Az internet tömeges elterjedésének éveiben megingathatatlan közhely lett, hogy a világháló magának a szabadságnak a szimbóluma, hiszen bármilyen információ azonnal hozzáférhető bárki számára. A nyitott kommunikációs tér, az egymástól fizikailag távol lévő felhasználók kapcsolatba lépésének megkönnyítése, a vélemények szabadsága mind-mind olyan elemek, amelyek alapján a web a demokrácia eszméjének hordozójává vált. Különösen úgy, hogy azok az országok, amelyek korlátozzák az internet használatot, általában az antidemokratikus hatalomgyakorlásukról ismertek.
Az utóbbi években viszont egyre erősödőben van egy jelenség, amely az összes felhasználót érinti, nem valamiféle politikai célból, hanem inkább segítő szándékkel alakítja át internet-használatunkat. Ez az úgynevezett „testreszabás”. Az eljárás lényege, hogy a nagy közösségi-, kereső-, illetve híroldalak igyekeznek minél inkább személyre szabni a szolgáltatásaikat, így keresőtalálatként, vagy ajánlott oldalként algoritmusok segítségével korábbi felhasználói profilunknak megfelelő eredményeket megjeleníteni. Így aztán nagyon könnyen előfordulhat, hogy két felhasználó keresési eredményei teljesen másképp néznek ki, sőt ezt még tovább specializálják olyan körülmények, mint hogy milyen országban vagyunk, milyen böngészőt használunk, asztali gépen, vagy okostelefonon netezünk.
Eli Pariser TED előadása pontosan erre hívja fel a figyelmet. Szerinte ezek az egyre perszonalizáltabb weboldalak ahelyett, hogy abba az irányba terelnének minket, hogy nyissunk a világra, „online szűrőburokba” zárnak. Hiába van ugyanis meg az elvi esélyünk, hogy mindenhez hozzáférjünk, valójában nagyon ritkán lépünk ki ebből a körből. Az előadó szerint ezáltal „kiegyensúlyozott információ étrendről” észrevétlenül átállunk az „információs junk-foodra”.
Hogy miért baj ez? Pariser szerint, webes robbanással megszűnt ugyan az újságok szerkesztőinek szerepe ugyanakkor algoritmusok váltották fel ezeket az emberi szűrőket. Míg azonban a médiában – legalábbis Nyugaton – kialakult a kiegyensúlyozottság, az információközlés etikája, addig ezek a szűrőprogramok ilyen elvek helyett csupán a felhasználói igényeket veszik figyelembe. Így aztán jóval nehezebb világképünkkel szembemenő gondolatokkal, ellentétes álláspontokat képviselő emberekkel találkozni a virtuális térben. A kétfajta mintázat szerinte alapvetően különbözik egymástól:
Az első modellben jól látható, hogy a webes média paradox módon nem a nyitott kommunikáció, hanem a polgári felelősség és az átláthatóság hiányában önmagába záródó, elszigetelődő kisvilágok halmaza lesz. Aláásva ezzel a demokratikus párbeszéd lehetőségeit. A magyar tanulságokat gondolva kijelenthetjük, idehaza ennek a veszélye még nagyobb: a tömbösödés jeleit mutató, gyenge kohézióval rendelkező társadalomban, amúgy is trend ez a fajta elzárkózás, amelyet az ilyen informatikai megoldások még tovább erősíthetnek.
