Az európai történelemben nem egy félvilági hölgy olyan befolyást gyakorolt, amelyet egy mai politikus megirigyelhetne. Mivel az uralkodók élete a nyilvánosság előtt zajlott, ezért a szeretők kiléte sem maradt titokban. Bill Clintonnak és Monica Lewinskynek nehéz lett volna elrejtőznie abban a korban, holott paparazzók sem lógtak a sztárok ablakában, nem másztak be a fridzsiderükbe, mint manapság.
A királyok metreszei általában népszerűtlenek voltak az alattvalók körében. Ezen azért sem lehet csodálkozni, mert olyan befolyással rendelkeztek, amelyről a legtöbb kisember nem is álmodhatott. Másrészt a kegyencnők és kegyencek az uralkodó és népe közé álltak. Ha hibát követtek el, akkor ideális bűnbakként szolgáltak, és bukniuk kellett.
Két olyan hölgyet mutatunk be, akik tipikus példái annak, hogy a mélyből a királyi trón magasáig lehet jutni, de onnan könnyű a visszazuhanás, és eltűnés a süllyesztőben. Lewinsky időnként még visszamászik a nyilvánosságba egy-egy tévéműsorral, ahogyan az elsüllyedt hajó is olykor egy metánbuborékban a felszínre jön, hogy a buborék szétpukkanásával ismét eltűnjön a víz alá. De a mi két hősnőnknek még ez a szerencse sem adatott meg.
Lady Emma Hamilton (jobbra) volt a 18. század „Marylin Monroe-ja”, aki ujja köré csavarta Horatio Nelson admirálist, az abukiri és trafalgari csaták hősét. Kétségtelenül a század legszebb asszonya volt, aki a legmélyebb nyomorból indult, és a királyi trón magasába emelkedett. Prostituált, tehetséges előadóművész, kegyencnő egy személyben, aki kézről kézre járva eljutott Sir William Hamiltonhoz, az angol kormány nápolyi nagykövetéhez. Sir William fülig beleszeretett az alacsony sorú lányba, és feleségül vette: a vőlegény 61, a menyasszony 31 éves volt ekkor.
Ezután az egykori prostituált a nápolyi királyné barátnője lett, sőt a korabeli szennylapok szerint több is, mint barátnő. És akkor jött az igazi szerelem, ami híressé tette: a 40 éves Nelson admirális forró szerelemre gyulladt a még mindig csak 37 éves Emma iránt. Sőt, a férj tudtával, Emma és Nelson szeretők lettek – olyannyira, hogy kapcsolatukból két lány született. Sajnos azonban Emma csillaga leáldozott, férje és Nelson halála után az angol közvélemény gyorsan leírta, megjárta az adósok börtönét, majd elfeledve halt meg.
A másik hölgy, Lola Montez sorsa annak a példája, hogy a könnyen jött siker könnyen tovaszáll. Lola táncosnő volt, azonban nem a tehetségével, hanem a bájaival vette le a közönséget a lábáról. Amúgy nem volt sem spanyol, sem Lola, hanem skót, és eredetileg Marie Doloresnek keresztelték. Lola, amerre járt, hangos füttykoncerttől hangos átriumot hagyott maga után, de Liszt Ferenctől I. Miklós cárig odaadta magát fél Európának. Bajorországban kötött ki, I. Lajos bajor király karjaiban.
Lajos messze földön híres volt arról, hogy kedveli a szépet, mind a művészetben, mind a női testben. A király a híres Szépséggalériában őriztette szeretői képeit, szám szerint 49-et (Lolának az 50. hely jutott a sorozatban). Nemsokára grófnő lett belőle, sőt saját testőrgárdát tarthatott, fiatal férfiakból, akik állítólag az alsószoknyájából varrták a piros (!) sapkájukat. A jó modor nem volt az erénye: egyszer megvert egy postást, nyílt utcán pofozkodott, hisztériázott, és szórta a pénzt. A pünkösdi grófnőségnek az 1848-as forradalom vetett véget – Lajos könnyes szemmel belement, hogy eltávolítsa Lolát, aki élete végén New Yorkban, koldusszegényen végezte.
A két művésznő sorsa közös a kezdésben és a végben. Mindketten élvezték a sikert, és azt, hogy a férfiak a lábuk előtt hevernek. A véletlen kegye a legmagasabb körökbe juttatta őket – Emma esetében ehhez erőfeszítés is társult. Míg azonban Emma tudott viselkedni, és szerény maradt, Lola botrányt botrány után okozott. A Lola-ügy éppúgy szembefordította Lajossal a bajorokat, ahogyan a Lewinsky-affér Clintonnal az amerikai közvélemény egy részét.
Paár Ádám
