Magyarország déli határaitól nem messze, mindössze pár száz kilométerre onnan nyugtalanító politikai folyamatok indultak be. Bosznia-Hercegovina az alkotmányos válság küszöbén áll, az 1992-95-ös véres háborúskodást is először közjogi huzavona vezette be. Hogy komoly a tét, jelzi, hogy Valentin Inzko EU-s főképviselő az ENSZ Biztonsági Tanácsa május 9-i ülésén úgy fogalmazott, hogy az 1995-ös daytoni béke-megállapodás óta Bosznia-Hercegovina a legsúlyosabb válsággal néz szembe. Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy a magyar tömegtájékoztatás hatalmas többsége még nem találta elég érdekesnek az ottani fejleményeket ahhoz, hogy beszámoljon róluk. Pedig, ha ott tovább romlik a helyzet, az hatással lehet miránk is, mert elég közel van az a térség mihozzánk (pl. menekültek idejövetele, az ország biztonsági kockázatának megnövekedése). A Méltányosság-blog olvasói legalább elmondhatják, mi időben szóltunk.

De akkor miről is szól a mostani válság Bosznia-Hercegovinában? Előre jelzem, a kérdés meglehetősen bonyolult, vaskos tanulmányban lehetne megírni a mostani helyzethez elvezető utat. Ehelyett csak a főbb konfliktuscsomópontokra hivatkozom. A dolgok megértéséhez mindenekelőtt azt kell tudni, hogy Bosznia-Hercegovina lakossága három fő népből áll: a muzulmánok (bosnyákok) aránya kb. 48%, a szerbeké  37 %, a horvátoké pedig 17%. A délszláv válság éveiben a három etnikai közösség közötti viszonyok rendkívüli mértékben megromlottak, és a már említett 1991-95-ben háború tört ki közöttük, mindenki mindenki ellen harcolt. A tragédiát fokozta, hogy az egymást gyilkolók majdnem ugyanazt a nyelvet beszélték , pontosabban a szerbhorvát nyelv különböző dialektusait. Az öldöklést a már említett, nemzetközi erők (mindenekelőtt az USA) által kikényszerített daytoni megállapodás zárta le. Ennek értelmében egy nagyon kacifántos államalakulatot hoztak létre, amelynek az volt a lényege, hogy Bosznia-Hercegovinát két részre osztották: a horvátok és bosnyákok által lakott Bosznia-Hercegovina Föderációt és a szerbek lakta Szerb Köztársaságot (nem keverendő össze a Szerbiai Köztársasággal, azaz a szomszédos Szerbiával). Ez a két entitás külön törvényhozást és kormányt, illetőleg kantonokat kapott, amelyek bizonyos kereteken belül saját területükön önállóan intézkedhettek. Az egész föderációt átfogó kétkamarás törvényhozást és kormányt szintén létrehozták, és mindennek fölé még egy EU-s főképviselőt is állítottak, akinek a fő feladata a rendszer megőrzése.

 A daytoni megállapodás kétségtelen előnye, hogy –igaz, békefenntartók segítségével – véget vetett a háborúnak. Hátrányai azonban az évek múlásával mind jobban kiütköztek. Egy nagyon bonyolult államjogi rendszer, mint amilyen a boszniai is, rengeteg konfliktust hordoz magában pusztán amiatt, mert nagyon nehéz pontosan elválasztani és lehatárolni a rengeteg szerv és testület feladat-és hatásköreit. Ráadásul egyik etnikai csoport sem igazán elégedett a fennálló állapotokkal: a bosnyák politikusok azért nem, mert a központ a szuverenitását csak igen korlátozottan tudja gyakorolni az egész ország területén, a horvátok nagyobb önállóságra tartanak igényt, a szerb politikusok pedig arra törekszenek, hogy a föderációs szerveknek alig legyen hatalma a Szerb Köztársaság fölött.

A konfliktus a 2010-es választások után éleződött ki, mert a megalakult föderális kormányt és parlamentet a boszniai szerb politikusok nem ismerik el, és ezzel nincsenek egyedül: a helyi választási bizottság sem tartotta jogszerűnek a parlament megalakulását, csakhogy ezt a döntést az EU főképviselője felülbírálta. A patthelyzet azóta is tart, amit fokozott április hónapja, ami végképp válságba döntötte az egész föderációt: a bosznia-hercegovinai szerbek képviselőháza ugyanis népszavazást írt ki a Szerb Köztársaság területén, miszerint a polgároknak abban kéne dönteniük, hogy  elfogadják-e a szövetségi bíróságok és ügyészségről szóló törvények hatályát a Szerb Köztársaságra nézve. Ha a júliusig megrendezendő népszavazás sikeres lesz, a Milorad Dodik elnök vezette Szerb Köztársaság akár azt is kijelentheti, hogy mostantól kezdve rá nem érvényesek a  szövetségi bíróságok és ügyészség határozatai. Nem kell mondani, ez az ország maradék egysége felszámolása felé tett fontos lépés lenne, ezért nem meglepő, hogy a föderális szervek tiltatkoznak,  a főképviselő pedig jelezte: kész hatályon kívül a népszavazás elrendeléséről szóló határozatot és a Szerb Köztársaság elleni szankciók bevezetésével fenyegetőzött. Milorad Dodik nem rettent meg. Kijelentette, a szerb népnek elege van a nemzetközi közösség zsarnokságából, és a  népszavazás elrendeléséről szóló határozat hatályon kívül helyezéséről szóló döntést a Szerb Köztársaság figyelmen kívül fogja hagyni. Aggasztó az is, hogy eddig az EU nem volt képes csillapítani a helyzetet. A konfliktus megoldását nehezíti, hogy több külföldi ország, köztük nagyhatalmak is beleszóltak a konfliktusba: az USA és az eddig megszólaló nyugati országok a szerb politika ellen, míg Oroszország és Szerbia a szerbek mellett foglalt állást. Ugyanakkor a polgárháború kirobbanása ellen hat, hogy Bosznia-Hercegovina az EU-ba szeretne kerülni, és a szintén odaigyekvő Horvátország és Szerbia sem feltétlenül a konfliktus kiélezésében érdekelt; egyik ország sem nyilvánította ki mostanában területi igényét Bosznia-Hercegovina horvátok és szerbek lakta részeire.

Itt tartunk most. Még van egy kis idő, hogy a népszavazásig valamiféle (legalább átmeneti időre szóló) kompromisszumot találjanak az egyre élesebben szemben álló felek. Ellenkező esetben az erőszak, jobb esetben „csak” a bosznia-hercegoviniai föderáció működésképtelensége lehet ismét a bosznia-hercegovinai politika főszereplője.