Nem minden királyi szerető úszta meg ép bőrrel a kalandokat. Bár az uralkodók különböző előjogokban részesítették a kegyencnőiket, a gyűlölet gyakran olyan nagy volt irántuk, hogy az fizikai atrocitásokban is testet öltött. Politika és erotika: mindent a hatalomért!

Kevés úri szerető mondhatja el magáról, hogy olyan erotikus tőkével rendelkezett, amellyel képes volt komolyan megrengetni egy-egy uralkodó és politikai rendszer legitimitását. A Wittelsbach-házból származó I. Lajos bajor király metresze, Lola Montez a saját bőrén tapasztalta meg az alattvalók gyűlöletét, amelyet persze magának köszönhetett. Ahelyett, hogy meghúzta volna magát, képes volt kéz kézzel szórni a király pénzét – végső soron az adófizető nép pénzét. Nem elég, hogy a mélyen római katolikus Bajorország uralkodója szeretőt tartott, ráadásul az hintót, lovakat, ruhákat vásárolt a pénzén!

Ez a fennhéjázó költekezés és pökhendiség már sok volt a müncheni kisembereknek, akiknek a hangulata amúgy is egyre romlott az 1840-es években: emberemlékezet óta nem volt ilyen drága a kenyér és a sör. A diákságot magával ragadta a „Deutschtümelei” (németeskedés) szelleme: ők bizony nem bajornak, hanem a német nemzet részének tekintették magukat, és gyűlölettel fordultak szembe mindennel, ami nem német, vagy nem eléggé német. Ebbe beleértetődött a magát spanyolnak hazudozó skót-ír táncosnő is. A rendőrségnek elég sok munkát adtak a disznó viccek és gúnydalok, amelyek vendéglőkben, sörkertekben hangzottak el, és nem kímélték a királyt sem. Lola ráadásul a pénzszórást még tetézte gátlástalan viselkedésével: sokakat megbántott, hisztériázott minden semmiségen, nyílt utcán botrányt okozott.

Egyszer Lola elment a királyi istállóba. Kiválasztott egy lovat, ám az istállómester azt mondta, hogy az a királynéé. A királyi szerető feldúltan futott az uralkodóhoz panaszkodni – és lám, az istállómester elveszítette az állását.

Egy másik alkalommal Lola elment a müncheni színház igazgatójához, és szemébe nevetve közölte: „maga már régóta túl van ezen a poszton”. A megrökönyödött színházigazgató másnap állástalan lett. A színésznő következő áldozata Georg von Maurer miniszterelnök volt. A jogász végzettségű Maurer kinevezése egy hallatlan előrelépés a bajor politikában: előtte protestáns ember még soha nem viselte a miniszterelnöki tisztséget. A miniszterelnök, akinek a nevéhez igazságügy-miniszterként a bajor büntetőtörvénykönyv és perrendtartás megújítása fűződik, képtelen volt kezelni a Lola-affért. I. Lajos utasította, adjon nemesi címet a szeretőjének. Maurer akadékoskodott, és ezzel magára haragította a királyt, aki a szeretője kedvéért elbocsátotta a politikust. Immár világos, hogy Lola annyira erős, hogy képes politikusokat megbuktatni.

1848. január 31-én Josef von Görres liberális történészprofesszor temetése botrányba fulladt. A temetési menet összetalálkozott Lola hintójával. A kegyencnő ráripakodott a menetben haladókra, hogy engedjenek utat a kocsijának. Ez a tiszteletlen viselkedés felháborította a tömeget. Kövek repültek a szerető felé, és Lola ijedten húzódott vissza a hintó mélyére. Csak az „alemann”-nak nevezett Lola-párti diákok és a rendőrök fellépésének köszönhető, hogy a kegyencnő élve, vagy legalábbis súlyos sérülések nélkül megúszta a kalandot. 

A Lola-párti diákegyesület, az Alemannia tagjai egy Peissner nevű jogászhallgató vezetésével előszeretettel provokáltak verekedéseket a többi diákegyesülettel. Amikor egy alemann késével megsebesített egy másik diákot, elszabadult a pokol. Lola a helyszínre ért, hogy megvédelmezze fiatal testőrét, ám ezzel olajat öntött a tűzre: most a tömeg rátámadt, és „üssétek agyon a szukát” kiáltásokkal a polgárok, munkások és diákok egymást tüzelve fenyegették, majd földre teperték, széttépték a ruháját. Ismét rendőrök menekítették ki a tömeg gyűrűjéből.

Válaszul a király bezáratta az egyetemet. Azonban ezzel Lajos a müncheniek maradék bizalmát is elveszítette. Az egyetem bezárásával azt érte el, hogy a diákok és tanáraik az egyetemen kívül, az utcán gyűléseztek és tüntettek. Ezzel lehetőséget adott az egyetemistáknak arra, hogy jelszavaikat a kézművesek és munkások között terjesszék. Most már nemcsak Lola eltávolítását követelték, hanem a sajtószabadság biztosítását, a hadsereg felesketését az alkotmányra, a miniszterek felelősségét – és egyre többen hangoztatták, hogy ha a király vonakodik megadni a jogokat, akkor erővel kell megszerezni azokat. 1848. március 2-án barikádok emelkedtek München utcáin, követve a január 12-i palermói, a február 23-i párizsi és február 27-i badeni forradalmak példáját. Hamarosan a bécsi nép haragja elsöpörte Metternich uralmát, így Lajos nem számíthatott osztrák segítségre. Lolát és Peissnert felrakták egy svájci vonatra, de ez már kevés volt a bizalom helyreállításához. Lajos március 19-én ünnepélyesen lemondott a trónról fia javára. Így vált a Lola-ügy Lajos végzetévé.

Paár Ádám