Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Az Orbán-rezsim károkozása egy percben

2014. március 19. 09:23 - Méltányosság Központ

Az, hogy Orbán baloldali ellenfeleinek politikai összefogása ez év januárig húzódott, rányomta a bélyegét a kampányüzenetek, bennük a rövid kampányfilmek elkészítése idejére, értve ez alatt, hogy a baloldal időt vesztett. Csak a választási kampány hivatalos kezdete után fogtak hozzá a nagy nehezen összeállt öt baloldali párt kampánycsapatai a közös kampány elemeinek (így plakátok, kommunikációs elemek, beszédek vázlatai) megfogalmazásába. Ennek következménye volt, hogy miközben a jobboldal, illetve a jobboldali média jól irányzott támadásokat intézett a baloldal ellen (ennek csúcs -, vagy ha úgy tetszik mélypontja volt a Simon-ügy), addig nem voltak hatásos ellenválaszok, illetve ellentámadások. Külön pechje volt a baloldalnak, hogy Mesterházy első miniszterelnök-jelölti plakátjai a Simon-ügy kirobbanását követően lettek láthatóak.

OV.bmp

Figyelemre méltó, de a baloldal számára nem túl biztató jelenség volt február második feléig, hogy nem nagyon jöttek elő rövid (fél-, max másfél perces) kampányfilmekkel. Holott pl. az USA-ban a támadó hirdetéseknek („attack ads”) nagy hagyománya van, és az is megfigyelhető, hogy a kampánycsapatok, illetve a mögöttük álló szervezetek folyamatosan tesznek közzé rövid kampányfilmeket. A krími válság kirobbanását a baloldal eleinte ügyesen próbálta a maga javára fordítani: elmondta, hogy lám, Orbán egy, a katonai erőszaktól sem visszariadó Oroszországgal írta alá a Paks II-ről szóló szerződést – csakhogy a jó folytatás már elmaradt. Ebbe további plakátok, és hatásos kampányfilmek tartoztak volna bele.

De milyen is egy hatásos, és jó kampányfilm? Nagyon nehéz ilyet készíteni, mert több kritériumnak is meg kell felelnie, és az sem mindegy, hogy milyen cél szolgálatába állítjuk. Mindenesetre egy kampányfilmnek figyelemfelkeltőnek kell lennie, nem lehet hosszú (10 perc pl. már sok, egy profi kampányvideó általában egy perc körüli). Legyen meggyőző, segítsen pl. egy bizonytalan választót a készítő politikai erő szavazójává tenni, illetve kétséget ébreszteni az ellenfél szavazóiban. Fontos pl., hogy megfelelő képi -, és zenei -, illetve más hangaláfestés jelenjen meg a videóban. Amennyiben támadó hirdetésről van szó, fontos, hogy az ellenfél támadásában mértéket tartson, ne legyen túl személyeskedő, és lehetőleg valós adatokra hivatkozva építse fel a tartalmát.

Mindenesetre a baloldal kampánya, önmagához képest legalábbis, az utóbbi két hétben némi lendületet vett. Közzétetették a nyolc pontból álló választási ígéreteket, és több kampányfilmet is bemutatott az Összefogásról a Kormányváltásra átkeresztelt baloldali ellenzék (nem a legszerencsésebb, ha brand neve hirtelen változik, de ez most nem ennek a bejegyzésnek a témája). Egy tipikus támadó hirdetés (vagyis a negatív kampány egyik eleme) a március 16-án nyilvánosságra hozott egy perces ellenzéki videó, amely „Az Orbán-rezsim károkozása egy percben” nevet viseli. 

A videó rájátszik a magyarok jó részére amúgy is jellemző pesszimizmusra, és fő üzenete az, hogy Magyarországon nehéz az élet, amelyet az Orbán - kormány csak tovább súlyosbított. Ezen beállítás szerint Orbán Viktor olyannyira kártékony, hogy még egy perc alatt is képes súlyos károkat okozni az országnak. Azt jól csinálták a film elkészítői, hogy az egy perc aláfestéséül ketyegő órahangot választottak. A kísérő zenei is jól kitalált, kellően sejtelmes. Ügyesen (vagy ha úgy tetszik, hatásvadász módon) állították szembe a stadionépítésekre fordított pénzt a közmunkások bérével, és a miniszterelnöki fizetéssel. Vagyis a kampányfilm nem tűnik rossznak, feltéve, ha a film számításai megalapozottak.

Csakhogy ahogy egy fecske nem csinál nyarat, úgy ez az egy kampányvideó sem fogja önmagában természetesen megváltani a baloldal kampányát. Jó, alaposan végiggondolt koncepcióra alapozott kampány tud csak Orbán ellenfelein segíteni, amely során a számos rövid kampányfilm összeáll egy egésszé, amelyben a választó számára meggyőzően elmagyarázzák, miért szükséges a kormányváltás. Eddig nem ilyen volt a baloldali ellenzék kampánya, meglátjuk, hogyan alakul a még hátralévő szűk három hétben.

Nagy Attila Tibor

69 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr75866828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wantaan 2014.03.19. 16:02:01

Fantasztikusan jó! Tömör, igaz és mellbe vágó!

mikka 2014.03.19. 18:47:51

Mit rezsimezel???Miért??? Jó érzés hazugnak lenni???
Ha itt rezsim lenne ( bármilyen )akkor te nem irkálnál itt faszságokat nap mint nap...hanem valami kényelmes munkatáborban elmélkednél a rezsim és a többségi demokrácia fogalmán.. Tudom én hogy szar érzés a vesztes oldalon lenni de azért sunyi, hazug szarházinak lenni nem opció...

Ben Franklin 2014.03.19. 18:52:03

Ez az a vidió ami szerint 8 millióan vándoroltak ki, vagy az ami szerint 23 millió román jön be?

Bajáról való-e?

Ben Franklin 2014.03.19. 18:52:53

Amúgy tök jó hogy a meglevő 40 mellé jött végre egy eredeti emeszpé fikablog.

Blikknépe (törölt) 2014.03.19. 19:15:12

"a katonai erőszaktól sem visszariadó Oroszországgal "

a demagóg jó kurvaanyádat azt :)

gondolom ezen az alapon az USA-val még csak szóba sem szabad állni, igaz?

"Méltányosság Politikaelemző Központ"
az, meg agytröszt. beszarás :D primitív, önjelölt barmok.

Blikknépe (törölt) 2014.03.19. 19:16:02

a választás tétje, hogy gyurcsányék elérik-e a 15%-t.

az ország érdeke, hogy ne, és takarodjanak a politikából örökre.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.19. 19:22:42

Ostoba MSZP csicskák szánalmas nyavajgása.

Rohadtul unalmas, és mindeen szava hazugság, mint ahogyan arra rávilágított az első hozzászoló is.
index.hu/gazdasag/igazamiigaz/2014/03/18/kampanyvideo/

Persze az elkúrók bandájától mi mást várhat az ember..

Ben Franklin 2014.03.19. 19:27:04

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Mi az hogy minden szava? Ezeknek a nevük is hazugság. Meg a személyazonosságuk is.

Qrvajól csinálja a fidesz hogy a simon ügyet csepegteti. Gondolom Ateszról csak 1 héttel a választás előtt derül majd ki hogy tulképpen néger.

wantaan 2014.03.19. 19:53:58

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Fantasztikusan jó ez az rgy perces! Minden szó igaz benne. Ennyire jól tényleg még nem foglalták össze a rezsim lényegét!
Már huszadszor nézem ...

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.19. 19:59:47

@wantaan:

Szerintem ne fáraszd magad a cáfolat elolvasásával...
Ha kellően tájékozott lennél, akkor leköpnéd az MSZP-s tetveket messziről, akiknek mosta seggét nyalod ezerrel !

Behajtó70 2014.03.19. 20:09:20

Még a nevetek is hazug: méltányosság? Akkor.....
jó lenne mellé rakni, hogy gyuriferi 100 milliót keres egy év alatt, plusz csak a cégeiből!
jó lenne az mszp által csinált eladósítást is odatenni!
az mszp idejében történt és be nem tiltott gárdaavatások?
BKV lopás?
Zuschlag?
Sassjözsi adócsaló elítélt Kossuth díj jelölése?
Magyarverés, szemkilövés a magyar fővárosban?
....MÉLTÁNYOSSÁG BLOG VAZZE ?!

Elmész te a hazug nénikéd alá csősznek!

barli 2014.03.19. 20:14:58

@Ben Franklin:
"Gondolom Ateszról csak 1 héttel a választás előtt derül majd ki hogy tulképpen néger."

Like+ :)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.19. 20:18:12

Megfigyeltétek, hogy Mesterházy milyen agresszív vidéki-proli stílusban válaszolgat a köztévé kérdéseire? Ha egy ilyen hatalmat kap, akkor simán belelövetne a tüntetőkbe.

Ben Franklin 2014.03.19. 20:24:13

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Nemis, ártalmatlan fiú ő régen nem tudja az akaratát érvényesíteni az emeszpében.

Ez csak a sarokba szorult patkány müizmozása pont olyan mint amit az eszdéesznél, majd törökzsoltinál láttunk a hazugság folyamatábrán. Tényleg Mesterházy nem vitte magával a stúdióba?

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.19. 20:24:29

@mikka: "valami kényelmes munkatáborban elmélkednél a rezsim és a többségi demokrácia fogalmán.."
Lóf*szt! Elég lenne elvenni tőle egy napra az ájfonját. Kész lenne. :)

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.03.19. 20:27:25

@Ben Franklin:

Zuschlaggal együtt Mesetrházy is a Gyurcsány minisztériumból lapátolta ki a pénzt.

Már akkor se volt kezdő, amit az is bizonyít, hogy Zusi dutyiba ment ugyanazért amiért ő nem.

J.László 2014.03.19. 20:28:02

A percenként négy magyar után lelőttem. Számoljon már egy kicsit, aki ilyen szamárságot mond. Az évente több mint 2 millió. Hülye libsik, számolni sem tudnak.

Ben Franklin 2014.03.19. 20:32:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Hát, nem mintha sajnálnám de a helyzete nem irigylésre méltó. A maradék ballenzék egy emberként fogja követelni a Böszmét 1 nappal a választás után.

barli 2014.03.19. 20:33:33

@J.László: 2 millió utazik el. 1.95 millió meg visszajön :)

angyalföldi partizán 2014.03.19. 20:40:11

az MSZP-re fogok szavazni.ők nem hagyják az alkeszokat,a mongol idiótákat és a kicsit hülyéket képviselet nélkül.
Attila és Feri a prolisereg fénylő csillagai.
ha kell,a hátamon viszem be a Parlamentbe ezt a két zsenit.

béla a görög (törölt) 2014.03.19. 20:44:21

Most megnéztem: teljesen jó ez a baloldali video. Rövid, tömör, számok, tények.

Egyébként mit csinál a Fidesz? a) jön ilyen érzelmekre ható hirdetésekkel b) jön ilyen lejárató szarokkal - könyörgöm

Simicska, Pintér, Lézer (te barom te annyit is érsz, fiam az jó parti a svájci számláival) Jani, Papcsák, Mészáros Lőrinc - hol van ehhez képest Simon vagy Zuschlag?

Hol egy autópálya? Sehol? Hol egy infrastruktúrális beruházás? Sehol. (a stadion nem az)
És hol a MANYUP?

Felesleges összehasonlítgatni a Fideszt meg a baloldalt. A Fidesz egy rákos daganat akként is kell kezelni, nem úgy mint egy politikai pártot - ezért érdetelem marketing szempontból az elemzése. Egy betegség.

Ben Franklin 2014.03.19. 20:46:31

@béla a görög: 'Rövid, tömör, számok, tények.'

Ja itt lehet a számokat ellenőrizni: index.hu/gazdasag/igazamiigaz/2014/03/18/kampanyvideo/

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.03.19. 21:16:07

@béla a görög: "Hol egy autópálya? Sehol?"
Messze laksz mindentől, mi?

béla a görög (törölt) 2014.03.19. 21:33:17

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Én jó helyen lakom Malac, de attól még a déli autópályát nem úri huncutságból találták ki. A nagysebességű vasútat és sok mást sem. Tudod, ezek ilyen XXI. századi dolgok, csak mert most a XXI. század van. Az oktatást, egészségügyet is visszabasszák a középkorba.

Végül is mit vársz, minek tapsikoljon az ember amit érte tett az adófizetői pénzéből vagy EU-s pénzből ez a kormány? Tudod ilyen materiális hasznosítható javakra gondolok, nem szavakra meg jogszabályra meg piros-fehér-zöldre meg stadionra és futballra.

mikka 2014.03.19. 21:35:51

@Blikknépe: sajnos azt kell mondjam van annyi faszfej, halálközeli nyugalmazott volt MSZMP ember akik úgy szavaznak hogy : olyan szép ember ez a Feri..Sajnos vannak úgy 20-25 %.. Sajnos.

mikka 2014.03.19. 21:37:32

Az új menekülő milliomos Maszop taggal mi van? Tud róla valaki valamit??? 49 milka mínuszból 70 milliós plusz.. Tud valamit a faszi.. Miért nem lehet elérni?

VadMacs 2014.03.19. 21:40:05

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
>
Zuschlaggal együtt Mesetrházy is a Gyurcsány minisztériumból lapátolta ki a pénzt.

Már akkor se volt kezdő, amit az is bizonyít, hogy Zusi dutyiba ment ugyanazért amiért ő nem.

Engem csak az zavar, hogy ennek bár tényleg örülni lehet, de azért egy szót sem röfögtök, amit a mostani kúrmány lop el. Pedig a maszop mellett a nyugdíjas antidemokraták buzi szövetségét is a történelem szemétdombjára kellene vágni végre...

VadMacs 2014.03.19. 21:42:51

@VadMacs:
bocs: örülni annak lehet, hogy hova jutottak/zuhantak/még fognak...

mikka 2014.03.19. 21:44:11

@béla a görög:

figyelj: az én adómból ne képezzenek fölöslegesen évente 4500 jogászt mert nincs rá szükség, ahogy 4500 közgazdászra sincs. Orvosra és diplomás nővérre van szükség. Szóval nekem, aki egy évben maximum 400 emberrel együtt kapott diplomát anno, ne magyarázd meg hogy a középkorba basszák vissza a felsőoktatást, mert ez egyszerűen nem igaz. A jelenlegi tömegtermelés azt eredményezte hogy pl. az ügyvédjelölt kávéfőzésen kívül mindenhez hülye, de azt tudja kérdezni hogy mikor kap saját, rendszámra szóló parkolóhelyet. Keress másik agendát mert ez nem neked való.

Ben Franklin 2014.03.19. 21:46:31

@mikka: magyarhirlap.hu/mesterhazy-kampanybusza-tasnadi-budai-villaja-elott-idozott

Szarházy a legfőbb tekintélytől kéri a szaktanácsot (arcmütét, ujjlenyomat eltüntetés)

Ben Franklin 2014.03.19. 21:48:54

@VadMacs: 'Engem csak az zavar, hogy ennek bár tényleg örülni lehet, de azért egy szót sem röfögtök, amit a mostani kúrmány lop el.'

Mert ez a ti dolgotok. De a bajaividió után ki foglalkozik veletek?

VadMacs 2014.03.19. 21:57:13

@Ben Franklin:
Mi az hogy velünk?
Nem vagyok párt, és nem vagyok pártnyalonc, mint Te. Nem vagyok birka, aki csordában jár a csuti vajda színe elé hogy a valagát nyalja, és nem vagyok nyugger sem, akit pár forintért megvehet a vezíred, vagy a májszterhouse' nyálas dumákkal.
Adófizető (választó)polgár vagyok, akit rohadtul zavar, ha bármelyik politikai erő nyúlja a közpénzt. K*rvára nem érdekel hogy narancs vagy szegfűs bolsik, csak az, hogy takarodjanak a politikából végre - ha lehet, egyenesen a börtönbe.

Tudom ez téged zavar, mert az idióta vezíred szavait iszod, az a barom meg ugye megmondta nektek, ha nem veletek vagyok, akkor ellenetek. Bégessél csak tovább...

Ben Franklin 2014.03.19. 21:59:03

@VadMacs: Az emeszpére szavazol, ez mindent elmond rólad. Nem kell a rizsa.

VadMacs 2014.03.19. 22:04:32

@Ben Franklin:
Birkuci!
Ha a maszopra szavaznék, akkor miért írtam volna ide az imént, hogy a tetves haverjaiddal együtt szeretném őket is a börtönben látni?
Rizsáért meg menj a félázsiai haverjaidhoz koldulni. Ha nem kell neked a rizsa, kérj tőlük rizsacsökkentést...

_most_ 2014.03.19. 22:16:27

a fidesz trollok reakciójából ítélve teli találat a kampányvideó :D Amúgy én tuti beleraktam volna a videóba, hogy percenként hány baltás gyilkost enged Orbán szabadon :D

béla a görög (törölt) 2014.03.19. 22:22:37

@mikka: mást sem képeznek a te adódból mivel a forrásokat elvonják! Ergó te meg NE terelj! ;-) mondjuk a jogászok felé
(értsd: nem megyek bele olyanba ami csak egy része a dolognak) Egyébiránt ebben nincs köztünk vita - egyik végzettségem - TTK-s, nem tömegtermelés volt annak idején - viszont a pénzeket onnan is csak kivonják... Másrészről meg ha orvosra, nővérre van szükséged akkor képezz orvost és nővért és utána fizesd is meg őket + rúgd ki és vedd el a diplomáját ha hálapénzt kér/fogad el.
Na most az hogy Orbán BESZÉL arról, hogy orvos kell meg felhúz 4 stadiont az úgy nincs pariban egymással. Még a te adódból sem. És te lehetsz megbocsájtó emiatt ÉN nem vagyok az!
Egyébiránt meg ha fizetek a képzésemért - egy másik végzettségemért azt tettem (automatikusan is) akkor én sem adom ingyen vagy aprópénzért a tudásom még az államnak sem - nyugtass meg ugye te sem tennéd? Ja, és ha fizetek akkor még szolgáltatást is akarok a pénzemért, nem csak alibi papírt. Orbán az oktatás kapcsán is az a fajta cigány amelyik berakni nem akar, csak kivenni. Na ilyen meg nincs!

ne most (CX) 2014.03.19. 23:00:58

@orgoványi erdőjáró: "Közgép egyedül és konzorciumban tavaly "mindössze" 400 milliárdot vitt."
Mindjárt más.

Blikknépe (törölt) 2014.03.19. 23:01:16

@Behajtó70: ilyenek ezek. az értelmiségük magját adó közelkeleti pofák is bűnözők.

konrád gyuresz a saját sógorát súgta be, miután nála rejtette el a megrendelésre írt felforgató szarságát.
oszt külföldön még el lehet őt adni az állampárt ellenzékének meg miegymás.

jah anno perelt is azért, mert ezt mondták róla a csúnyabácsik, és így papírja is van róla, hogy utolsó szar besúgó.

Blikknépe (törölt) 2014.03.19. 23:05:05

na akkor a közgépezésről meg a többiről: nem szép dolog ez igaz. korrupt? lehet.

de a neve: eredeti tőkefelhalmozás. 400 év késésben vagyunk. nálunk nem alakult ki nemzeti oligarchia. 10-15 éve azon ment a siránkozás, hogy nincs egy dollármilliárdosunk sem, bezzeg a többi poszt-szovjet államnak.

ennek hiányában a külföldinek nem volt hazai konkurenciája, szarért-hugyért bármit megvehetett.

inkább lopja el az egészet egy hazai maffia, mint egy csicska 1-2 ezrelékért hagyja a külföldinek ellopni.

az olasz maffia is azért volt sikeres amerikában az olasz bevándorlók körében, mert a nemzeti érzésre épített, és ha olyna helyzet volt, akkor ténylegesen megvédte az olasz kisembert is. az olasz meg úgy volt vele, hogy inkább fizet don vincenzonak, mintsem vmi más nemzetiségűnek...

béla a görög (törölt) 2014.03.19. 23:20:32

@Blikknépe:
"nem szép dolog ez igaz. korrupt? lehet."
Nem lehet, BIZTOS.
"de a neve: eredeti tőkefelhalmozás."
Nem! A neve: MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA! (van szebb neve is a büntetőtörvénykönyv szerint - Bűnszervezetben elkövetett...) - de úgye te is Blikk népe én is csak Béla - úgyhogy maradjunk annyiban, hogy MAFFIA! MAFFIA! MAFFIA!

KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZÖK! :D
KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZÖK! :D
KÖZTÖRVÉNYES BŰNÖZÖK! :D

A továbbiakban innen lehet ideológizálni külföldi/magyar - jaj, jaj
Nem pajtás a cigaretta terjesztési piac szétosztása köztörvényes bűnözők műve! MAFFIA!
Ugyanígy a földmutyi - MAFFIA!
A többi mutyi - MAFFIA!
A MANYUP zsarolás és pénz csak arra kellett, hogy a többit beindítsa.
Innen mehet az ideológia. Túl sok mindenről nincs mit beszélni.

Ben Franklin 2014.03.19. 23:23:34

@Blikknépe: 'az olasz maffia is azért volt sikeres amerikában az olasz bevándorlók körében, mert a nemzeti érzésre épített, és ha olyna helyzet volt, akkor ténylegesen megvédte az olasz kisembert is. az olasz meg úgy volt vele, hogy inkább fizet don vincenzonak, mintsem vmi más nemzetiségűnek...'

Hasonlót a balliberóknak Mo-n létérdekük megakadályozni, az értelmiségük magját adó 'közel keleti pofák..:)' miatt.

E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. 2014.03.19. 23:26:30

A post egy rakas szar. Nem tudsz meggyozni, nem tudsz meggyozni, mert az mszp egy BUNSZERVEZET, aminek egyetlen celja Magyarorszag lerablasa, kifosztasa. Meg csak nem is arrol van szo, hogy az elvtarsak megtevedtek, felrecsuszott a joszandek.
Hanem mar a megalakulasuk pillanataban kb 70 evvel ezelott is idegen orszagok erdekeit kepviseltek, semmi mast.
Aki ezekhez csatlakozik, az ELMEBETEG, vagy BUNOZO, vagy mindketto.
Es ezert van az, hogy Orban Viktor vagy a fidesz nem tud olyat tenni, hogy barmilyen epelmeju ember az mszp-t valasza a fidesz helyett. Raadasul, meg egeszen jol kormanyozzak az orszagot.

béla a görög (törölt) 2014.03.19. 23:36:22

@E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.:

A post egy rakas szar. Nem tudsz meggyozni, nem tudsz meggyozni, mert a fidesz egy BUNSZERVEZET, aminek egyetlen celja Magyarorszag lerablasa, kifosztasa. Meg csak nem is arrol van szo, hogy az elvtarsak megtevedtek, felrecsuszott a joszandek.
Hanem mar a megalakulasuk pillanataban kb 25 evvel ezelott is magyar bunozok erdekeit kepviseltek, semmi mast.
Aki ezekhez csatlakozik, az ELMEBETEG, vagy BUNOZO, vagy mindketto.
itt egy logikai bukfenc van kihagytam... barmilyen epelmeju ember az mszp-t valasztja a fidesz helyett. Raadasul, meg egeszen jol kormanyoztak az orszagot.

P.Freddy 2014.03.19. 23:46:49

Rendkívül jól sikerült, lényegretörő videó. És még finom is, mert a Fidesz legnagyobb mocskait nem említi - reméljük azokra is sor kerül majd.

Az, hogy most a Fideszesek meg vannak őrülve és szidják, ez természetes- hiszen egy ocsmány, féregnyúlvány görényszervezet haszonélvezőiként szarérzés, ha végre valahol elmondják az igazságot.

Nem pedig kitakarják, elhallgatják, meghamisítják, elhazudják, mint a Közpénzből fenntartott Közmédiában.

Focinyelven (hiszen a pocakos alkesz-vezér is nagy focista:)

"Fideszes Parasztok, Btok az Atok!"

Blikknépe (törölt) 2014.03.19. 23:54:40

@béla a görög: aham. angliában 400 év távlatából már úgy hívják ezeket, hogy LORD :)

de te csak csápoljál tovább a kiárusítóknak.

@P.Freddy: nem vagyok fideszes, sok fideszes dologól a bicsk nyílik a zsebemben, de inkább még 20 év orbán, minthogy 1 gyurcsanyista képviselő is legyen a parlamentbe.

minden tisztességes embernek azon kéne munkálkodnia, hogy ezek a 15%-t se érjék el.
minden gyurcsányékkal szimpatizáló ismerőst, rokont, munkatársat, szomszédot meg kell szégyeníteni lépten-nyomon, és éreztetni vele, hogy egy féreg, amiért csak gondolni is mer arra, hogy ezeket támogassa. fogyjon el a levegő minden MSZP-SZDSZ szavazó körül minden élethelyzetben!
ha most nem érik el a 15%-t, akkor örökre megszabdultunk tőlük.

ezt kéne mindenkinek megosztania, terjesztenie, szétküldenie az ismerőseinek. gerillamarketingként 'szégyelld magad, hogy a hazaárulókat támogatod' matricákat ragaszgatni autóikra, ajtóikra, kabárjuk hátára :D
ha pl közismerten gyurcsanyista munkatárs feltűnik a munkahelyen, akkor abbahagyni a beszélgetés, levegőnek nézni stb stb.

érezniük kell, hogy ezeket támogatni bűn és szégyen, és megvetés és lesajnálás az osztályrésze minden hazaárulónak.

Blikknépe (törölt) 2014.03.20. 00:00:45

Gyurcsányról írták:

"Odajött hozzám is, sőt, leült és beszélni kezdett: nem vagyok az a nagy hívő ember, mondta, de elfogadom, hogy az egyház fontos szerepet tölthet be a társadalomban. Aztán egy kicsit felemelte a hangját. A körülöttünk állók figyelmesen hallgatták, amikor azt fejtegette, hogy egy miniszterelnöknek milyen nagy hatalma is van. Bármit elintézhet, de az a baj, hogy amire nem figyel eléggé, vagy nem tudja személyesen felügyelni, annak nagy az esélye, hogy elszabotálják.

Aztán megint élesen témát váltott, és azt kezdte el magyarázni, hogy Orbán Viktor milyen tehetséges és nagy kaliberű ember.

Meglepett. Üzenni akart? Miért mondta ezt pont nekem? Aztán hirtelen felállt és elköszönés előtt még odasúgta: „Ha én és Orbán Viktor a hátunkra vennénk Magyarországot, soha nem látott elismertséget és gazdagságot teremthetnénk..."

béla a görög (törölt) 2014.03.20. 00:18:01

@Blikknépe: Hát lehet, hogy az angoloknak van ilyen szokásuk miután 1640-ben kicsit megtizedelték egymást. De ez nem anglia.
Tudod az az egyik nagy baj a magyarral, hogy nem akarja megfizetni a dolgok árát.
Te csak azt szeretnéd, ha itt nálunk így neveznék/neveztetnéd velem ezeket a falusi parasztokat vagy a kölkeiket vagy az unokáit, dédunokáit. a Vérengzést mikor kicsit megtizedelik őket azt ki akarod hagyni.
Van egy rossz hírem! NEM FOG menni.
Ezek csak bűnözők és a gyerekeik is csak bűnőzők gyerekei, unokái lesznek - nem lordok.

A másik dolog hogy nem elég ám utálni a zsidókat ha népszerű akarsz lenni, hanem olcsóbb is kéne lenni náluk :) /nem, nem vagyok zsidó, nem kell ahhoz zsidónak lenni, hogy számolni tudjon az ember./
Tudod a XX./XXI. században az a szép hogy egy átlagember is sokat tanulhat, nem kell az embernek vallásoknak, szokásoknak és mindenféle társadalmi baromságoknak meg csoportoknak kiszolgáltatnia magát. Olyan tiszta maradhatsz ahogy megszülettél csak tanulsz hozzá nem keveset.
Nem vagyok meghatható/megfogható/befolyásolható sem nemzetiségi, etnikai, sem vallási, sem ideológia alapon.
Viszont a számokat szeretem. :)

wallenberg8805 (törölt) 2014.03.20. 00:18:28

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

Azt már a Gyurcsány is megmondta az őszödi beszédben, hogy a baloldal környéki közgazdászok, még a legnagyobbak is, amikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány:

nol.hu/archivum/archiv-417751
Gyurcsány Ferenc| Népszabadság| 2006. szeptember 21.
"Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk. Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak.
(...)
Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány."
(Gyurcsány Ferenc - 2006 május, Balatonőszöd)

A baloldalon egyszerűen nincs szakértelem, nem tudnának egy országot elkormányozni.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

P.Freddy 2014.03.20. 00:25:00

@Blikknépe:

Nem értelek: Orbánnál kártékonyabb magyarsággyilkos évszázadok óta nem garázdálkodott még a Kárpát-medencében.

Ha valaki ellen, akkor Orbán ellen tényleg muszáj felhívni mindenkinek a figyelmét: Orbán évszázadokra basszavissza a magyarságot a saját haverjai zsebtömése, offshore milliárdjai, és mementó stadionja miatt.

Ha valami, akkor ez nem nagyon éri meg. Egyébként meg, Orbán már 2008-ban megmondta magáról, hogy takarodjon ő sajátmaga apicsába:

"Az a miniszterelnök, akinek a kormányzása alatt az euró 300 forint fölé emelkedik, az nem tud kormányozni, és le kell mondania."

P.Freddy 2014.03.20. 00:41:21

@wallenberg8805:

Juhé, bezzeg Kuszaszem, aki nem is volt ott a vacsorán, ami ebéd volt, amikor kurvamódra elfecsegte ez a nagy stratéga, hogy mi lesz:)

Ez aztán ért a gazdasághoz, és Frei regényből tudja, hogy a gecitelefonálók azért mentek ki a vécébe, hogy megtámadhassák Orbán Viktor Unortodox Rendzszerét, a rohadékok..:))

Ez igen, ez kell a magyarnak, ilyen dörzsölt szakértő, aki átlát a szitán, akár ebéd közben is! :)))

Eszemfaszom megáll, annyira hülyék vagytok, Fidesz-Birka-Menetelő-Szavazók. Dehát, ha ennyien vagyotk agyamantek, akkor ezzel kell együtt élni. Ilyen fasz, megvezethető, seggfejhülye nép vagyunk, hogy egy átbaszott közmédiával megevezet titetket egy baromarcú Fidesez.

béla a görög (törölt) 2014.03.20. 01:17:41

@wallenberg8805: aham.
arról a baloldalról beszélünk amelyik megpróbálta finanszírozhatóvá tenni a felsőoktatást (fidesz szétverte) megpróbált tőkét bevonni az egészségügybe (300 Ft + egészségszámlák és biztosítók - fidesz->szoc. népszavazás), több lábra állítani a nyugdíjakat - igen, MANYUP (amelyet a fidesz a felén túl szétvert/államosított) és autópályát épített (az M6-os alaguttal ne gyere, mert tudom milyen a talaj Bátaszék után)

És most akkor van itt ez a szar kormány nekem...
MANYUP államosítva, tartalékom Ausztriába (ott is marad amíg ezek vannak) - van egy olyan, hogy bizalom - na az nincs ezekhez, meg azt nézem mit hogy lehet menekíteni. Majd Ausztriában takarékoskodom. Államosítják itt a szakmám - mérnök - csókolom és aki fizetett a végzettségért az megszívta?! (Tudod, szép magyar mondás: baszért kaptam, baszért adom - vagy vmi ilyesmi) - amúgy komolytalan dolog.
És mit adtak nekem? Ideológiát vazze - az ingyen van! Nesze vazze magyar és nem zsidó - örüjjé - ahhh bodogság és most nekem ez miért nem tök mindegy?. Nesze vazze magyar multi és nem külföldi - ahh boldogság - kicsit drágább, kicsit szarabb de a mienk.

De majd "meggondolom" hátha a szocik alatt nekem rossz volt csak nem vettem észre - mert nem tudnak számolni...
Lehet több adósságot kellett volna felhalmoznom és akkor ideológiailag fogékonyabb lennék! Igy csak azt mondom, hogy elmennek a jó büdös... oda!

Nand 2014.03.20. 06:31:00

@dr. Kóser Malac (a legnagyobb demokrata)!: Vidéki-proli?? A vidéki mióta pejoratív jelző??

wallenberg8805 (törölt) 2014.03.20. 07:03:28

Szóval a gyurcsányista trollok rám haragszanak amiért vezérük azt mondta Őszödön hogy a baloldal környéki közgazdászok, még a legnagyobbak is, amikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.
Forduljatok pszichiáterhez seggfejek.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2014.03.20. 07:33:54

kár, hogy lélegeztetőgépekre nem számolták ki ezt a sok okosságot :(

wantaan 2014.03.20. 07:46:07

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nagyon jó az az 1 perces film. Pontosan írja le mit tett ez a tolvaj banda. ....persze ha lett volna még 1 perc akkor szerepelhettél volna Te is s láthattuk volna azt a szellemi leépülést amit az Orbán rezsim idézett elő: ....de hát ha olvassuk írásaid abból is tudhatjuk.

DarthVader 2014.03.20. 07:49:44

Nagyon jó az irány a baloldalon, mert egyre jobban ajvékolnak a fidesznyik hordabarmok :) Igy tovább!

felcsutisuttyo 2014.03.20. 08:00:33

ennyi bűnért akasztás jár.... BE KELL VEZETNI !!!!!

Netuddki. 2014.03.20. 08:13:54

Hehe! A sok fideszes balfasz hirtelen hogy megtanult számolni! Muhaha!

ZeNoo 2014.03.20. 08:19:06

@mikka:
A "Reszim" szó jelentése csak neked, Te agyilag zokni:
idegen-szavak.hu/rezsim

orgoványi erdőjáró 2014.03.20. 09:53:25

@ne most (CX): lehet bíróságra menni és feljelentést tenni, ha bűncselekmény gyanúja merül fel. Jah, hogy nem? Szánalmas balfékek.....

1349973572759 2014.03.20. 15:57:07

Hazudtok, és a számok is hazudnak, hogy a miniszterelnök urat megrágalmazzák, ezek gaz emberek, nem is magyarok, mind liberál liba és éjjel nappal hazudnak, és csak a fidesz.