Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Kaszára, demokraták? – Dózsa új népe

2014. március 10. 14:01 - Méltányosság Központ

okak szerint a Gerald Ford és Jimmy Carter között folyó választási küzdelem is élmény volt a jelenlegi magyarországi kampányhoz képest. Holott tudnivaló, hogy az amerikai választók nem Ford beszédén rágták le mind a tíz körmüket, és nem is Carter szereplése során akadt meg torkukon a kólába dobott jégdarab. A jelenlegi magyar kormány máris úgy tesz, mintha megnyerte volna a választást, az ellenzék pedig képtelen lecsapni a labdákat, amelyeket a túloldalról buzgón adogatnak fel (Paks-paktum, Kósa-elszólás az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról stb.). Nem vagyunk elkényeztetve az innovatív, fiatalos szellemű, lendületes kampánnyal.

dózsa-paár.jpg

Szerencsére akadnak kivételek. Itt van például a politikai élet friss üstököse, a Negyedik Köztársaság Párt, vagyis a 4K, amelyik a baloldali rendszerkritikát a patriotizmussal ötvözi. A párt trafik-ellenes kampányvideója magába sűríti az alternatív rendszerellenesség minden elemét. Amiben a 4K kampányvideója üdítő újdonság az Összefogás fősodorbeli, „szabadelvű úriemberes” arculatához képest, az a magyar múltra való hivatkozás: a nemzetiszínű zászlón kívül Dózsa György (idealizált) portréja szórólapon és karszalagon (felirat: „Dózsa népe. 1514-2014. Új lázadás”), persze az elmaradhatatlan (?) vörös szín mellett, magyaros-keleties zenei hangaláfestés, és az 56-os lyukas zászló imitálása. A videó azt üzeni, hogy 1514, 1848, 1956 és 2014 egyetlen történetté áll össze, és az elárult-elárvult forradalmak lángjának őrzésére ezek a pimaszul merész fiatalok jogosultak. Ezek a fiatalok nemcsak rendszerellenesek, hanem bátor módon azok: merik vállalni identitásukat, történelemszemléletüket, amelyben baloldaliság és hazafiság nem rivális, hanem komplementer értékek.

Egy dolog máris biztos: a 4K-nak sikerült egy csapással bevinni a köztudatba a Dózsa-évet. Persze, jellemző az is, hogy a politikai élet ellenzéki szereplői közül egy marginális pártnak jutott eszébe Dózsa neve, amelyik – Eötvös József, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek köszönhetően – nagyon éles társadalmi üzenetet hordoz (hogy történelmileg ez az üzenet reális volt-e vagy sem, az más kérdés). Ebből is kitűnik, hogy fantázia leginkább a kis pártoktól várható.

Ha nincs a kampány, talán az egyszerű választónak fel sem tűnik, hogy ebben az évben van az 1514-es parasztháború 500. évfordulója. Nem csodálkoznék, ha a 4K követelné (mint egykoron Ady), hogy állítsanak szobrot Dózsának, méghozzá a Szabadság téren! Garantált az ingyenes reklám.

Paár Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr365852633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Abendsen 2014.03.11. 12:18:58

Sikerült (?) bedobniuk a köztudatba egy mémet. Fasza, erre még egy 16 éves pattanásos kocka is képes. Nyilván emiatt tömegek fognak rájuk szavazni.

Mozartkugel · http://baronesregni.blogspot.hu/ 2014.03.11. 12:25:07

Dózsát jobb lenne végképp elfelejteni, illetve a helyén kezelni és nem valami nemzeti hőst tisztelni benne és a lázadó bandájában. Nem véletlen, hogy a 4K senkit sem érdekel és ezen a blogon kívül senkit sem tudtak megszólítani.

♔bаtyu♔ 2014.03.11. 12:33:59

Azzal együtt szerintem legfontosabb az önbizalom és ahogy elnézem, az már rendesen megvan.

Csak azért óvatosan, nehogy a 4K elnöke Napóleonként végezze valamelyik kórház elmeosztályán, mert azok is lánglelkű fiatalként kezdték.

Abendsen 2014.03.11. 12:37:24

@♔bаtyu♔: "Mindannyian franciák voltunk." :DD

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.03.11. 12:42:19

Se Chet nem tisztelem, se Dózsát. Így aztán nem lelkesített ez a jelkép.

VT Man 2014.03.11. 12:44:40

"Egy dolog máris biztos: a 4K-nak sikerült egy csapással bevinni a köztudatba a Dózsa-évet. "

Én erről most olvasok itt, először.

Mármint a Dózsa évről. De azért tegyen csak úgy a blog, mintha ez lenne a legfontosabb dolog, amit minden magyar állampolgár ismer.

Ki fizeti a blogírót?

eßemfaßom meg áll 2014.03.11. 13:11:18

a 4K ugye az a "párt", amelyik a világ legkönnyebben teljesíthető ajánlóaláírási rendszerében nem volt képes összeszedni a kellő mennyiségű aláírást. És gyakorlatilag csak az index blogketrecében létezik. De legalább megvan a kis sikerük.

unionista (törölt) 2014.03.11. 13:20:23

a 4k! ugyanúgy a ressentiment kultúra része, mint az összes párt. vannak ugye az antikommunisták. ez a jobboldal. vannak az antifasiszták. ez a baloldal. van egy csoport, amelyik mindkettővel szemben áll. ez a jobbik, amelyik nyíltan zsidó és cigányellenes. ezt időnként kiskutyákkal leplezik. vannak az zöldek. akik ezekkel minddel szemben állnak. és akik még a zöldekkel is egy kicsit szemben állnak. na ők a 4k!.

ez egyébként lehet arra jó, hogy budapest szembekerül a kormánnyal. ami orbán viktor politikáját alapvetően megnehezítené.

unionista (törölt) 2014.03.11. 13:22:34

@♔bаtyu♔:
te most vityát félted attól, hogy lánglelkű forradalmárból napóleon szindrómás őrült lesz (saját magát a néppel azonosítja), vagy istvánffy-t.

♔bаtyu♔ 2014.03.11. 13:37:46

@unionista: Inkább téged. Orbánból már nem lesz Napóleon, de belőled még lehet:)

czjanos 2014.03.11. 13:39:47

Dózsa György és a jobbágyság lázadása a magyar történelem része. Az 500. évfordulóról az aktuális kulturális kormányzatnak és a tudományos életnek illett volna megemlékezni. Csak hát Dózsáról nem mondható el, hogy ő lenne a magyar Gábriel arkangyal. A "Nemzeti" színháznak is inkább Szent Johannáról sikerült megemlékezni (no, meg Rui Tavaresről)

Vahakomb 2014.03.11. 13:41:24

Sajnos, bár jogos volt Dózsa lázadása, az rosszkor és rossz helyen tört ki! Onnantól kezdve egyenes út vezetett Mohácshoz... :(

kaktusztea 2014.03.11. 13:42:01

@eßemfaßom meg áll: látszik, hogy nem vagy tisztában a választási rendszerrel. Az aláírásgyűjtés sok szempontból nehezebb volt a kopogtatócéduláknál is. Akik bekerültek listára ismeretlenként, azok mind biznisz pártok, akik pénzért vették a állampolgári adatokat és/vagy nagy számú diákmunkással szedtek be aláírásokat egyszerű pénzügyi befektetésként.
A 4K!-ban _önkéntesek_ gyűjtöttek (akik nem kapnak pénzt) minimális anyagi háttérrel.
444.hu/2014/03/07/igy-kereshettek-szazmilliokat-a-valasztason/
444.hu/2014/03/07/bunben-fogant-az-idei-valasztas/
444.hu/2014/03/08/csalas2/

tompus 2014.03.11. 13:47:24

Annyira fasza a 4K, hogy az 500 aláírásokat sem sikerült összeszedniük, amikor rengeteg nevenincs pártocskának sikerült.

czjanos 2014.03.11. 13:48:13

"...
Ha jön a nép, hé, nagyurak, mi lesz?
Rablóváraitokból merre fut
Hitvány hadatok? Ha majd csörömpöléssel
Lecsukjuk a kaput?"

kissiú 2014.03.11. 13:52:54

@tompus: "
Annyira fasza a 4K, hogy az 500 aláírásokat sem sikerült összeszedniük, amikor rengeteg nevenincs pártocskának sikerült."

Erre már sokan felhívták a figyelmet. Ideje lenne utánanézni, hogy jöttek össze azok az aláírások.

VT Man 2014.03.11. 14:22:06

@kaktusztea:
"akik pénzért vették a állampolgári adatokat és/vagy nagy számú diákmunkással szedtek be aláírásokat egyszerű pénzügyi befektetésként."

Hát ez az!

A 4K még ahhoz is hülye volt, hogy betegyen egy kis pénzt a diákmunkásoknak, majd felnyalja a milliókat.

Roppant komoly "párt" lehet.

randomuser1 2014.03.11. 15:41:30

szal akkor a kisnemesi dózsa szellemi unokái a kommenista csegevára segítségét kérve fogják leváltani a(z i)gazságos orbán királyt vagy én keverek valamit?

eßemfaßom meg áll 2014.03.11. 18:44:01

@kaktusztea: beszélsz itt hülyeségeket te drága lélek
süti beállítások módosítása