Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Lehet-e egy negatív személy filmhős?

2022. január 10. 15:13 - Méltányosság Központ

2010-ben készült a Taita Boves című venezuelai film. Érdemes elgondolkodni azon: egy történelmi filmnek csak pozitív hőse lehet?

boy-4302994_960_720.jpg

José Tomás Boves, a banditából lett royalista (királypárti)hadvezér a 19. század elejei venezuelai függetlenségi háború idején szerzett kétes hírnevet. Brutális irtóháborút indított „Isten és király” nevében a spanyolok oldalán, a Simón Bolívar vezette függetlenségpártiak ellen. Boves nem ismert el maga fölött urat, és hirdette a földosztást, az állatállomány fölosztását, a kreol (fehér) urak legyilkolását. Ezzel a programmal könnyen maga köré gyűjtötte a pásztorokat és a rabszolgákat, akik elhitték, hogy a spanyol király a barátjuk, és nem a függetlenségpártiak, akik között ott látták földesuraikat is.Boves elfogadta a királyt, de elvetett minden más tekintélyt: nézetei joggal nevezhetők anarcho-royalistának. 2010-ben, Hugo Chávez idején a venezuelai televízió filmet készített életéről. Ami azért érdekes, mert Venezuela alapításmítoszában a Boves által gyűlölt Bolívar tölti be a hős, az államalapító szerepét – joggal. Boves alakja azonban a függetlenségpártiak tömeges lemészárlása miatt rémmé növekedett. Hugo Chávez, Venezuela baloldali nacionalista elnöke meghirdette a „bolívari forradalmat” a 2000-es évek elején, vagyis mint összes elődje, ő is igyekezett átváltani Bolívar nevét az aktuálpolitikai aprópénzre: nemcsak mozgalmát nevezte el Bolívarról, hanem belefoglalta a latin-amerikai államférfi nevét az ország alkotmányába, sőt az ország nevébe is.

Mindennek fényében elgondolkodtató, hogy a venezuelai televízió mégis merte vállalni egy olyan film vetítését, amely a Bolívar vezette nemzeti függetlenségi mozgalom halálos ellenségéről szól. Ráadásul egy olyan szörnyű emberről, aki kérkedett brutalitásával, bár a film megpróbált lélektani magyarázatot adni arra a tömény erőszakra, amely a források szerint jellemezte Bovest, és amelyről V. Guszev Bolívarról szóló regényes életrajzában így írt, a felkelő parancsnok szájába adva a történetileg hiteles tényeket: „Mentünk, egyik várost a másik után foglaltuk el, öltünk, akasztottunk, korbácsoltunk, tovább mentünk, megint nem hagytunk élve senkit sem. A spanyolok az egekig magasztaltak, ez a mitugrász Monteverde [ti. a spanyol tábornok – P. Á. megjegyzése] újból megmozdult az ő Puerto Cabellója falai mögött: Cádizból várt hajóhadat, de a fő, hogy mi segítettünk. Mindazt, amit ő elszalasztott, ezeknek a kreoloknak, köztársasági meszticeknek, Mariñónak, Bolívarnak minden győzelmét, az egész köztársaságukat néhány hónap alatt ízzé-porrá zúztuk. (…) Venezuelában mi is meg a spanyolok is a mennyországba küldtünk mindenkit, aki a körmünk közé került.” (V. Guszev: A Felszabadító. 119-121.) A filmnek van olyan olvasata, miszerint a főszereplő a chávezi karakter szatirikus ábrázolása. Hiszen Chávez éppúgy meghirdette az előjogok fölszámolását, mint Boves, és, éppen az önkényes módszerek révén, éppúgy hozzájárult a zsarnokság rossz hagyományának megszilárdulásához, vagyis pont ellentétét érte el azzal, amiben támogatói reménykedtek.

          Magyarországon hajlamosak vagyunk arra, hogy úgy véljük: a történelmi film főszereplőjének feltétlenül olyannak kell lennie, aki pozitív szerepet játszott a közösség (nemzet, ország, társadalom stb.) történetében. Ki merne Magyarországon történelmi filmet forgatni egy bűnözőről? Mintha bűnözők nem játszottak volna olykor történelmi szerepet. Vagy ki merne filmet forgatni a nemzeti függetlenség ellenségeiről? Mintha a függetlenség ügyével való szembefordulás erkölcsi kérdése nem lenne önmagában drámába, és ezért mozgóképre illő! Ami köré emberi dráma, mese nem keríthető, azt kár is filmre vinni.

          Képzeljük el az Egyesült Államok és Olaszország filmművészetét a nemzeti célokkal szembeforduló déli szempont művészi ábrázolása nélkül! Dobhatnánk ki olyan filmeket, amelyekben a déli katonatiszt a jófiú, a Jesse James balladáján keresztül az Egy lyukas dollárig. Avagy képzeljük el az olasz filmművészetet a nemzeti egységet elutasító nápolyi, kalábriai, szicíliai banditák nélkül. A Bronte című 1972-es filmben a garibaldisták a szicíliai parasztok hóhérai: egy valóban megtörtént mészárlást elmesélve a film bemutatja, hogy a jövő egységes Olaszországának vörös egyenruhás katonái nem ismerik a szicíliai viszonyokat, a nép lelkét, a parasztság életét, és nem is kíváncsiak azokra. A dráma abból fakad, hogy a parasztoknak is igazuk van, a garibaldistáknak is igazuk van – mindenkinek igazsága van a maga szempontjából, de végül az erőszak dönt közöttük. Ebből kerekedhet ki jó film.

          Érthető, hogy a magyar filmgyártás még ódzkodik a negatív, akár a nemzeti függetlenséggel szembeszálló figuráktól. Elvégre joggal mondhatjuk: amíg nincs Hunyadi-film, Zrínyi-film stb., addig bizarr lenne, hogy filmben ábrázolják mondjuk Avram Iancu, az 1848-as román felkelővezér vagy az osztrák császári seregek oldalán Szlovák Légiót szervező Jozef Hurban tépelődését: kivel tartsanak? Pedig ha a filmművészet ad magára, nem kerülheti el, hogy reflektáljon sokszínűen a magyar múltra – és a magyar múltban azok is benne foglaltatnak, akik egy adott történelmi helyzetben, adott időszakban negatív (mert például a magyar szabadsággal, magyar önállósággal szembeszálló) szerepet töltöttek be. Ez nem jelent felmentést, csak egyszerűen a sokszínűséget. Ami a romantika előfeltétele. Romantikus az, ha minden oldal érzelmei hitelesen bemutatásra kerülnek, és ha ezek az érzelmek összecsapnak. Ha nincsen ellenség, akkor nincs érzelem, ennélfogva nincs dráma sem. Akkor mitől érezzünk katarzist a moziban ülve, amikor megjelenik a „vége” felirat?

          Remélhetőleg erről még nagy viták lesznek a magyar történettudományban és filmművészetben

Paár Ádám

         

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr2716809184

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2022.01.16. 10:31:06

Ahogy mondod: amíg nem fogalmaztuk meg a sztenderdet (a pozitívat), amiben hinni illene, vagy amihez nem ártana igazodni, addig nem jó bolygatni a kétest.
Egyrészt erkölcsileg sem. (Mert az egyszerűbb néző nem tudja elhelyezni a dolgot, és rosszféle értelmezést adhat neki.)
Másrészt anyagilag sem. (Mert a történelmi film költséges műfaj. És nem biztos, hogy művészileg sikeres lehet egy ilyen sztori, amihez hátteret is érteni kell, nem elég pusztán megnézni a zsűrinek Cannes-ban.)

Én szeretem az antihősöket, de alapvetően a pozitív megközelítésben hiszek. Egy negatív figuráról alkotott filmre viszont nem ülnék be. (Gondolok itt arra, hogy most megnéztem a német Stalingrad-ot, és bár ez a németek szemszögéből mutatja be a dolgot, semmi bajom vele, mert a háború borzalmait meséli el. Ezzel szemben, ha egy filmet kéne megnéznem egy Amon Goeth-féle figuráról, nehezen tudnám az előítéletemet felfüggeszteni, hogy megpróbáljam megérteni, hogy mitől is lett olyan, amilyen. Talán a Bukásnak sikerült ez a trükk egyedül. De ez nem véletlen - hiszen azokat a végnapokat ábrázolta, ahol a néző a címből már azt a megkönnyebbítő érzést élte át, hogy a rossz elnyeri méltó büntetését. És így lehetett Hitlert gyengeként és esendőként ábrázolni, és ha nem is éreztünk együtt vele, de érdekesnek tűnt...)
És szerintem ezzel sok ember van így.

Tehát ennek a vonalnak még nincs itt az ideje.

A kérdés ezzel együtt jogos, de a fejtegetés tartalmazta a választ is: meg kell érni rá. Nem lehet egy gyereknek kúszásból egyből futni - nincsenek meg hozzá a szükséges képességek. És ha mégis ilyet látnánk, még ma is lenne, aki a gyereket nem a Harvadra vinné formalinba tenni, mint csodát (és ez is egy radikális formája a toleranciának), hanem boszorkányt kiáltana rá, és jobb esetben papot hívna hozzá. Szóval a gyerek helyében én inkább maradnék a hasamon, és esetleg felülnék. Már azért is megtapsolnának. És senki sem sürgetne, hogy ennél több kell...
süti beállítások módosítása