Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Konszolidált-e Magyarország?

2021. május 10. 09:57 - Méltányosság Központ

Lázár János a minap arról beszélt, hogy Magyarországon lehetetlen konszolidációt teremteni. Még a Fidesznek sem? Csizmadia Ervin blogjában Széll Kálmánt is emlegeti és persze Bethlen Istvánt is.

kep_3.jpg

A minap a Telex stábja felkereste Lázár Jánost, akivel egy bő fél órás videót készített. A videó alatt az alany – szokásához híven – mondott eléggé kirívó dolgokat, kormányról és ellenzékről egyaránt. A sajtó és maga az érintett leginkább a Tarlós Istvánra vonatkozó megjegyzést kapta fel, és Tarlós – szintén szokásához híven – visszavágásképpen mondott pikírt dolgokat.

De mindez most másodlagos.

Lázár János ugyanis mondott még valamit, amire igazán érdemes odafigyelni (mondjuk nem láttam, hogy mások erre nagyon felfigyeltek volna). Szóval azt mondta, hogy Magyarországon soha nem lesz konszolidáció. Merthogy – tette még hozzá – ez valahol ellenkezik a magyar emberek természetével.

Mindenesetre érdekes felvetés egy olyan korban, amikor, úgy tudjuk, immáron bő tíz éve konszolidáció van. Sohanapján nem jön létre a NER és a centrális erőtér, ha a jobboldal vezető ideológusai és politikusai még 2010 előtt, ellenzéki korszakuk legvégén nem ítélik úgy meg, hogy itt az idő konszolidálni a társadalom túlnyomó többségét. És valóban. Számszaki értelemben 2010 óta egy prolongált kétharmad létezik, s ezt konszolidálgatja a kormánypárt.  

De persze, ha a konszolidációnak egy másfajta értelmezését adjuk, akkor mindjárt problematikusabb a helyzet. Ha konszolidáció alatt ugyanis azt értjük, hogy ne csak a számszaki többség érezze konszolidáltnak magát, hanem az összesség, nos, ebben az értelemben nemigen jött létre konszolidáció. Persze gyaníthatóan Lázár János nem az ellenzék konszolidációból való kimaradását tette szóvá. Hanem utalt egy társadalomtörténeti, sőt –pszichológiai jelenségre. S ha így vesszük, mond valamit. Ezt a jelenséget úgy hívhatjuk, hogy a „magyar sosem békül ki sem saját magával, sem az ellenfelével”. Tehát inkább egy „nemzetkarakterológiai” megállapításnak, semmint pártpolitikai értékelésnek kell tekintenünk a volt kancelláriaminiszter szavait.

S nem is kell nagyon mélyre nyúlnunk a történelembe, hogy észleljük: valójában tele van a magyar politika ilyen antikonszolidációs élményanyaggal. Kossuth és Széchenyi. Képesek voltak elviselni egymást? Különösebben nem. Nyílt színen hadakoztak közel tíz évet, s mikor belementünk az 1848-as forradalomba, akkor békéltek, úgymond ki. De mondhatunk kevésbé ismert példát is: Tisza István és Széll Kálmán viszonyát. Mindkettő magyar miniszterelnök volt – Tiszát jól ismerjük, Széllt alig. Azt meg végképp nem, hogy ők a kormánypárt két szélét képviselték. Ha előtérbe került az egyik, a másik szűkölve visszavonult, és – jó esetben – csöndben maradt; rosszabb esetben áskálódott. Pedig elvben egy pártban voltak. Konszolidáció? Széll talán pár évre konszolidált, hogy amikor utána Tisza lesz a miniszterelnök, felboruljon minden.

Persze vannak kivételek is: gróf Bethlen István konszolidációja az 1920-as években.  Ezt maximálisan elismeri a történettudomány. De azért én tudnék mutatni számos kortársat, aki ezt nagyon másképpen látta. Mindenesetre

2022 előtt egy évvel merész állítást tett Lázár János. Ellentétben azonban Tarlós István felszólamlásával, erre – úgy vettem észre – a kormányból senki nem reagált.   

Csizmadia Ervin

 

27 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr8216527776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Doe3 2021.05.12. 16:16:59

A kétharmad mögött csak a képviselõk számszaki többsége áll, a képviselteké bizonyosan nem (szemben a kádári konszolidációval).

Boldeone Bull 2021.05.12. 18:34:36

Magyarországon soha nem lesz konszolidáció. Merthogy – tette még hozzá – ez valahol ellenkezik a magyar emberek természetével."

A " Turáni átokról" - a magyarokat jellemző folyamatos viszálykodásról , harcról már Herczeg Ferenc is írt , ez nem fog egyhamar változni ebben a premodern társadalmi környezetben, ráadásul , a regnáló kormányhatalom kommunikációjában èppen a belső ès külső kitalált ellensègek gyártására helyezi a legnagyobb hangsúlyt ,a gyűlölködèsre ès az abból következő állandó harcra èpíti politikáját
Nyilvánvaló, hogy Magyarországon amíg az Orbán- rendszer fennáll, soha nem lesz semmilyen konszolidáció , sőt, az oldalak közötti gyűlölet csak fokozódni fog ,mert minden konszolidációs politika ott kezdődne, hogy a regnáló hatalom valamilyen gesztust tesz, nálunk azonban pont az ellenkezője törtènik: totális állami gleichschaltung van a kultúra, a társadalom ès a gazdaság minden területèn..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2021.05.12. 19:09:43

De jó hogy száz év múlva is ötven év lemaradással leszünk a haldokló hanyatló nyugat mögött!

birka menet 2021.05.12. 19:37:03

Az ország történelmének első konszolidációja az lesz, amikor a ballibek 2022-ben az egész fidesst bevágják a börtönökbe. Ott aztán életfogytig konszildálódhatnak majd.

Ekrü 2021.05.12. 19:43:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
"De jó hogy száz év múlva is ötven év lemaradással leszünk a haldokló hanyatló nyugat mögött!"-Mégis melyik nyugatra gondolsz? Ott ahol a választások alatt egymás fejét verik be a demokraták meg a republikánusok? ( Igen, a demokraták sem jobbak,láttuk az elmúlt 4 év alatt mit műveltek...) Vagy ahol egymást érik a tüntetgetések,autófelgyújtások és polgárháborús helyzet van heteken keresztül? Elég megnézni bármelyik nyugati országot választások alatt....Nos, nem hiszem,hogy a "választási kultúrájukat" utol kéne érjük.

Ekrü 2021.05.12. 19:48:07

@birka menet: Ehhez képest a Medián ma egészen más jövőt vetített elő...:)))) De nem kell félnetek.A Fidesz ellentétben a "demokratikus" baloldallal, nem fenyegeti a másként gondolkodókat börtönnel....Ez különbözteti meg őket ettől az ellenzéktől....

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:12:41

@Ekrü: Nyílik az olló..idegesek a lippschikék.:))

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:15:10

@jоtunder: Nem olvasol indexet , te fogyatékos?Gondok vannak a pfizerrel, blaMatyi.:)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:17:55

@jоtunder: "А Fіdеѕz két máѕként gоndоlkоdót vіtеtеtt bе а геndőгѕégге. Сѕаk аzéгt, mегt máѕként gоndоlkоdtаk."

Gyurcsányod rendőrsége meg egy parlamenti képviselőt vert véresre, miközben tárgyalt velük.( Ekkor kezdett Kuncze mackó mártíriuszozni.Remélem jól megfingatta a covid a rohadékot. )

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:20:44

@jоtunder:

Tessék te idióta:

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1939_marcius_15_csehszlovakia_osszeomlasa/

"Hitler azonban elérte célját, hiszen komoly ellenállás nélkül megszállhatta Csehországot és a morva területeket. A Führer másnap Prágába utazott, ahol kikiáltotta a Cseh-Morva Protektorátust"

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:24:29

@jоtunder: Hazudsz. egyszerűen ennyit ír hogyha mégsem III. Béla maradványai nyugodnának a sírban, hanem egy másik Árpád-házi királyé az sem befolyásolja az adott vizsgálatot. Az egész Kálmán elmélet azon alapult, hogy egy körmeneti keresztet találtak a sírban. Csakhogy egyáltalán nem példátlan ilyen körmeneti kereszt van királysírban. Te meg beszoptad, mert ostoba vagy.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:26:21

@jоtunder: A csehek nem álltak ellen, a lengyelek meg küzdelmükért azt a "jutalmat" kapták, hogy azok lettek új uraik, akik tisztikarukat kivégezték Katyinnál. Sajnos a történelmi tények ezesetben is rád cáfolnak.:)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:27:09

@jоtunder: Akárhányszor copyzgatod magadat, akkor sem tudod felülírni a történelmi tényeket, te ostoba.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 20:31:46

@jоtunder: Hiába vergődsz, a csehek nem álltak ellen a megszálló német erőknek. Hitler másnap már Prágában ebédelt. Heydrichet meg épp azért kellett kívülről küldött ügynökökkel megöletni, mert egy kicsit meg kellett kavarni a kását, ugyanis a cseh lakosság nagy része egész jól elvolt a német protektorátusban. A cseh ipar megbízható beszállítója volt a német haderőnek.( Ahogy egyébként a svájci is, persze ők nem voltak megszállva.)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.05.12. 21:54:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ez egy alapkérdés: akarsz-e jóllakni, ellopva az ételt másoktól, őket éhesen hagyva?

A Joda visszatér 2021.05.12. 22:50:59

-Megcsináltad az angol házit Gergő?

-Si, tanár úr..

:D

A Joda visszatér 2021.05.12. 22:57:28

Most már nem Hanuka Gery, hanem Christmas Gery.:D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 23:29:52

@jоtunder: Valóban, te ökör? És hogyha valaki Nevada államból Kaliforniába költözik, akkor az is bevándorló, te ostoba?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 23:33:24

@jоtunder: Történelmi tényeket próbálsz meghamisítani. A csehek nem védekeztek a német megszállás ellen:

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1939_marcius_15_csehszlovakia_osszeomlasa/

"Hitler azonban elérte célját, hiszen komoly ellenállás nélkül megszállhatta Csehországot és a morva területeket. A Führer másnap Prágába utazott, ahol kikiáltotta a Cseh-Morva Protektorátust"

A lengyelek pedig annak a Szovjetuniónak lettek alárendelve, amely korábban tisztikarukat likvidálta Katyínnál.

Ennyit rólad te műveletlen, ostoba fajankó.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 23:38:52

@jоtunder: Nem veti fel a lehetőségét, mert nem foglalkozik a kérdéssel, nem latolgatja, nem hoz fel érveket pro és kontra, nem ez a cikk lényege. Megemlíti, hogy HA ESETLEG mégse az ő maradványai lennének, az akkor sem befolyásolja a cikk témájául szolgáló vizsgálatot, hisz ennek szempontjából mindegy, hogy melyik Árpád-házi uralkodó maradványairól van szó.

Szövegértésből is elégtelen az osztályzatod, akárcsak történelemből.
Ennyit rólad te műveletlen, ostoba fajankó.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2021.05.12. 23:39:46

@jоtunder: ". А Vоlоѕhуn félе kӧztáгѕаѕág 1939 máгсіuѕ 18-іg létеzеtt."

Persze te sötét barom, mert eddigre szállta meg őket a magyar hadsereg.

A Joda visszatér 2021.05.13. 16:35:15

-Gergő, megcsináltad az angol házit?

-Si, tanár úr..

:D
süti beállítások módosítása