendszer kárvallottjai nem mentek tüntetni az utcára. Miben keresendő e kommunikációs taktika sikere?

A dolog magyarázata – többek között – két fontos komponensben rejlik. Egyrészt az Orbán-kormány képes volt szinte azonnal reagálni és egy sajátos értelmezési struktúrát kialakítani: így pl. „a kormányfő elvárja, hogy azonnali lépések történjenek”, „megengedhetetlen, hogy valaki kevesebb pénzt kapjon”. Ez nem más, mint a politikai üzenetek és cselekvések „becsomagolása” (csúnya szóval: framing). Ennek megfelelően Orbán-kormány reakciója kettős volt: egyrészt bérkompenzációval rendezte házon belül (a közszférában) a helyzetet, másrészt pedig a magánszférára „bérkommandót” küldött, aminek az üzenete mintegy az, hogy vékonyabb borítékért nem az új adórendszer (tehát nem a kormány), hanem a cégek és a tehetetlen Országos Érdekegyeztető Tanács a felelős. A recept tehát egyszerű: ha hiba van a rendszerben, akkor azt oldjuk meg, de ne mi legyünk a felelősek.

A másik faktor a gyenge partnerben keresendő: az ellenzék nem tudja a versengő értelmezési kereteket („hazudott a kormányfő”, Nemzeti Átverés Kormánya) sikerre vinni. A kormány és személyesen Orbán Viktor, tehát úgy tűnik – egyelőre – helyzeti előnyben van. Ezt persze nem annak köszönheti, hogy sikerült átírni a matematika szabályait. Hanem sokkal inkább annak, hogy rendre (egyébként az ellenzéki időszak óta – s ez a valóban figyelemre méltó) megnyeri a „keretezési versenyeket”, s ezzel elszívja a levegőt bármilyen versenyző alternatíva elől. Mindazonáltal a kormányzati tevékenység kommunikációs „faltörő kosokra” való építése nem kockázatmentes taktika: ezt bizonyítja Fidesz támogatottságának immár hibahatáron túli erodálódása.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr853246295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hajadonna 2011.02.27. 19:04:47

Azt tényleg nem reklámozták, hogy a fizetések a csökkentett adójóváírás miatt lettek kevesebbek. Ha idén rá is kényszerítik a munkáltatókat a kompenzálásra, jövőre kire verik rá, hogy az adójóváírás teljes eltörlése miatti több mint tízezer forintnyi csökkenést kompenzálják ? És ez a tízezer forintnyi kiesés a minimálbért keresőket fogja istenigazából érinteni.

Amauya Chauya 2011.02.28. 11:34:34

Még egy dologban hihetetlen "profi" OV reagálása: olyan réteggel cseszett ki, aki nem az az utcára vonulós fajta. Lásd: rendes, bejelentett munkája van, egész napját a munkahelyen tölti, hazavisz nettó 100-150 között, nincs gyereke. Akik hőbörögnek 300 Ft befizetése miatt is: nyugdíjasok, naplopók, feketézők. Ezekkel olyan nagyon nem cseszett ki, mit érdekli őket az adósáv!

benem 2011.02.28. 13:10:53

csak a cím miatt:) http://mindenpolitika.postr.hu/senki-sem-jar-rosszabbul
süti beállítások módosítása