Hogyan vitáznak a brit miniszterelnök-jelöltek? Valóban döntő tud lenni egy-egy vita? Mit lát és mire következtethet ebből a választó? Nagy Attila Tibor bevezetője a nagy vitákról! Május 7-én, csütörtökön, választ Nagy-Britannia. Kövesse a közvetítésünket a Méltányosság blogján!

Több okból is izgalmas lehet egy parlamenti választás, a legfontosabb az adott ország majdani irányáról szóló választási döntés mibenléte. A csütörtökön sorra kerülő nagy-britanniai voksolás különösen érdekesnek ígérkezik két szempontból is: bár az ország, úgy tűnik a gazdasági adatok szerint, kilábalóban van a válságból, több komoly kihívással – társadalmi egyenlőtlenségek, bevándorlás, az Európai Uniótól való esetleges elszakadás, alkotmányjogi kérdések – is szembesül. Az ottani választók hamarosan tehát kijelölik az irányt, hogy az Európai Unió egyik legfontosabb tagállama merre is haladjon tovább ezekben a kérdésekben. A másik fő ok a hatalomtechnikai latolgatás, az izgalom, hogy vajon ki hagyja el győztesen a politikai arénát: szinte mindenki elmondta már a brit választásról, hogy a két fő rivális – a kormányon lévő Konzervatív párt és a kihívója, a Munkáspárt – fej-fej mellett haladnak a közvélemény-kutatásokban, nem igazán lehet tudni, ki lesz a győztes. Mégis, szerintem David Cameronnak van egy picivel nagyobb esélye, mert a parlamenti és egyéb vitákban valamivel meggyőzőbbek tűnt az ellenzék vezérénél, Ed Milibandnél. Utóbbinak viszont ütőkártyája a kormány megszorító intézkedéseinek bírálata és annak folyamatos emlegetése, hogy a GDP növekedése ellenére romlott a lakosság életszínvonala a most véget ért ciklusban.

Ha már ilyen izgalmas és komplikált ez a választás, illő, hogy a választópolgár képes legyen alaposan tájékozódni a választási kampány eseményeiről, erre pedig az esélyt az elektronikus médiumok, a TV-és rádióállomások és a nyomtatott sajtó adják meg leginkább. Az Egyesült Királyságban a bőség zavara uralkodik: már a közszolgálati BBC televízió - és rádióhálózat a híradókon, parlamenti közvetítéseken, a parlament működését bemutató programokon kívül elemző adások, vitaműsorok sorával várja az érdeklődőket (pl. Newsnight, Question Time, Victoria Derbyshire, Westminster Week). Létezik olyan műsor is, amely a politikai folyamatok brit hétköznapokra való hatását ábrázolja (BBC Panorama). A közszolgálati TV már évek óta külön hírcsatornát üzemeltet, emellett parlamenti TV-adója is van. A BBC pártatlanságát ugyan egyesek vitatják, de az kétségtelen, hogy ez a médiacsoport kritikus a kormányoldallal és az ellenzéki pártokkal egyaránt, így legfeljebb azon lehet vitatkozni, mely politikai erővel bánik finomabban a BBC. Ha valaki esetleg elégedetlen a BBC tájékoztatáspolitikájával, mindjárt három hírcsatorna – Sky News, Itv News, Channel 4 News – programjaiból válogathat, de ha nem bízik a brit fősodratú médiákban, akkor az orosz állami Russia Todayhez és az iráni Press TV-hez fordulhat, amelyek nagyon nem szimpatizálnak a mostani brit politikai rendszerrel, annak irányával. A választópolgár ezenfelül tájékozódhat még pl. az internetes oldalak és a nyomtatott sajtó igen gazdag kínálatából. Még akár politikamérgezést is kaphat.

Mindez azért fontos, mert egy szabad és tisztességes választásnak nem csupán az a mércéje, hogy fizikailag nem csalnak a szavazóhelységekben, hanem hogy mennyire korrektek a versenyfeltételek, ehhez pedig a színvonalas tömegtájékoztatás elengedhetetlen. Persze a brit körülmények sem tökéletesek, de az iménti vázlatos felsorolásból is kiderült: a brit választópolgár számára bőven adottak a feltételek, hogy a pártokról szóló voksa előtt informálódjék.

A brit kampányban a tájékozódást a pártvezetők közötti választási TV-viták is elősegítették a mostani kampányban, habár ezek megléte nem volt magáról értetődő. Olyannyira nem, hogy a 2010-es kampány igazi újdonságot hozott a brit politikába, amikor is a három legfontosabb párt vezetője három alkalommal is élő adásban, szemtől-szembe vitázott egymással, ez addig nem volt arrafelé divat. A pártvezetők közötti Tv-vita a mostani választási kampányban is megismétlődött, igaz - jelentős részben Cameron akarata miatt - nem a korábbi formában. Ezúttal a legrelevánsabbnak ítélt hét párt – a konzervatívok, munkáspártiak, liberális demokraták, Skót Nemzeti Párt, zöldek, UKIP és egy walesi szervezet – vezetői csaptak össze még a hivatalos kampány kezdetén a TV-kamerák előtt az Itv News rendezésében. A Channel 4 News és a Sky News vitaműsorában a két legfontosabb pártvezető egymástól külön felelt a jelen lévő közönség tagjainak kérdéseire, emellett válaszoltak egy meglehetősen szemtelenül, provokatívan viselkedő neves riporter, Jeremy Paxman kérdéseire. Komoly erőfeszítéseikbe kerülhetett megőrizniük a nyugalmukat, hidegvérüket Paxman olyan közbevetéseire mint pl. „maga kudarcot vallott” és ez Milibandnek kevésbé sikerült. Az ellenzéki vezető úgy érezte, hogy úgy tudja magát megvédeni magát Paxmannal szemben, ha ragaszkodik mondanivalója végigmondásához, emiatt viszont kissé görcsössé vált. A végén Paxmann – látva beszélgetőpartnere morcos arcvonásait – megkérdezte Milibandtől, hogy jól van-e, mire utóbbi kissé kelletlenül felelt igennel.

Végezetül a BBC Question Time április végén sugárzott különadásáról szólunk, amikor is a három pártvezető, Cameron, Miliband és Nick Clegg külön blokkban válaszoltak a közönség tagjainak kérdéseire, akik nemegyszer azonnal reagáltak is a politikusok mondataira. Voltak nehezebb percek a két fő esélyes, a kormányfő és az ellenzék vezére számára – az akadályokat megint egy kicsivel David Cameron vette jobban. Az olykor szavahihetőségét is megkérdőjelező nézői kérdésekre elegánsan, mosolyogva reagált, végig megőrizve a nyugalmát. Ez történt akkor is, amikor egy néző kétségbe vonta, hihetünk-e azon ígéretének, hogy nem lesz sem a személyi jövedelemadó, sem az ÁFA megemelve a konzervatívok győzelme esetén. „Be tudjuk fejezni a munkánkat az emberek adóinak megemelése nélkül is”, felelete a bírálatra Cameron. A hangulat olykor felfokozott voltát bizonyítja, hogy egy néző Ed Milibandet hazudozással vádolta meg, amikor is a pártvezető nem volt hajlandó kijelenteni, hogy a korábbi munkáspárti kabinet túlköltekezett. Egy 76 embert foglalkoztató vállalkozást vezető hölgy egyenesen a Munkáspárt hozzáértését kérdőjelezte meg azzal a kijelentésével, hogy annak pénzügyi árnyékminiszterét ő már rég kirúgta volna.

E tv műsorban és az egész kampány során folyamatosan számon kérték a pártok vezetőitől választási ígéreteik fedezetét. Vagyis ez a kampány arra is nevelte a választót, hogy gondolkozzon el az ígéretek hitelességén és ezt a választások kimenetelétől függetlenül mindenképp pozitívan lehet értékelni. Ellenben szomorúan állapíthatjuk meg, hogy a 2014-es, vagy 2010-es magyarországi kampánynak már nemigen volt ilyesfajta nevelő célzata, merthogy választási vitaműsor alig, pártvezetők közötti Tv - párbaj meg egyáltalán nem volt.

Nagy Attila Tibor