Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Pártok a romakérdésben

2013. április 24. 07:30 - Méltányosság

Roma Remény Projektünk keretében kétszer a nyilvánosság előtt (az MTI-n keresztül), sokszor pedig közvetlenül a pártok elnökeihez és frakcióvezetőihez fordultunk egy, a politikai ellentéteken átnyúló romaügyi alapítvány felállítása ügyében. Persze nem csak az általunk remélt "végcélt" (az alapítványt) jelöltük meg, hanem a "hozzá vezető út"  bejárására is  tettünk javaslatot (körkérdéseinkre való válasz).

A pártok részéről eddig a témában mérsékelt érdeklődést tapasztalunk. Megköszönjük a Párbeszéd Magyarországért hosszú és kifejtő válaszát, továbbá köszönjük, hogy bár közvetve - roma tagozatán keresztül - az MSZP is hallatta véleményét.

Más pártok viszont eddig nemigen méltatták figyelemre kezdeményezésünket. Pedig sokaknak írtunk.

Sebaj! Nem olyan könnyen adjuk a bőrünket, így hát újra megfogalmazzuk a lényeget, és nagy tisztelettel kérjük a pártokat, e-mailes levelezőlistáikat ellenőrizve "fedezzék fel" eddig elsikkadni látszó leveleinket.

De - ha gondolják - segítünk is. Arra tettünk javaslatot, hogy kezdjenek előzetes tárgyalásokat a magyarországi romaügy nagyon is alapvető témáiban. Ezt persze - különféle indokokkal - el lehet hárítani, de ettől a probléma probléma marad. Mondhatják persze: úgysincs értelme a két oldalnak erről tárgyalnia, hiszen egyetértés úgysem jöhet létre közöttük. 

Netalántán naiv a Méltányosság Politikaelemző Központ?

Akárhogyan is: eddigi blogfolyamunkban igyekeztünk rámutatni: attól, hogy valakik ideológiailag szembenállnak egymással, még találhatnak közös pontokat alapvető társadalmi ügyekben. Nem azt várjuk, hogy a mai kormánypártok és az ellenzék boruljanak egymásra és adják fel identitásukat. Ennyire ütődöttek nem vagyunk. De egy közös pontot találhatnának. Ahogyan az Élet Menetén (s már nem először hasonló témában) együtt vonultak fel kormánypártiak és ellenzékiek, a romakérdésben is egy asztalhoz ülhetnének. De minimum leírhatnák a véleményüket.

Blogunkból - és számos visszajelzésből - arra következtetünk: ez sokak számára lenne fontos. A magyar pártok tehetnének egy lépést a feléjük irányuló bizalmi deficit oldására. De persze tudjuk, hogy egy ilyen lépést (többségükben) megtenni nem fognak.

De legalább válaszoljanak akkor. Ezt kívánja a minimális etikett. Egy mondat is válasz: "Kedves felkérésükre nem tudunk mit írni, mert nem gondoljuk, hogy e témában van véleményünk". Vagy: "Van véleményünk, de megtartjuk magunknak". Vagy...vagy bármi.

Tisztelt és kedves hazai pártok!

Egy elemző cég kéri Önöket, legyenek kedvesek, mondjanak á-t vagy b-t.

(Mellesleg biztosan nem nézték meg a blogunkhoz mellékelt filmrészletet. Ez a Film a "Remény rabjai". Főszereplője, Andy (Tim Robbins alakítja) egy börtönben tölt hosszú esztendőket, s ez alatt folyamatosan levelezésben áll a hatóságokkal, annak érdekében, hogy támogatást kapjon a börtönkönyvtár létrehozásához. 6 évig folyamatosan elutasító választ kap, de állhatatossága eredményeképp egyszer csak 200 dollár érkezik a címzettől, aki eddig mindig elutasította. Nézzék meg Andy tekintetét, amikor elolvassa a levelet....Mindössze 1 perc ez a részlet. Tiszteletünk:) 

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr785243556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Namely 2013.07.24. 15:05:46

"attól, hogy valakik ideológiailag szembenállnak egymással, még találhatnak közös pontokat alapvető társadalmi ügyekben."
Na, itt tévedsz hatalmasat. Ezek egyáltalán nem állnak ideológiailag szemben egymással, mivel egyetlen ideológiával rendelkeznek: a minél tovább hatalmon maradni és minél többet lopni ideológiájával.
Lakosság? Ország? Nagy ívben leszarják.
Ennyi.
Ezért nem tárgyalnak, nem reagálnak.
süti beállítások módosítása