Bajnai Gordon és Mesterházy Attila újszerű, szokatlan javaslatai első látásra rendkívül távol esnek az eddig ismert hagyományainktól. A két fél közti versengéséből fakadó vitában azonban komoly innovációs potenciál rejlik, melyre korábban már felhívtuk a figyelmet. Természetesen sokan úgy gondolják, mint Gyurcsány Ferenc, minek marakodni a koncon, amikor a legfőbb cél Orbán Viktor legyőzése? Minek újra kinyitni a vitát, ami jól rosszul, de egyszer már le volt zárva. Pedig, némi túlzással, akár már a bejelentés estéjén Kálmán Olga stúdiójában megrendezhették volna az előválasztási vitát, csak épp nem egymást követően, hanem együtt kellett volna behívni az ellenzék legfontosabb szereplőit.
Talán ez a jelenség mutat rá legjobban arra, miért is van égető szükség egy ilyen előválasztási vitára. Az ellenzéki összefogás a választások óta arra a mítoszra épül, hogy egy gyors, a választókat kizáró döntési folyamatban kell a politikai elitnek önmagában eldöntenie, hogy ki veheti fel a versenyt Orbán Viktorral szemben. Holott a vita épphogy erősíti demokráciát, segít ki és megbeszélni azokat az ellentéteket, amik mentén megtörik egy társadalom, vagy éppen a politikai elit. Az ellenzék eddigi tevékenysége ezzel szemben épp hogy a viták megspórolására épült. Ez a fajta legitim, bár véleményünk szerint téves megoldáskeresés abból eredhet, hogy a baloldal részéről mindig is létezett egyfajta félelem a nyilvánosság előtti vitától, ami a vita és viszály közötti különbség félreértéséből ered. Ezért inkább zárt ajtók mögött tárgyalnak. Csakhogy míg a jobboldal híresen összezár, a baloldal rendszerint „kibeszél”, ahogyan ezt Mesterházy Attila sérelmezte is Bajnai Gordon javaslatának felszínre kerülése kapcsán. Egy nyilvános vitában azonban nem állna fenn ilyen veszély, egyenlő eséllyel indulna mindkét fél.
Mire szolgálna egy ilyen előválasztási kampány? Miért szorgalmazza a két fél, még ha saját érdekeiknek megfelelően, más és más módon is? Kétségkívül, ahogyan ez az eddigi fogadtatásból is érzékelhető, publicitást biztosít az MSZP és az Együtt-PM Szövetség számára, miközben a megnyíló csatornákon keresztül lehetőséget kapnak a pártok és jelöltjeik, hogy cáfolják azt a közkeletű vélekedést, miszerint a két politikai tömb között nincs is valódi verseny. Az ellenzéknek meg van az esélye arra, hogy a nyílt vitával és a programok, illetve a jelöltek bemutatásával mozgósítsa a saját táborán túli bizonytalan szavazókat is, hiszen az előválasztáson való részvétel a jelenlegi koncepció szerint nem kötődne párttagsághoz. Ha pedig valóban két egymással versengő pártról beszélünk, akkor az az előválasztási folyamatban meg is fog jelenni. A két oldal újradefiniálhatja önmagát, és felépíthet egy olyan bal-liberális alternatívát, amivel azonosulni tudnak a választópolgárok. Az egészséges versengés továbbá kikényszerítheti, hogy végre megalkossa a baloldali liberális kör is – az euroszkeptikus hozzáállással szembeni – Európa képét, ezzel is cáfolva azt a kormánypárti vélekedést, hogy egyszerű szervilizmusból vagy politikai, gazdasági érdekekből fakadóan nem képes kritikával és javaslatokkal élni az Unió irányába.
Az előválasztás az ellenzék sikerének a kulcsa is lehet, de el is bukhat rajta. Lehetőséget adna arra, hogy bebizonyíthassák, valóban komoly ellenfelei lehetnének Orbán Viktornak, de a javaslat gáncsoskodásba is fulladhat, és reprodukálhatják az országos versengés összes árnyoldalát. Mindazt, amitől szavazóik amúgy is irtóznak. Ráadásul számolniuk kell azzal is, hogy az előválasztásból kimaradó ellenzéki és kormánypártok is “beszállnak” az MSZP és az Együtt-PM Szövetség küzdelmébe, annak érdekében, hogy az általuk favorizált, gyengébb jelölt kerüljön ki győztesen. Ezen túl azonban a két legnagyobb baloldali ellenzéki erő főpróbát tarthat a kampány előtt, hiszen tesztelhetik mindazt, amit a kormányváltás óta kiépítettek. Megbizonyosodhatnak arról, hogy éles helyzetben mekkora mozgósító potenciállal bírnak, képesek-e a kidolgozásra került programok és hívó szavak aktivizálni a választópolgárokat. A legfontosabb hatása azonban egy esetleges előválasztási procedúrának az, hogy kibillentheti a holtpontról az egyre inkább megrekedő és befagyó ellenzéki tárgyalássorozatot. Az ellenzék tehát egy megoldási lehetőséget kapott, nem pedig csodafegyvert a megújulásra és az esetleges kormányváltásra.
