Több mint közhely, hogy a régi nagy ideológiáknak leáldozott. Ugyanakkor itt vannak az újak, amelyek egy szempontból nagyon hasonlítanak a régiekre: nekünk magunknak identitást adnak, de az ellenfeleket leminősítik és kizárják.
A politikában valahogy úgy van, hogy mindenki a saját identitásával foglalkozik. Ezzel addig nem is volt különösebb baj, amíg a politikai kiszámítható (úgy értem: nemzeti) keretek között zajlott, és e nemzeti kereteket liberális, konzervatív, keresztény, szocialista és hasonló ideológiákkal identitásban lévő emberek és pártok népesítették be. Mára azonban oda a kiszámíthatóság; a nemzeti keretek mellett ott az internacionális vagy globális, és sok politológus meg van győződve, hogy a hagyományos ideológiák az új körülmények között érvényüket veszítették.
Meglehet se nemzetállam, se régi ideológiák, de az identitás egyáltalán nem szűnt meg, csak – ahogy mondani szokás – átalakult. Ma valóban egyre nehezebb azonosítani, hogy mitől liberális, konzervatív, szocialista stb. egy párt. De ha azt hinnénk, hogy ezzel vége is a politikai identitások (vagy ideológiák) évszázados történetének, akkor tévednénk.
Az identitás ma is fő eleme a politikának, és egy (de annál meghatározóbb) szempontból a mai identitás pont olyan, mint a régiek. Ez a szempont pedig az, hogy a mai új politikai identitások (nevezzük őket progresszívnek vagy akármi másnak) ma is csak arra törekednek, hogy egy bizonyos közösség identitásását határozzák meg. Azét a közösségét, amelyhez magunkat kötjük. Arról a közösségről ellenben, amely a mi kereteinken kívül van, nemigen tudnak mit mondani.
Hadd mondjak két példát arra vonatkozóan, hogy manapság az identitás milyen új alakokban ölthet testet. Az egyikről Marosán György írt legutóbb. Ezt klub-identitásnak nevezném. Valami olyasmiről van szó, hogy a nemzetállamok visszaszorulásával a világ globális keretek közé kerül, s ebben az új helyzetben globális szabályok uralkodnak, s aki nem tartja be őket, azokat tulajdonképpen joggal taszíthatja ki magából a globális klub tagsága. Liberális identitás ez? Vagy szocialista? Netán konzervatív? Ki tudná ezt megmondani? De nem is ez a lényeg, hiszen nem hagyományos ideológiákra, hanem, a globalizáció új ideológiájára épül. Viszont ugyanolyan érzéketlen a „mások” identitására, mint ahogyan a régi ideológiák is azok voltak a tőlük különböző csoportokéra.
Merthogy miért is kellene kitaszítani azokat, akikre a klub-identitás nem, vagy nem úgy hat, mint a régi klubtagokra? Nem az lenne a kívánatos, hogy ha a földgolyót egy nagy klubbá akarjuk tenni, akkor legyünk nagyon óvatosak, mondhatni: visszafogottak? Ha a végtelenségig akarjuk bővíteni a klubot, akkor végtelenül sok, a klubétól eltérő szabállyal/identitással kell számolnunk, s őszintén szólva épp ellentétesen kell fellépnünk, mint a régi, sok esetben intoleráns ideológiák.
De mondok másik példát. Vannak – nem is kevesen -, akik egy vezető iránti személyes identitásban hisznek, és önmagukat nem szabályokhoz, hanem vezetőkhöz identifikálják. Ebben a népességben is roppant nehéz megmondani, mennyi a szerepe a hagyományos ideológiai elemeknek – valószínűleg nem sok. Emberek légiói hisznek viszont a személyi karizmában, vagy abban, amit ők annak vélnek. Ezeket az embereket rendkívül ambivalens viszony fűzi azokhoz, akik például klub-szabályokban hisznek, és úgy gondolják, hogy az ő identitásuk voltaképpen az identitás, el sem tudják képzelni, hogy az övékétől eltérő identitás is lehet építő és értékes.
A két példa rövid felvillantásával csupán annyit szeretnék mondani, hogy a 21. században nem lenne jó, ha megismétlődnének a korábbi évszázadok hibái, amikor tehát politikai csoportok exkluzív identitással bírtak, magukat sokra, ellenfeleiket ellenben szinte semmire nem tartották. Úgy képzelem, hogy kardinális feladat létrehozni egy inkluzív identitás-világ előfeltételeit, amikor tehát a saját identitásunkba bekalkuláljuk ellenfeleink identitását is, és képesek vagyunk azt nem leértékelni, megszégyeníteni, hanem a magunkéval egyenrangúnak elfogadni.
Csizmadia Ervin
