A magyar filmsorozatok sokszor nem tudnak mit kezdeni a faluval. A mozgókép vagy idealizálja a vidéket, vagy minden vidéki embert bugyutának néz. Nyugat-Európában a falusi élet realista igényű bemutatása állandó témája a filmsorozatoknak. Ennek oka, hogy a paraszti életforma jobban megőrződött a német, francia és skandináv társadalomban.
Mindaddig, amíg a magyar szappanoperák alkotói nem fedezik fel a falut témaként, a jelenben (is) játszódó játékfilmes sorozatok helyett vagy megelégedhetünk a maradandó értékű, ám egészében véve nem a jelenről, hanem a múltról szóló alkotásokkal (Talpalatnyi föld, Tízezer nap, Körhinta). Vagy olyan filmekkel, amelyek a jelenben játszódnak, és fontos jelenbeli témáról szólnak (ld. pl. Till Attila Csicska című filmjét), ám nem bővülnek sorozattá. Rosszabb esetben a falu komédiák (Egyszer volt Budán Bödör Gáspár, Keresztanyu) vagy vetélkedők (Város vs Vidék), esetleg társkeresőbe oltott valóságshow-k (Házasodna a gazda – ez egyébként egy német lícenc műsor) tárgya. A negyedik műfaj, a realista igényű, de emellett érzelmes, jelenben játszódó falusi szappanopera hiányzik.
Elegendő belepillantani a német és osztrák közszolgálati televíziók műsorkínálatába, hogy lássuk, a német filmesek előszeretettel idézik meg a bajor, a fekete-erdei, a mecklenburgi és a schleswig-holsteini tájat, valamint ezek népét, jelenbeli problémákkal és realista igénnyel. Persze, a német kultúrában egyébként is jelentős a vidék, a regionális identitásban élő parasztság kultusza. A 19. században a Heimatkunst (szülőföld-költészet) irányzata azonosította az egyes régiók parasztságának kultúráját a németség kultúrájával: eszerint az egyes régiókban élő parasztság képviseli az „igazi” német néplelket, szemben a nemességgel, a polgársággal és a nagyvárossal. A Heimatkunst meghódította az egyéb művészeti ágak mellett a mozit is. Az 1940-es évek végén és az 1950-es években 300 Heimatfilmet forgattak Németországban. A Heimatfilm népszerűségét mutatja, hogy 1996-ban külön televíziós csatorna alakult, amely éjjel-nappal sugározza a jól ismert német vidékeken (Fekete-erdő, bajor Alpok, Harz-hegység, Germán-alföld stb.) játszódó filmeket és sorozatokat.
Ausztriában a tiroli vidék és annak parasztsága testesíti meg a nemzeti közvélemény számára az „igazi” osztrák tájat és népet, gyakorlatilag a Napóleon és bajor szövetségese elleni 1809-es tiroli népfelkelés óta (ezt is megidézték filmen, ld. itt).
A tiroli, s ezáltal osztrák életérzést, amelynek alapértékei – maguk a tiroliak szerint – a szülőföld-szeretet, a hagyományhűség, a barátságosság és a vendégszeretet, a magyar nézők öntudatlanul szívhatták magukba A hegyi doktor című sorozatból. Az 1990-es évek népszerű sorozata a klasszikus Heimat (szülőföld)-témán alapul: a tehetséges orvos a nagyvárosból (München) visszatér földijei révén a faluba, a 600 gleccser hazájába, a Jancsi és Juliska-mesébe illő faházak és a zöld hegyi rétek közé.
A német és osztrák Heimat-kultusz mellett alighanem szerepet játszik az is a fenti sorozatok népszerűségében, hogy a német és osztrák parasztság megmaradt, és ma is tőkeerős, a helyi és régiós gazdaságokban megkerülhetetlen réteg. Mivel nagyszámú, ezért eléggé látható ahhoz, hogy élete érdekes legyen a városi közönség számára is. A paraszti családi vállalkozások mindkét országban életben tartanak egy széles vidéki középosztályt. A vidéki társadalom pedig nem lebecsülhető a közéletben sem, beleértve a pártpolitika aspektusát. Az osztrák Néppárt (ÖVP) és a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) egyaránt felekezeti (katolikus) elven támaszkodott a parasztságra, a német Szabaddemokrata Párt (FDP) pedig szabadpiac-párti alapon képviselte a vállalkozó kedvű, jobb módú paraszti rétegek gazdasági követeléseit. A CSU 1945 óta kormányzó párt Bajorországban, az ÖVP az osztrák kétpártrendszer domináns ereje, az FDP 34 éven keresztül koalíciós kormány tagja volt. Bár az utóbbi 40 évben a tagság szociológiai összetétele változott, az 1940-70-es években mindegyik fenti párt elsősorban a vidék pártja volt.
Skandináviában kifejezetten aktív parasztpolitika jellemzi a közéletet. A svéd, dán és finn parasztpártok általában liberális gazdaságpolitikával, újabban a zöld értékek markáns képviseletével a politikai „közép” pártjai, egyenlő távolságra (vagy inkább közelségre) a szociáldemokráciától és a konzervatív pártoktól. Ahogyan Németországban és Ausztriában, Skandináviában is jellemző a parasztság gazdasági és kulturális védelme (Bauernschütz): előbbinek jele a családi vállalkozások támogatása, utóbbinak az erőfeszítés a népművészet megőrzésére (1891-ben már skanzen, azaz szabadtéri tájmúzeum nyílt Svédországban). A paraszti értékek visszatérő elemei a filmes kultúrának. A skandináv krimik egyik titka, hogy a cselekményt gyakran falura, természethez közel helyezik, a sztereotip skandináv erdők és tavak közelébe. A Metsola család életéről szóló sorozat (1993-1995) sikere mutatja, hogy a finnek kíváncsiak azokra a történetekre, amelyek jellegzetes finn tájon játszódnak (mindemellett nem hiányoznak a finn és svéd Barátok közt témájú, azaz nagyvárosi miliőjű szappanoperák sem).
A magyar vidék sorozaton való ábrázolásának egyik rákfenéje, hogy a filmesek a 90-es években gyakran olyan világról próbáltak filmsorozatot készíteni (pl. Öregberény), amelyet a szocializmus a téeszesítéssel drasztikus átalakított, majd – második kálváriaként – az 1990-es években a keleti piacok elvesztése (és a nyugatiak hiánya), a spontán privatizáció, a kárpótlási jegyekkel történt manipulációk visszavonhatatlanul válságba sodortak. Mindehhez járul(t) a munkahelyek elvesztése, a munkásszállók megszűnésével, ipar leépülésével a fiatalok elvándorlása, a falusi lakosság elöregedése, és a nagybirtok napjainkban látott újjáalakulása.
Mindebből kijöhetne izgalmas családtörtént szappanopera-keretben, amely több generáción keresztül mutatná meg a falusi társadalom szívós, csöndes ellenállását és kitartását, mondjuk a téeszesítéstől az 1960-70-es éveken át, a rendszerváltáson keresztül napjainkig. Mégsem készülnek falusi szappanoperák. Két okot mondhatunk erre. Egy: pártpolitikai szempontból Magyarországon jelenleg nincs olyan erős, társadalomba beágyazott parasztpárt, mint a svéd, finn, dán agrárpártok. Így nincs a falunak lobbyereje. Másodszor: mintha a nagyvárosi néző nálunk kevésbé érdeklődne a falu iránt. Jobbára választáson, amikor lehet dühöngeni azon, hogy a falusi lakosság többsége merre szavaz. Pedig az élet nemcsak (párt)politikából áll, ennél a közélet több. A hiteles faluábrázolás kellően érzékenyíthetné a nézőt a falu mai kihívásai és problémái iránt.
Paár Ádám