Az orosz-ukrán háború, az erre válaszként adott EU-s szankciók, és a konfliktusból fakadó gazdasági hatások árnyékában csak pár pillanat jutott a Visegrádi Együttműködésnek. Miért bénult meg, és kaphat-e még új lendületet?
A magyar külpolitika történelmi hagyományai alapján mindig is gyakorlatias és a pragmatikus volt. Mégha ezt valamilyen missziós tudattal próbálták is a mindenkori kormányok alátámasztani. Miért lehet ez mégis keserű mások számára?
A Méltányosság Politikaelemző Központ idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját, s ezen alkalomból október 27-én tartottunk is egy jubileumi rendezvényt az AranyTízben. Hogyan telt el az elmúlt több mint egy évtized a Méltányosság számára?
Szlovákiában 10 év után 2020-ban eljött politikai fordulat, ami nagyon hamar kifulladt. Hogyan bukhat el egy látszólag győztes kormány? Mit tanulhat a magyar ellenzék a szlovákiai példából?
Történelme során először lehet női államfője Szlovákiának, aki ráadásul mindenkit lesöpört az első fordulóban. Rajta kívül viszont minden eddiginél harsányabbak lettek a szélsőségesek, míg a szlovákiai magyarok partvonalra szorultak. Mik a tanulságok Magyarország számára?
Élőben közvetítünk a Méltányosság blogon a magyarországi önkormányzati választásokról. Az általános felvezetés után 18:30-tól Szakács András (Lánchíd Rádió) szerepléseit követjük nyomon. Mindemellett blogunkon a Méltányosság Politikaelemző Központ…
Élőben közvetítünk a Méltányosság blogon az európai parlamenti választásokról! Ma este kiderül: kik képviselhetik Magyarországot az Európai Parlamentben; milyenek lesznek az erőviszonyok az Európai Unió közgyűlésében és kit jogosítanak fel a választók az Európai…