Szeretném remélni, hogy nem minősülök szalonképtelennek egyes körökben pusztán amiatt, mert szombat este immár másodszor voltam jelen a Dörner György által vezetett Új Színház (hivatalosan most már: Újszínház) előadásán. A hiszterizált közéletünkre jellemző, hogy a Magyar Narancs úgy nácizta le a színházat, hogy ott – tudomásom szerint – ideáig nem dicsőítették Hitlert, de még Szálasit sem.   Persze, könnyebb másokat címkézni, jó nagyokat mondani, semmint a dolgok mögé nézni, azok komplexitását elfogadni. Ezzel együtt is, meglehet, hogy valóban hibás politikai döntés volt Dörnert az Újszínház élére tenni, vagy esetleg maga a műsorpolitika is elhibázott. A Csurka István Hatodik koporsó című drámájának  tervezett (igaz, később visszavont) bemutatása valóban nem volt például bölcs döntés, nem csak annak akár antiszemitának is minősíthető kitételei, hanem annak gyengécske színvonala miatt is. Ez a mű nagyságrendekkel alatta marad olyan neves Csurka által írt színpadi műveknek, mint a Házmestersirató, vagy a Döglött aknák.

A csípőből való tüzelés helyett talán érdemes volna komolyan szemügyre venni az új színházi vezetés, és a részben kicserélődött társulat tevékenységét. Valóban teljességgel elfogadhatatlan, és felháborító, amit ők csinálnak? Ezt igazán csak akkor lehet korrektül megítélni, ha az ember fogja magát, és beül a színházi előadásokra. Bármennyire banális, de a bevezetőben vázolt légkör miatt kénytelen vagyok azt mondani: jobb tapasztalatok, és ismeretek alapján véleményt mondani.

Szerintem egyáltalán nem problémás egy politizáló színház. Azt a fura beállítást nem tudom elfogadni, hogy a „színház tartózkodjon a politikától”. Amikor a politika intézményrendszere – mindenütt a modern világban – komoly befolyást gyakorol a mindennapokra (pl. adózás, társadalombiztosítás, tömegközlekedés, oktatásügy, kultúra), abszurdnak tartom, hogy a politikáig lehatárolt területtel még szabad foglalkozni, de azt a terrénumot elhagyva viszont vegyen szájkosarat magára a színház, mert a politika az csúnya dolog, a politika és kultúra egyébként is összeférhetetlen… A politika életünk része, az erről való diskurzusról eleve lemondani nem tűnik előremutatónak.

Ebből az alapállásból helyeslem, hogy az Újszínház a magyarság sorskérdéseivel is foglalkozni, vagyis politizálni kíván, még ha ez nem feltétlenül jelent aktuálpolitizálást. Az igazi kérdés az, hogyan teszi ezt a színház? Milyen üzentet közvetít, miként akarja befolyásolni a nézőt?

Pozsgai Zsolt rendező darabja, A szűz és a szörny a rendszerváltozás utáni időszakról szól, vagyis a jelenünkről. A darab egyik fő vonala, hogy egy erdélyi, gyanútlan lány, Kriszta belecsöppen a budapesti világba és ott elzüllik, prostituálttá válik. Pozsgai nem törekedett az árnyaltságra: az erdélyi leányka a darab kezdetén szelíd, erkölcsös fajta, ellenben az összes többi magyarországi (budapesti) figura – a Herceg, a Köcsög, Samu bácsi, Karcsi néni –általában negatív, illetve nevetséges színben van feltüntetve a színműben. Különösen a bűnöző Köcsög az, aki elindítja az eleinte még ábrándos Katit a romlás útjára. A szereplők ki is mondják, mennyire kemény az itteni világ. Egyetlen egy negatív erdélyi szereplő nincs: amikor otthon a család tudomást szerez Kata viselt dolgairól, az apuka levélben megtagadja a lányát, vagyis erkölcscsőszként lép fel.

Bizony, az előadás  szembefordítja a bűnös Budapestet az erkölcsileg tisztábbnak mutatott Erdéllyel, csakhogy ez a toposz kissé ismerős, merthogy Szabó Dezső Az elsodort falu regényének is van hasonló üzenete. Ez az üzenet pedig politikai jellegű is, és ez már a pesti (részben zsidó) liberális értelmiség elleni ellenérzések – e bogbejegyzés kereteit igencsak szétfeszítő – máig nagyon érzékeny kérdésköréhez is elvezethet, vagy akár a sokáig liberális vezetésű főváros kárhoztatásához. Meglehet, Pozsgainak nem volt szándéka ideáig elmenni, ám a magyar modern kultúrtörténet kontextusában, de a mindennapi életben is erőteljesen jelen van a Budapest-vidék szembeállítás, igaz, nem csak a liberális értelmiség kontra népiek vonatkozásában. Budapest nagyon nem jön ki jól ebből a darabból. Egy olyan Budapestet látunk, amelynek az ártatlan leányka áldozatul esett. Lehetettek volna olyan elemek is az előadásban, amelyekben az erdélyi szereplő elve romboló erőt testesít meg, vagyis más elágazása is lehetett volna a történetnek.

Nem hiszem, hogy a bemutatott ábrázolás a véletlen műve, különösen akkor, amikor Budapest – számos gondja-baja mellett – komoly természeti- turisztikai-művészeti értékeket mutat fel. Talán az árnyaltabb ábrázolás jót tett volna a darabnak.

A darab hangulata nyomasztó, kicsengése pesszimista. Feloldás nincs. Meglehet, ez nem probléma. Meglehet, nem is akar minket bármire is megtanítani. Ehelyett vádol. Megvádolja Budapestet.

De hogy mit kezdjünk akkor mégis Budapesttel, ahhoz ez a darab sem tett művészileg hozzá semmit, legfeljebb még érthetőbbé tette a magyar jobboldalban meglévő főváros-ellenesség, vagy legalábbis erősen ambivalens Budapest-kép érzelmi mozgatórugóit.

Lehet gyalázni a másikat (ebben nálunk nincs is hiba), de megérteni a gondolkodását még jobb lenne. Akár az ilyen színházi élményeken keresztül is.