Méltányosság

Magyar politika történelmi és nemzetközi kontextusban

Márton Áron beszéde és a holokauszt emléknap

2024. április 17. 20:46 - Méltányosság Központ

Sulyok Tamás köztársasági elnöki pályájának kezdete felidézi a magyar társadalom szembenézési szükségletét. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, érdemes olyan példaképet találnunk, aki már a maga korában tisztán látta a jelent, és mindannyiunk jövőjét.

memorial-937396_1280.jpg

2001 óta április 16 Magyarországon holokauszt emléknap. Márton Áron fellépésén keresztül emlékezünk, az ő szavainak lennének Sulyok Tamás számára is üzenete, meg rajta keresztül mindannyiunk számára. Márton Áron úgy gondolta, nagyon soká meg fogja viselni az országot az, ami a zsidó deportálások során történik, azonnali leállítását követelte és a miniszterelnök felelősségét emlegette. És valóban, ma meg van egy köztársasági elnökünk, aki szembesül a saját apja gazemberségével: „A püspök /1944-ben Márton Áron/ felszólította Sztójay Dömét, Magyarország miniszterelnökét és a belügyminisztert, hogy azonnal állítsák le a deportálásokat. A beszéd után ki is utasították Kolozsvárról – ekkor Kolozsvár a magyar oldalon volt.” (Zsolt P.: Egy életmentő történet. 19.o.)

A kolozsvári zsidóság esetében például május 25-én indultak a deportálások, mely közel 16 000 embert érintett. A Chat Gpt dobta ki az adatot, de ennél többet nem lehet kiszedni belőle, csak még annyit: A város polgármestere egy Vásárhelyi László nevezetű ember volt.

Más leírásokból viszont megtudható, hogy Kolozsvár rendőrfőnöke Márton Áronnak azt mondta, hogy szerencséje van, amiért nem magyar, hanem román állampolgár, mert ha magyar volna, lehet ez után a beszéde után letartóztatnák. (Virt László: Nyitott szívvel. Teleki László Alapítvány - XX. Század Intézet, 2002)

A beszédében megemlítette azt is, hogy miért rendkívül fontos, hogy Sztójay Döme azonnal állítsa le a deportálásokat, sőt, hogy azonnal kérjen bocsánatot az eddigiekért. Nem csak mert ez volna az egyetlen humánus és tisztességes, keresztényi magatartás, hanem azért is, mert a magyar nemzetet is több generáción keresztül terhelhetik majd ezek a cselekmények.

De elfogtunk egy levelet, azt, amit aztán Márton Áron írt:

„Mélyen Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az egyházmegyém népével együtt megdöbbenve kellett tapasztalnom a felelőtlen intézkedést, hogy a zsidóságnak még az életét sem kímélik meg, az embertelenségnek az utolsó határáig mentek el. Tisztelettel, de felelősségemnek teljes tudatában figyelmeztetem, hogy ilyen tényért az embernek, mégha miniszterelnök vagy kormánytag, sem kevés a felelőssége, mert ennek a terhét egy egész nép viseli, éppen ezért kérem, hogy ezt a rendelkezést azonnal vonja vissza. Amit még jóvá tud tenni, azt tegye jóvá, mert ennek bűnhődését a mi népünk fogja megérni. (Zsolt P. id. mű u.o.)

S tulajdonképpen ahhoz a gondolathoz kívánunk most kapcsolódni, hogy miért is sújt minket most az 1944-es magyar kormány bűne.

Történelmi visszatekintésként még annyit, hogy Horthy gyorsan leváltotta Sztójayt, Hitler árulónak nevezte Horthyt, mert az ő célja épp a zsidóság kiirtása lett volna, Sztójayt pedig 1946-ban háborús bűnösként golyó általi halálra ítélték és kivégezték.

S még valami pszichológiait. A transzgenerációs pszichológia rendre olyan történetekkel áll elő, melyekben a bűn és a bűntudat megbújik a leszármazottakban, s ennek következtében különböző egyéni bajok ütik fel a fejüket, pszichés, sőt szervi betegségek, s mikor a múlt feldolgozásra kerül, létrejön valamiféle megkönnyebbülés, valamiféle esély az egészséges életre. A helyzet azonban az, hogy a pszichológiai mintavétel mindig torz. Mindig azokkal foglalkozik, akiknek valami baja van, ahol valami sejtés lappang a háttérben bűnökről, s a rejtegetni való mögött érzik az utódok hogy kínos a múlt. Ám nem foglalkoznak olyan családtörténetekkel, ahol az elfojtás tökéletes, sőt, ahol egy hazug narratíva terjedt el. Egy teljesen felszínes életvezetésben, ahol a leszármazottnak esze ágában sincs nyilvános szereplővé válni, politikai pályára lépni, ahol valaki tud felszínes tudatlanságban élni, ott a családi narratívák szárnyra kelhetnek, az elfojtás lehet tökéletes, a leszármazottak élete lehet kiegyensúlyozott és boldog, egészséges és felszabadult.

A Biblia még a bűnök következményeiről azt mondja, hogy hetediziglen szenvedik meg a leszármazottak, Sulyok Tamás története viszont azt mutatja, már a következő generáció is csak akkor kell szembenézzen az örökséggel, ha köztársasági elnök lesz. Más történeteket is ismerünk, ahol a fiúk teljesen elszakadtak az apáiktól. Létezik egy dokumentumfilm-sorozat, ahol a náci szülők gyerekei után megy a riporter, és ezekben a történetekben van a szülőkről tudás, de a gyerekek átlagnál hasznosabb társadalmi tevékenységet visznek. ("Hitler's Children")

Esterházy Péter is mikor megtudta apjáról a valóságot, írt egy Javított kiadás című regényt. Tulajdonképpen át kellett írnia a Harmonia Caelestis, de talán az egész életét. Ettől ő maga nem lett kevesebb, de példája nagyon is cáfolja azt a pszichológiai közhelyet, hogy ne lehetne elrejteni a bűnöket, sőt, akár az egészségügyi probléma is épp akkor kaphat lángra, amikor a valóság a felszínre jön, és nem akkor, amikor elhazudják.

Sulyok Tamás története is ilyen. Nem tudjuk természetesen, hogy az élete tönkre ment-e azáltal, hogy megtudta az apjáról, hogy valójában nem hogy zsidó mentő nem volt, de nem csak nyilas volt, hanem ráadásul a halálba küldött zsidó javakra is igényt tartott. Ez mai szemmel már zabrálás, sőt, súlyosabb kifejezés is megállhatja a helyét, noha a maga korában teljesen racionális döntésnek és viselkedésnek számított az ilyesmi. Racionálisnak, de nem etikusnak. Ahogy a Sorstalanságban Kertész Imre is írja, mikor a vonatban a deportáltakat nyugtatgatja az állomásfőnök vagy a kalauz, a vonat indító tisztviselő (?). Vigasztalódjanak azzal – mondja a vasutas -, hogy magyar és nem német kézbe kerülne a javaik. Nekem Kertész könyvéből ez a mondat égett az emlékezetembe, ez az a mondat, amit nem tudok elfelejteni.

A romlottságnak, a fokozatos morális leépülésnek, a teljes empátiahiánynak a fenti mondat a végpontja. Mert hát mit érdekeljen egy halálba küldöttet, hogy az az állam, amelyik elárulta őt, amelyik – ahogy Bibó írta -, amíg a népszámlálás előtt abban volt érdekelt, hogy minél több zsidó vallja magát magyarnak, nevét magyarosítsa, tehát egy szerződést ajánlott a számára, most elárulja és kiszolgáltatja. Miért vígasztalja ezek után, hogy a vagyontárgyai legalább magyar a kézbe kerülnek?

Sulyok Tamás apja tehát a magyar történelem legsötétebb korszakában a legsötétebb sodrásban nem követő, hanem élenjáró volt. Bibó azt írja bűntudattal erről a magyar elitről és saját magáról is, hogy mire az állam észrevette, hogy egy bűnös rendszert szolgál, addigra már késő volt. Sulyok Tamás apja még ez után sem vette észre, hogy mibe keveredett, jelentkezett a zsidó vagyonok birtokbavételéért. Valószínű a jóizlést már akkor is sértette a „zsidóbútorok” (sic) kérvényezése, mára azonban ez kétségbeejtően szégyenletes.

És miért van igaza Márton Áronnak, hogy Sztójay bűne visszaüt az egész nemzetre? Hát azért, mert a magyaroknak Sulyok Tamás lett a köztársasági elnöke. És itt nem arról van szó, hogy a fiú nem tehet az apa bűneiről, hanem arról, hogy a magyar társadalom, mely hosszú évtizedeken keresztül áldozatnak hitte magát, most kénytelen szembenézni saját bűneivel. Épp Sulyok Tamás köztársasági elnökké választásának jóvoltából. Nem mellesleg ki lehetne ebből jönni jól, de ahhoz azt kellene, hogy Sulyok Tamás felnőjön a feladathoz. Körülbelül úgy, ahogy azt Eszterházy Péter tette. Ha hasonló erkölcsiségű és jellemű ember, akkor felnő, ha hárít, a magyar társadalom még várhat néhány generációt az önismerettel. Akár hetediziglen. Azt kell mondanunk, vannak reményt keltő megnyilvánulások, őszinte megdöbbenés és kiállás Sulyok Tamás részéről, lehet, valami mégis történik.

Zsolt Péter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr7218383617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása