Most van a 20. évfordulója annak, hogy a Mikulás Dzurinda által vezetett „fantompárt” megnyerte a szlovák választásokat. A magyar közönség már biztosan nem emlékszik arra a korszakra (nálunk 1998-ban a Fidesz nyert): 1998 előtt a Vladimir Meciar, volt a szlovák miniszterelnök, és az említett fantompárt az ő kormányát váltotta le. Ettől kezdődően az új pártkoalíció két ciklust töltött hatalomban, s (ellentmondásai ellenére) ezt az időszakot nevezi az 1990 utáni Szlovákia legsikeresebb időszakának.
De miért is érdekes mindez, a 2018-as Magyarország számára?
Elsősorban azért, mert a mai Magyarországon az ellenzék hosszú évek óta próbál életet lehelni saját magába, de immár három elvesztett választás után kimondható: ez nem nagyon sikerül. A hazai ellenzék romokban hever, s nagyon úgy tűnik, egyhamar nem tud majd felemelkedni.
A szlovák mintából két fejlemény is érdemes azonban a tanulmányozásra. Az egyik a címben is jelzett fogalom: fantompárt. Ez ugyanis – mint ahogy a neve is mutatja – nem egy létező párt volt 1998-ban, pontosabban létező párt, amit kifejezetten a választások előtt, és az ellenzéki erők egyesítésére hoztak létre. Magyarán, amikor
Szlovákiában ezerrel dübörgött a meciarizmus, és az ellenzék épp oly széttagolt volt, mint a mai magyar, akkor az ellenzék vezetői kitalálták a fantompárt „intézményét”, azaz sorra átléptek ebbe a pártba, amely indult is a választáson. S ha nem is nyerte meg, végül mégis ez a fantompárt alakíthatott kormányt.
Csodálkoznivaló: a magyar ellenzék hogyhogy nem merített eddig ebből a példából? A hazai ellenzéki térfélen vagy egy megfoghatatlan összefogásról szónokolnak, vagy olykor fölröppen, hogy egy nagy ellenzéki pártot kellene létrehozni. aztán persze se ez, se az nem következik be. Hogy is tartja a mondás? Fantomokkal nem harcolunk! Vagy mégis? Lehet, hogy fantomokkal kellene harcolni?
De persze a fantompárt önmagában nem lett volna elég. Kellett egy egyáltalán nem fantomszerű személyiség, amelyet az ebben a konglomerátumban tömörülők elfogadnak. Ez volt Dzurinda. Legendák keringenek az ő országos biciklis kampányáról és közérthető beszédstílusáról. Bicikliző politikus a magyar ellenzékben is van, de olyan, aki legendásan közérthető lenne és minden ellenzéki vezér elfogadná, mint csúcsvezért – nincs. Ily módon itt is nagy a deficit.
Mindenesetre a szlovák példa itt van, tanulmányozható. A magyar ellenzék is itt van, de egyelőre széttagolt, mint az 1998 előtti szlovák ellenzék. Könnyen elképzelhető, hogy újra kell értelmeznie a mondást, és ki kell jelentenie: fantomokkal harcolunk!
Csizmadia Ervin
