Egyre többször kerül szóba, hogy a DK jót húzott, amikor létrehozta árnyékkormányát. De vajon van-e esély Magyarországon egy klasszikus kétpártrendszere? Édes-e, ami készül?
Bár az elmúlt 33 évet Magyarország sokpártrendszerben töltötte, mióta a DK létrehozta a maga árnyékkormányát, meglehet, egy új korszakba léptünk, amely elvben elvezethet a kétpártrendszerig.
Elvben.
S nem arról van szó, mi lenne jó vagy üdvös. A sokpártrendszer is lehet nagyon hatékony és kreatív, és a kétpártrendszer is lehet módfelett kontraproduktív. S még csak arról sincs szó, hogy szeretjük, vagy épp ki nem állhatjuk a DK-t. Ez pártpreferencia kérdése. Az igazi kérdés az, hogy a Fidesz által létrehozott dominánspárti rendszerben hogyan teremthető hatékony ellensúly.
Mindjárt eljutunk ide is, de előtte a kezdetekről. A Fidesz nem mindig volt domináns párt, értve ez alatt azt, hogy lényegében egyedül leural mindent. A Fidesz egy aprócska pártja volt a rendszerváltásnak, és az első tíz évében az is maradt. Nagy (és egyben kormány-) párttá először 1998-ban vált, sok-sok pofon és kudarc után. Érdemes ezt a felemelkedést folyamatában látnunk.
De még miután naggyá vált a Fidesz, az után se volt biztos, hogy ki lesz a tartósan domináns párt. Az MSZP-nek sokáig volt sansza erre, hiszen hiába nőtt meg a Fidesz 1998-ra, az MSZP 2002-ben, sőt 2006-ban is megverte. Az MSZP nyolc éves kormányzása idején simán aspirált arra, hogy ő belőle lesz egy sokciklusú domináns párt. Csak hát Őszöd. Őszöd után a baloldalnak erre nem maradt esélye.
Ellenben több mint érdekes, hogy manapság mégis Őszöd főszereplője az, aki a DK-t kívánja domináns szerepbe hozni a baloldalon. Érdekes, de nem érthetetlen. Merthogy a magyar pártrendszernek a 2000-es években létrejövő új szereplői (Jobbik, Lehet Más a Politika), majd a még újabbak (Párbeszéd és mindenki más) erre egyáltalán nem voltak képesek. 2019 után ugyan ez az egész ellenzéki komplexum összefogott a Fiesszel szemben, de a helyett, hogy (mint ígérte) kétharmaddal leverte volna, őt verte le a Fidesz sokadik kétharmaddal.
Van itt még kérdés? Lehet ilyen helyzetet reparálni? Nem, nem lehet.
Ilyen helyeztben tényleg valami merőben újra van szükség. A DK kísérlete innét válik érthetővé. A Fidesszel, mint domináns párttal szemben, úgy tetszik, szükség van egy ellenzéki domináns pártra is. Másképpen szólva: a sokpártrendszerből talán épp mostanában formálódik ki a jövő kétpártrendszere.
Dobrev Klára és más DK-s vezetők londoni útja mintha épp ezt lett volna hivatva megerősíteni. Ne feledjük: Gyurcsány Ferenc felemelkedése az 1990-es évek végén is „Londonban” kezdődött. Úgy értve, hogy a brit modellt akarta már akkor is átültetni, amikor Tony Blair politikájának hazai szószólójává vált. Az óta jóval több, mint 20 év telt el, s Gyurcsány most áll legközelebb ahhoz, hogy pártját a többi ellenzéki párt fölé emelje.
Egy utóirat azért tartozik ide.
Magyarországon volt már egyszer (igen, egyszer!) kétpártrendszer. 1846 és 1848 között. Emléke ködbe vész, de azért éppen most ideje van felidéznünk. Az a kétpártrendszer is brit mintára készült, volt benne egy konzervatív és egy liberális párt. Csakhogy a kettő az istenért nem fért meg egymás mellett, mert a korabeli liberálisok (Kossuth, Deák és társaik) nem fogadták el a konzervatívokat nemzeti pártként. Fura módon a konzervatívok számítottak akkor idegennek. Össze is omlott az a pártrendszer, függetlenül forradalomtól és szabadságharctól.
Ma a DK az Orbán-rendszer esküdt ellenfelének hirdeti magát.
Nem állíthatjuk, hogy ebből az alapállásból létrehozható lesz a klasszikus, brit alapú kétpártrendszer.
Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője bizonyára tájékoztatta erről a minap a nála járt DK-s küldöttséget.
Csizmadia Ervin
