Egy időre véget ér a Méltányosság "Politika és erotika" blogsorozata, hogy augusztus 5-től egy újabbal - politikai témájú könyvajánlóval - folytassuk. Köszönjük a figyelmet és az észrevételeket, természetesen lesz még folytatása ezen szaftos történeteknek. Politika és erotika - mindent a hatalomért!
Sokak számára emlékezetesek lehetnek Andrej Tarkovszkij világhírű szovjet filmrendező művének, az Andrej Rubljov-nak a képsorai, amelyeken a főszereplő, az ikonfestő Rubljov belekeveredik egy pogány mulatságba. Nők és férfiak meztelenül táncolnak és szerelmeskednek a tűz körül, ahogyan az Isten megteremtette őket. Később egy lány elmagyarázza a haragvó Rubljovnak, hogy ez a szerelem éjszakája, és megkérdezi, vajon bűn-e a szerelem.
A film hűen ábrázolja, hogy a kereszténység előtti hitvilág egyes elemei fennmaradtak jóval azután, hogy az orosz nép keresztény hitre tért. De ugyanez volt a helyzet Nyugat-Európában, Skandináviában, a Balkánon, és mindenütt. A kereszténység előtti vallásos szokások, hagyományok a népi hitvilág részévé váltak. A hivatalos egyházi vallásosság és a „pogány” elemeket magába olvasztó népi vallásosság között mindaddig nem volt feszült a viszony, amíg a vallási újítók színre nem léptek. A kereszténység előtti világ az „abszolút rosszként” bélyegeződött meg a katolikus és ortodox, majd később a protestáns egyházak számára.
A katolikus egyház az eretnekmozgalmakat előszeretettel járatta le azzal, hogy szexuális szabadosságokkal gyanúsította azokat. A papok azt prédikálták, hogy az eretnek szertartásokon megengedett a fajtalanság, a nők és férfiak pucéran táncolnak, és bárki bárkivel nemi aktusra léphet. Már a 14. századi franciaországi templomos-perben visszatérő a szexuális, illetve ez esetben – mivel férfiközösségről van szó – a homoszexuális fajtalankodás vádja.
Az eretnekségnek kialakult egy formája, amelyet adamitának neveztek – a név Ádámra utal, az első emberre, akit Isten meztelenül alkotott meg, és aki a bűnbeesés előtt nem ismerte a szégyent. Bár a szakirodalom nem egységes abban a tekintetben, hogy létezett-e valaha önálló irányzatként, vagy inkább egy olyan gondolatkörnek tekinthető, amelyik több különböző eretnek mozgalomban is felbukkant. Akárhogy is: a meztelen test, az önként vállalt meztelenség az egyház földi hatalmának és a fennálló társadalmi rendnek a kritikájaként jelent meg. Az adamiták vissza akarták állítani az Ádám-korabeli állapotot, amikor nem volt a földön bűn és adó, úr és jobbágy – egy olyan világot, ahol nem létezik szégyen, ahol mindenki természetes hajlamai szerint élhet, a munka nem fáradság, hanem öröm forrása, a nők szabadok, mint a mező virágai, és minden közös. Az adamizmus az utópisztikus gondolatok előfutárának tekinthető. Franciaországban a turlepin vagy pikárd, Bulgáriában messzaliánus névvel illeték őket. A kereszténység előtti néphit mellett talán ókori meztelen szobrok megtalálása is megihlette az adamitákat. Az egyszerű paraszt vagy plebejus nem tudhatta, milyen kultúrából származnak – joggal gondolhatta, hogy abból az időből, amikor még az emberek meztelenül jártak.
1421-ben a husziták egy csoportja alapított adamita közösséget. A többi huszita és a katolikusok egyaránt minden erkölcstelenséggel megvádolták az adamitákat. Valójában az adamiták nem éltek promiszkuitásban, hanem ugyanúgy párkapcsolatban, mint a többi ember. Azonban elutasították a házasságot, mivel azt is a zsarnokság egy formájának tekintették.
A reformáció népi radikális irányzata, az anabaptizmus is merített az adamizmusból. Münzer Tamás hívei, az anabaptisták (újrakeresztelők) elutasították a gyermekkeresztséget, vagyonközösséget prédikáltak, és már a Földön meg akarták teremteni Isten országát. Mai szóval fundamentalistának neveznék őket.
1534-ben az anabaptisták átvették az uralmat a németországi Münster városában, és egyikük, egy leideni szabó, Bockelson-i János királlyá koronáztatta magát. „I. János” Münstert nyilvánította az „Új Jeruzsálemnek”, ahol be kell várni az utolsó ítéletet. Az anabaptisták „Jeruzsáleme” azonban a mi fogalmaink szerint inkább emlékeztetett a tálibok Afganisztánjára, mint Isten országára: a templomokból kidobták a kegytárgyakat és festményeket, kötelezővé tették a többnejűséget, a tiltakozó nőket kivégezték, akárcsak azokat, akik a többférjűség bevezetését követelték, a férfiakat újrakeresztelték. A város Krisztus második eljövetelének a légkörében élt. A „király” és hívei fenntartották maguknak a jogot, hogy azzal a nővel háljanak, akivel kedvük tartja, és e kapcsolatból egy új emberfajta jöjjön létre, amelyik már mentes a bűnöktől. Amikor az ellenség elfoglalta a várost, a pünkösdi királyt lefejezték, és a fejét póznára tűzték. Ez a sorsa a földi utópiáknak.
Az adamizmus nyom nélkül eltűnt, de eszmeileg kimutatható hatása Morus Tamás és Campanella utópia-műveiben, ezeken keresztül pedig a 19. századi utópisztikus szocializmus és a nudizmus mozgalmaiban.
Paár Ádám
