A múltban az egyének nélkül nem lehetett felépíteni egy társadalmat. Ez még ma is így van, de nem marad így örökké. Zsolt Péter blogbejegyzése szerint addig kéne okos rendszereket kialakítani, amíg nem késő.

Thomas Hobbes Leviatán című könyvét bátran leporolhatnánk, és a humánetológia nézőpontjából modernizálhatnánk. A Leviatánt bár tanítják a szociológia órákon, de mivel cáfolhatók a „valamikor ember-embernek farkasa volt” tétel, ezért inkább számít történeti érdekességnek. Sajnálatos módon nem vesszük elég komolyan, noha a lényeg most is ott rejlik benne, ha át is kell kicsit fogalmaznunk. Filozófiai nézőpontból még ugyan elő veszik néhányan, mert Hobbes negatív emberképét szembe lehet állítani Rousseau pozitív emberképével, és el lehet töprengeni melyiküknek van inkább igaza.

Kétségtelenül Hobbes tévedése óriási, mert az emberi faj nagyon együttműködő, ezt a humánetológia is alátámasztja. Szociális készségünket csak az államalkotó rovarok múlják felül, náluk viszont nincs egyén és gondolkodás, csak kémia. Viszont a konfliktusaink megoldására nem tudnánk messzire jutni Rousseau naivitásával sem, mert a konszenzus – lássuk be – nem tartozik a megoldási módok gyakori fajtái közé.

Akár hány államformát, közösségi formát hozott létre az emberiség, azokban a konszenzus leginkább azt jelenti, hogy valamit az egyén átad a szuverenitásából. Hobbes szerint azért, hogy ne legyen káosz. Abban is alighanem igaza van, hogy ez a szuverenitás-feladás valahol önkéntes. Ezt a gondolatát kell felelevenítenünk.

Birodalmak pillanatok alatt szétestek, amikor a környezet kimerült, amikor nem esett elegendő csapadék, és az egyének elvándoroltak. A politikai rendszer hiába tűnt stabilnak, ha az egyének mentek, a társadalom hamarosan összeomlott. Aztán hiába javult a környezet, mondjuk, mert megint csapadékosabb évek jöttek, az elvándorlás folytatódott. Ha beindultak az egyének, összedőlt a társadalom. Nem tudjuk pontosan az inkabirodalom például miért omlott össze, de könnyen lehet, hogy náluk is az egyének okozták a bajt.

Túl nagy jelentőséget tulajdonítunk a társadalom csúcsán lévőknek, mintha ők tudnák kikényszeríteni a rendszer működését, mert erőszakot tudnak gyakorolni a tömeg fölött. Az egyén valóban kiszolgáltatottja a rendszernek, Spartacus hiába lázad, de a tömeg az más. Az etológiából véve a példát, a patás állatoktól az oroszlánokon keresztül a rozmárokig, a nőstények háremben vannak. Egy nehézkesen mozgó több mázsás rozmár bika aligha tudja megparancsolni, a százas nagyságú fürge tehéncsordának, hogy csak vele párosodjon. A tehenek döntéséről van szó, hogy a legerősebbet követik.

Hasonlóképp az emberi társadalmakban is, a tömeg dönt úgy, hogy fenntartja a fáraók rendszerét, a feudalizmust, vagy a kapitalizmust. A demokrácia maga is egy erőszakcsökkentő döntési mechanizmus. Azt találtuk ki, hogy aki egy számmal több szavazatot szerez, azé a hatalom, és az ő jóindulatán múlik, hogy ettől kezdve a kisebbségnek milyen jogai lehetnek. Ha kétharmadot szerez, akkor pedig demokrácia legyen a talpán, amelyik így korlátozni tudja a többség hatalmát. A többség hatalmát találták ki a görögök, bár náluk még sok érdekes kiegészítő dolog volt, például egyes tisztségek és hatalmi feladatok egy éves gyakorlása, mely horribile dictu sorsolás útján dőlt el.

A robotizált mesterséges intelligencia világában az az emberiség történetében eddig még nem tapasztalt helyzet állt elő, hogy az elitnek nem lesz szüksége a tömegekre önmaguk gazdagságának fenntartásához. Nem lesz szükség társadalmi szerződésre. Nem ér el semmit az egyén, ha otthagyja az országát, és ha tömegesen teszik ezt az emberek, az sem jelent összeomlást, mert a gépek minden fizikai munkát át vehetnek. A Xiaomi kínai gyár például a napokban jelentette be, hogy emberi munka nélkül tud percenként egy mobilkészüléket legyártani.  

Zsolt Péter