Méltányosság

Magyar politika történelmi és nemzetközi kontextusban

Mesterházy Attila árnyéka

2011. február 16. 11:29 - Méltányosság

 

Mesterházy Attila szocialista frakcióvezető annak a kormánynak volt a tagja, államtitkára , amelyik előidézte a mostani csődhelyzetet, mutatott rá  viszontválaszában Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő – ismételt hatalomra jutása óta – szinte sosem mulasztja el az alkalmat napirend előtti felszólalásaiban, hogy az „előző nyolc év” hibáiért kárhoztassa az ellenzéki MSZP-frakciót. A miniszterelnöknek nincs is túl nehéz dolga, amikor a választásokon vereséget szenvedett MSZP kormánypártként elkövetett vélt vagy valós hibáit felsorolja. Most hétfőn például meglehetősen érzékletesen mutatta be az ülést figyelemmel kísérőknek, hogy míg 2002-ben 53 % volt a GDP-hez viszonyított államadósság aránya, a szocialisták kormányzásának végére az felment 80%-ra.

Orbán Viktor annyira fölényben érezte magát Mesterházyval szemben, hogy olyan kifejezéseket is megengedett magának mint  „Érti, ember?”, „Hogy magyarázzam meg, hogy Ön is értse?” E szúrásokat a kormánypártiak elégedett nevetéssel nyugtázták.

Tovább nehezíti Mesterházy helyzetét, hogy egy korábbi ügyrendi bizottsági állásfoglalás értelmében érdemben és időben  nem tudott reagálni a miniszterelnök őt támadó szavaira. Csak személyes érintettség esetén lehet a napirend előtti felszólalásokra utólag reagálni,  így lehetővé válik, hogy a miniszterelnöké legyen egy ilyen napirend előtti körben az utolsó szó.

Az igazi probléma szerintem kettős ez esetben: először is Mesterházy Attila napirend előtti felszólalásai még mindig nem eléggé átütőek, nem is magukkal ragadóak, emellett a szocialista pártelnök komoly karizmahiánnyal küszködik. Parlamenti beszédei inkább tűnnek fáradt kormánykritikának, mint egy önmagában bízó ellenzéki párt magabiztos megnyilvánulásainak (időnkénti nyelvbotlásai is ezt támasztják alá). A hétfői beszéde sem volt eléggé összeszedett, nem volt olyan központi gondolat, amely vázat adott volna a beszédének.Nem csapta le azt a meglehetősen magas labdát sem, hogy Orbán január 23-i  kairói látogatásán még „stabil” egyiptomi vezetésről beszélt, ehhez képest február 11-én az ottani tömegmozgalom és a hadsereg magatartása következtében Mubarak elnök lemondásra kényszerült. A másik gond, hogy Mesterházy felszólalásaira rávetül az előző nyolc év kormányzásának az árnyéka. A Magyar Szocialista Párt a mai napig ellazsálta az előző nyolc év kormányzásának alapos elemzését, mindenekelőtt a hibákkal való komoly szembenézést. Erre persze lehetne mondani, hogy ezt a Fidesz sem tette meg 2002-es választási veresége után, mégis hatalomra tudott tavaly kerülni. Csakhogy míg a Fidesz éppen hogy csak alulmaradt ellenfeleivel szemben, a szocialisták nagyon kikaptak a legutóbbi választásokon. Egyébként ez a szembenézés javítana a politikai rendszer állapotán, mert akkor nagyobb remény volna arra, hogy az MSZP tanuljon hibáiból, és kormányra kerülve majdan jobb teljesítményre lenne képes, mint volt annak idején. Mindenesetre a szocialisták brit testvérpártja, a szintén Labour már hónapok óta hosszas nyilvános vitákat folytat saját berkeiben arról, mit csináltak jól és rosszul kormánypártként..

Addig is, érdemes volna Mesterházynak (igaz, nem csak neki) a magyar parlamentarizmus korábbi nagy szónokaihoz fordulni. Így fellapozni például Deák Ferenc, Apponyi Albert, Szilágyi Dezső, vagy Kéthly Anna parlamenti felszólalásait. 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr393246302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunny Pietro 2011.02.16. 15:32:59

"a szocialista pártelnök komoly karizmahiánnyal küszködik." Ez a legfontosabb dolog, ami Mesterházy és egyben az MSZP útjában áll. Amire ha nem találnak megoldást, akkor az szdsz, mdf sorsára jutnak. (Mellesleg ugyanez a baja az LMP-nek is.) Egy olyan politikust se tudnék megnevezni, aki hitelesen, karizmatikusan új irányt tudna szabni az mszp-nek. Talán egyedül Kovács László az, akire még felnéznek az mszp szavazók, de nyilván Orbánnal szemben, egy fiatalítani szándékozó párt nem fog egy idősödő politikust előretolni. Mesterházy csak arra jó, hogy (Orbánt idézve) legyen kivel felmosni a fidesznek az utóbbi 8 évet. Én emberileg kedvelem Mesterházyt, de ez az igazság. Egy báb, aki elviszi a balhét, töltelék pártelnök addig, míg valós hatalom nem néz ki. Pedig igencsak el kéne kezdeni hiteles, karizmatikus arcot keresni (akár kívül is), mert igen nagyot fognak zuhanni legközelebb is. És ezt akár a fideszesek nevében is írhatnám, mert egy gyenge mszp, lmp csak a jobbikot erősítheti, ami a fidesznek sem érdeke.

Godefroy 2011.02.16. 19:16:22

Valóben gyenge srác a Mesterházy de nem is azért van ott hogy erős legyen hanem hogy előkészítse Gyurcsány újbóli eljővetelét. Gyurcsány volt az egyetlen aki méltó ellenfel volt Orbánnak lemosta a színről. Igaz később saját magát is.
süti beállítások módosítása