Ha a kampány-téma szóba kerül, leggyakrabban pártok, képviselőjelöltek és miniszterelnökök-jelöltek versenyére gondolunk. Nyilvánvaló, hogy ezek a szereplők láthatók a hétköznapi emberek többsége számára. Ám van egy olyan méltóság, akinek a megválasztása befolyásolja a világ sorsát, noha a választási ceremónia az összes létező vezető közül az ő esetében a legkevésbé nyilvános: a pápáé. A Szentatya is világpolitikai szereplő, aki a maga módján, enciklikáival képes hatni a világpolitikára.
A Karol- az ember, aki pápa lett című lengyel-olasz filmdráma bemutatja II. János Pál pápa életét. Túlzás nélkül állítható, hogy kevés pápa örvendett saját korában olyan népszerűségnek, mint II. János Pál pápa. Személyes karizmája, utazásai, az egyház szociális érzékenységének és tanításának markáns képviselete, kapitalizmus- és kommunizmusbírálata, közvetlensége a fiatalok körében mind alkalmassá tették a filmesek érdeklődésére. És persze ne felejtsük el a média szerepét. Számos elődjével ellentétben II. János Pál pápa használta a nyilvánosságot.
Elődje, I. János Pál 1978-as halálát követően a pápaválasztó konklávén patthelyzet alakul ki a jelöltek között. A jelöltek képtelenek többséget szerezni, márpedig anélkül nincs pápa. König bíboros felveti Stefan Wyszyński gnieznói érseknek, hogy válasszanak meg egy lengyel pápát. Wyszyński hajlott korára hivatkozva elhárítja a kérést, de König világossá teszi, hogy nem rá, hanem a krakkói érsekre, Karol Wojtylára gondol. A bíboros azzal érvel Wojtyla mellett, hogy ő „sem jobboldali, sem baloldali”, vagyis kiegyensúlyozott a Vatikán különböző érdekcsoportjai között.
Megítélésünk szerint nagyon fontos a film, hiszen eloszlatja azt a közkeletű képet, miszerint a Vatikán egységes szervezet. Ellenkezőleg: a bíborosok testülete megosztott belső törésvonalak (a kérdéses időpontban a II. Vatikáni Zsinat reformjaihoz való viszony) mentén. A Vatikánban is vannak a bíborosok körében pártok, még ha ezek különböznek is az ún. „rendes” pártoktól, hiszen nincs tagságuk, sem elkülönült szervezeti struktúrájuk, sem külön végrehajtó szerveik (illetve erről nem tudunk, legfeljebb a Vatikán belső viszonyait jól ismerő szakértők). Természetesen a „jobboldali” és „baloldali” némileg mást jelent, mint a szekuláris politikai térben, de érthetjük alatta azt is, hogy a „jobboldaliak” ellenzik a nyitást a szocialista állam (és társadalmak) felé, míg a „baloldaliak” szétválasztják a létező szocialista rendszereket és a bennük élő társadalmakat, mert utóbbiak ugyanúgy szomjúhozzák a hitet. Wojtyla megválasztása egyértelmű kiállás volt a vasfüggöny túloldalán élő katolikusok mellett. Az egyház azt üzente: nem mond le a szenvedőkről!
Paár Ádám
