Miért buknak meg kormányok Ausztriában akár két hónap után, és ehhez képest miért képes a Fidesz már több mint tíz éve kormányozni? Erre a kérdésre keresi a választ Rajnai Gergely blogbejegyzése és a Méltányosság legújabb kötete is.

A minap újabb osztrák kancellár bukott bele az egyre burjánzó korrupciós botrányba; Alexander Schallenberg két hónap elteltével követte elődjét, Sebastian Kurzot. Ez különösen Magyarországról nézve érdekes – hogy lehet, hogy idehaza lassan 12 éve kirobbanthatatlan a kormány a vezető pozícióból, közben pedig a szomszédban akár egy éven belül is elképzelhető több kormányváltás?

Az első, a magyarországi ellenzék narratívájából kézenfekvőnek tűnő válasz az lenne, hogy a magyar politikai rendszer egyrészt nem demokratikus, így leválthatatlan az autokráciát bevezető kormány. A második hasonló magyarázat pedig az, hogy a hazai választók kevésbé érzékenyek a botrányokra, cinikusabbak a politikával szemben, mint más országokban, és semmilyen negatív hír nem ingatja meg a bizalmukat a politikusokban.

Az első magyarázat nem ad választ arra, hogy a NER kiépülése előtt miért nem láttunk kormányokat bukni. Nem volt előrehozott választás a rendszerváltás óta, és a három kormány, amely nem töltötte ki a ciklusát, nem konkrét botrányok miatt kényszerült lemondásra: Antall József betegsége, Medgyessy Péter a párton belüli konfliktusok, Gyurcsány Ferenc pedig a világválság begyűrűzése miatt volt kénytelen távozni a posztjáról, ezek közül legfeljebb az utolsót lehetne választói nyomás eredményének, tehát a demokrácia működésének tulajdonítani, de ez is megkérdőjelezhető, hiszen Gyurcsány korábban nem engedett a nyomásnak, és nem mondott le sokkal súlyosabb botrányai után.

A második magyarázatra már nyitottabbak lehetünk, de egyáltalán nem magyar sajátosság, hogy a botrányokba ritkán buknak bele pártok. Például az Egyesült Királyságban is elég stabilak a kormányok (már, ha nincs éppen Brexit), vagy említhetnénk a kormányzati stabilitás svéd hagyományát is, nem is beszélve Németországról, ahol egy-egy kancellár 10-15 éven keresztül regnál, gondoljunk csak Angela Merkel példájára. Nem állítható, hogy ezekben az országokban nincs hatása a botrányoknak, hiszen pl. a brit sajtó hírhedt arról, hogy botrányt botrány után tár fel, és azt sem állítja senki, hogy ezen országok ne működnének demokratikusan. Az sem igaz, hogy az olyan országokban, ahol rendszeresen buknak meg kormányok, mint például Románia, jóval jobb minőségű lenne a demokrácia, vagy jóval érzékenyebbek lennének a választók a botrányokra, mint mondjuk Németországban.

Más válaszok után kell néznünk tehát. A politikatudomány egyik legrégebbi válasza erre az, amit mások mellett Michael Taylor és V.M. Herman állapítottak meg: a többségi választási rendszerek a győztest jutalmazzák, így egy-egy párt kényelmes többséget tud kialakítani, és ezért stabil kormányzást tud nyújtani, nem kell félnie attól, hogy a ciklus közben megbukik. Ez az állítás ma is az egyik legfőbb érv a többségi választási rendszerek mellett. Ennek érvényességét megkérdőjelezi azonban az, hogy például az arányos német rendszer miért produkál olyannyira stabil kormányokat?

Így a választási rendszer sem hibátlan kiindulópont. Nikolényi Csaba ráadásul már a 2000-es évek közepén leírta, hogy a kormányzati stabilitás nyugati mintái a posztkommunista térre nem igazán illeszthetők rá, és már ő is megállapítja, hogy a magyar eset kiemelkedik a kormánystabilitás terén, miközben a régió többi országában éppen az a probléma, hogy a kormányok nagyon rövidéletűek, és hamar belebuknak egy-egy botrányba. Mitől különleges tehát a magyar eset?

Egy lehetséges választ a történelmi minták vizsgálata ad erre a kérdésre. Magyarországon, mióta parlamentarizmus van (tehát tulajdonképpen 1867-től), rövid időszakoktól eltekintve mindig egy-egy domináns párt határozta meg a politikát, azaz mindig volt egy kiemelkedő szereplő, aki hosszú távra biztosítani tudta a stabil hatalmát. Előbb a Szabadelvű Párt (átszervezés után Nemzeti Munkapárt), majd a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja és utódja, majd az MSZMP dominálta a politikát, és ez a minta úgy tűnik, a rendszerváltás után is jelen van. Orbán Viktor nem véletlenül hivatkozott erre a mintára, mikor újra megválasztották a Fidesz elnökévé, ő pártját a Szabadelvű Párt és a KNEP örökösének tartja, és ebben az értelemben igaza is van.

Ez azonban csak egy lehetséges magyarázat a sok közül. Számos nemzetközi példa is segít megvilágítani a Fidesz tartós sikerének az okait, amelyeket a Méltányosság elemzőinek legújabb kötete, az Uralkodó párt alaposan feltár.

Rajnai Gergely