Méltányosság

Magyar politika történelmi és nemzetközi kontextusban

PERCRŐL-PERCRE: német választások

2013. szeptember 22. 17:59 - Méltányosság Központ

Ma este kiderül, hogy ki, vagy kik nyerik a németországi parlamenti választás. Angela Merkel alias "Mutti" győzelme biztosnak tűnik, de kormányának összetétele koránt sem. A kérdés tehát ma éjjel nem az, hogy ki lesz az első, hanem hogy ki fog tudni elég támogatót összeszedni ahhoz, hogy társulhasson a kancellár asszony mellé.

Fotolia_53578301_XS.jpg

21:44

Sok kérdésre választ kaphattunk az este folyamán.   Azonban újabbak is felmerültek, hiszen még kérdéses, hogy eléri-e a CDU/CSU az abszolút többséget, illetve hogy mindezektől függetlenül belevágnak-e egy újabb nagykoalícióba a konzervatívok.

A nap másik fontos kérdésére is választ kaptunk, hogy képesek-e felszínen maradni a liberálisok Németországban. Az eredmény azonban nem csak a német liberális pártnak rossz hír Paár Ádám (MPK) szerint, hanem mindazoknak, akik Magyarországon reménykednek egy liberális gyűjtőpárt megszerveződésében. Ez a hír mélyebbre fogja lökni a volt SZDSZ-eseket a tespedésbe. Ahelyett, hogy egy jó liberális siker sarkantyúzná őket, most majd megerősödik a kispárti mentalitás, amelyik a liberális pártpolitika félreértésén alapult.

A Méltányosság igazgatója Csizmadia Ervin felhívta rá a figyelmet, hogy pár napja a hazai médiában Fodor Gábor, az újonnan alakult Liberálisok vezető politikusa azt mondta, pártja közvetítő szerepre készül. A német liberálisok is ezt tették - évtizedek óta. Többnyire a CDU, de olykor az SPD oldalán bukkantak fel, s alkottak koalíciót. A német liberális párt 4 éve közel 15 százaélot ért el. Süllyedésük döbbenetes, ugyanakkor a polarizálódó politikai kultúra újabb állomása.

Azonban most zárjuk a Méltányosság blog elő közvetítését, és hamarosan publikáljuk tanulmányunkat a honlapon, melyben bemutatjuk és elemezzük a 2013-as német parlamenti választások tanulságait. 

Jövő héten pedig új blog-sorozatot indítunk, melynek témája az osztrák parlamenti választások lesznek. Szeptember 29-én pedig élő közvetítéssel jelentkezünk a Bécsből.

21:14

A német választások egyik legfontosabb tanulsága Nagy Attila Tibor (MPK) szerint, hogy a 2002 óta tartó tendencia, miszerint a néppártok helyét fokozatosan átveszik a kis pártok, igenis megfordítható. Úgy látszik, hogy a 21. században is lehet sikeres egy néppárt.

21:06

Friss hírek szerint nőtt az esély a nagykoalíció kialakítására!

Kovács László esélyt lát a nagykoalícióra, amelynek korábban jó pár pozitív hatása volt. Hangsúlyozta, hogy a német politikai kultúrából ered egy ilyesféle együttműködős hosszútávú és fenntartható életképessége.

Lakatos Júlia (MPK): ha ma Merkel nyer, 12 éve kormányozhat, ami rekord! Ellentmondásos, de sokak számára szerethető személy. Láthatóan átvették az USA-beli kampánystílust, a személyesebb hangvételt.

20:55

Bekapcsolódott Kovács László is, korábbi külügyminiszter és az Európai Bizottság volt tagja.

Kovács László: mikor legutóbb Áder János Németországba látogatott, a kormányszóvívői beszámolók alapján jelentősen eltértek a demokrácia felfogás kapcsán. A német sajtó pedig a legkritikusabb európai sajtó és komoly politikaformáló is.

Lakatos Júlia (MPK): a németeknek nagyon komoly tapasztalatai vannak a demokrácia építésben és kialakításban, látható az oktatásban is. A nyomásgyakorlás egyik eszköze az ilyesféle véleményezés, A jelenlegi magyarországi kormánypártnak nincsek olyan jó németországi kapcsolatai, mint a hazai szocialistáknak, akik még a rendszerváltás során építették ki kapcsolataikat.

20:50

Európa politika: jó döntéseket hoztak-e a németek?

Prőhle Gergely: a közösségesítés és a terhek eloszlása az EU-ban nagyban függ Németországtól és a német választoktól. A német választók díjjazzák a tartózkodást az egységesülés kapcsán.

Lakatos Júlia (MPK): A német állampolgárok kétharmada támogattja az Angliához hasonló politizálást, a lakosság 60 százaléka pedig elégedett. Ez Magyarországon jelenleg nehezen elképzelhető...

20:44

Kuplung romkocsmában szervezett rendezvényt a magyarországi német nagykövetség, menő!

20:40

Mi lesz a kisebb pártokkal, a Zöldekkel?

Lakatos Júlia (MPK): Történelmi előzmények révén meglepő, hogy most bekerülhet egy szélsőségesebb párt, amely 7 hónap alatt tornázta fel magát. Mindenképp érdekesek lennének esetleges koalíciókötés kapcsán.

20:33

ATV - Németország választ

Nagykoalíció vagy egyedul is menni fog?

Prőhle Gergely: korábban a Külügyminisztérium EU kétoldalú kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

Lakatos Júlia (MPK): a németországi választások, Európa egyik legjelentősebbje. Jó példákkal szolgálhat számunkra a koalíciós beállítottságú a német rendszer. Érdekes lenne Merkelék abszolút győzelme. Németországban kivételesen elégedett a lakosság és folyamatos a gazdasági növekedés.

20:23

Hihetetlen izgalmak: az új előzetes adatok alapján az AfD egy tizedre van a bejutástól! Ha bejutnak, oda lesz Merkelék abszolút többsége!

20:07

Az exit poll eredmények alapján biztos Angela Merkelék győzelme. 8 óra után érkeznek az előzetes adatok. Hírek szerint a CDU központjában nagyon jó a hangulat. Többek szerint a választás már eldőlt. Merkel győzelmével megdöntheti Margaret Thatcher (Egyesült Királyság) rekordját, mint a legtovább hivatalban levő női vezető.

19:52

A német internet Merkel sikerétől és az FDP bukásától hangos. Rainer Brüderle a liberálisok listavezetője próbálja vidítani a híveket, szerinte ugyanis az eredmény még nem jelenti a párt végét. Ugyanakkor a sueddeutsche.de beszámolója szerint valószínűleg ez a választási party a legszomorúbb most Németországban.

20:10-től pedig indul az ATV választási műsora is, ahol Lakatos Júlia elemzi a fejleményeket. A műsor online is követhető: http://www.atv.hu/elo-adas

19:41

Az AfD bejutásán múlhat CDU/CSU abszolút többsége. Ha az új párt nem éri el az 5 százalékos küszöböt, akkor Angela Merkel pártja valószínűsíthetően nem fog rászorulni egyetlen koalíciós partnerre sem. Pár helyen múlhat a CDU/CSU sikere.

image.jpg

sueddeutsche.de

19:22

"Nagyszerűen csináltuk" nyilatkozta Angela Merkel és szerinte még túl korai lenne most megmondani, hogy hogyan tovább. A kancellár asszony szerint most ünnepelni kell. Közben az AfD egy tized százalékra van a bejutástól az előzetes adatok szerint.

19:12

Véget is ért a buli az FDP-nél.

b428e658-cce2-4054-9124-44b987c99a61_500.jpg

sueddeutsche.de

18:55

A részvételi adatok jól alakulnak, hiszen a 2009-es 70.8 százalékoshoz képest idén 72 százalékos a választási részvétel.

A prognózisok alapján jelentős változások voltak a szavazói preferenciákban. 8.3 százalék plusz szavazót szerzett a CDU/CSU, ahogy az SPD is javíthat 2.8 százalékkal. A nagy vesztes az FDP, ugyanis a 2009-es rekord eredményükből 9.9 százalék fogyott el, míg a Linke és a Grüne csak 3.7 és 2.7 százalékot veszített. A politikai palettán friss AfD 4.9 százalékkal kezdett.

18:41

A Német Nagykövetség választási partiján a közönség kétszer is felmorajlott, mikor kiderült, hogy az előzetes prognózisok szerint kieshet a liberális FDP és a helyére az euroszkeptikus AfD ülhet. Ha ez valóban megtörténik, akkor az európai liberalizmus, melynek egyik legfőbb támasza volt a párt, óriási vereséget szenved el.

Ugyanakkor elismerő hangok hallatszottak a tömegből a CDU/CSU eredményei láttán, azonban még ha javítanak is 2009-es eredményeiken, akkor is a legvalószínűbb forgatókönyv a nagykoalíció.

Az SPD támogatottságán meglátszik most is a 2003-04-es reformok hatása, amikor megkurtították a szociális kiadásokat, és Nagy Attila Tibor (MPK) véleménye szerint a jelölt személye sem segítette a kampányt.

A társadalom alsó réteginél tapasztalható problémák – szociális feszültségek – növekedéséből a Linke tudott profitálni a leginkább. A Grüne ugyanakkor a felső réteget sújtandó adóemeléssel és gyenge kampányukkal sokat veszíthet támogatottságából az előzetes adatok alapján.

18:16

A ZDF becslései már meg is érkeztek.

allas1.jpg

18:08

Magyarországon a Német Nagykövetség is tart eredményváró „partit”, amit a Király utca 46-os szám alatt rendeznek a Kuplungban. A rendezvény szervezői játékot is hirdettek, egy szavazó cetlin mindenki megtippelheti, hogy mi lesz a mai választások eredménye.

Sokak szerint minden idők egyik legunalmasabb kampánya volt az idei Németországban, a 14 órás adatok szerint azonban így is magasabb a részvétel, mint 2009-ben. A választások pikantériája, hogy az unalmas kampány ellenére az egyik legizgalmasabb kérdés dőlhet el ma: ki lesz Angela Merkel koalíciós partnere – akinek a győzelme biztosnak látszik – 2013-től? Nagykoalíció, vagy sikerül becsusszannia a liberálisoknak a Bundestagba, és akkor folytatják ott ahol abbahagyták? 

18:00

Megkezdjük közvetítésünket az urnazárással egyidőben. Az este folyamán közvetíteni fogjuk a német választások eredményeit, elemzőink kommentárjait, és Nagy Attila Tibor (MPK) a német nagykövetség választási rendezvényéről is be fog jelentkezni. Az ATV-n pedig 20:10-től Lakatos Júlia (MPK) elemzi a fejleményeket.

48 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr625528665

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Törvényezési hiba a választási listáról való szabad leíratkozás hiánya 2013.09.22. 19:38:16

Kormányablak. Géppisztolyos szavazás? Kezeket fel vagy lövünk, de aki ránk szavazz, az leteheti az egyik kezét. Ilyen érzésem támadtak. Mert ez is a helyzet, csak legfeljebb a géppisztolyokat más helyettesíti. Jelenlegi felmérések szerint a választó...

Trackback: Választói névjegyzékből való törlésem 2013.09.22. 19:37:44

Kedves Országos Választási Bizottság! Kérem a választási névjegyzékből való végleges törlésemet, vagy ha úgy jobban értik, akkor a leiratkozásomat. Indokom erre az, hogy álláspontom szerint, minden választás lényegét tekintve választási csalás, ahol ni...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Herbert Norman Schwarzkopf, Jr. 2013.09.22. 18:45:19

Remélem a mocskos libsik kiesnek a picsába!

Kevesebb liberalizmust!

Totof 2013.09.22. 18:58:28

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Örülhetsz, a balosok viszont bentmaradnak.

is 2013.09.22. 19:06:25

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: úgyisvan. vissza a szocializmust! vissza az egypártrendszert!

"szerintem akasszuk fel!"

Attan 2013.09.22. 19:11:46

@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: Sajnos már túl késő, Németországnak vége.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 19:16:10

CDU-CSU: Fidesz-KDNP
SPD: maszop
FDP: e14-pm
Linke: déká
Grüne: lumpelempé

Azt hiszem van miért ma inniuk a németeknek. Ideje volt rájönni hogy a sok geci törököt kár volt beengedniük, remélem most hogy ujra Jobboldali kormánya van Németországnak a németek mennek haza a picsába ahova valok :D

A ballibsik meghát...nálunk is ez vár rájuk jövöre! :DD, a spd meg hát...eljön annak is az ideje hogy ök is eltakarodjanak a picsába!!!

Mohamed 2013.09.22. 19:16:33

Milyen érdekes hogy a média külonböző szegmensei (legyen az itthoni vagy külföldi) kínosan kerüli hogy említést tegyen az NDP-ről(Nationaldemokratische Partei) a választás kapcsán, pedig már két választási ciklus óta a legnagyobb parlamenten kívüli párt, mintha csak a Kádár renszerben élnénk ahol "bizonyos dolgokról" cinkos módon halgatni kellett.

burgener 2013.09.22. 19:18:35

Alakítsátok meg a Mocskosszájú Bunkók Pártját, fiúk!

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 19:20:42

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Na mindegy a lényeg, hogy Merkel politikája ugyanaz mint Orbán Viktoré. Vagy 95%-ban durván...

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 19:23:10

Kiváncsi vagyok ahogy az ottani törökök mennyire feszengenek most...egy jobboldali kormánynál...
Csak sajnos egy kicsit soká jöt rá a német nép hogy lassan ök lesznek a kisebbség.

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.22. 19:25:18

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

"Merkel politikája ugyanaz mint Orbán Viktoré"

Hát nem éppen. Orbán balos nacionalista populista, Merkel meg jobboldali liberál-konzervatív.

_most_ 2013.09.22. 19:27:43

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: ne, te mennyire ostoba vagy, Merkel politikájának köze nincs Orbánéhoz :D

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 19:32:28

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Hát nagyon nem! Mitöl lenne populista???!! Ja hogy az mszp? Hát az tényleg az, a CDU-CSU ugyanaz mint a Kormányunk végülis, keresztény, az már más kérdés hogy miként oszlik el, a szavazobázis az lehet más a két párt közt de az irány ugyanaz, a Fidesz-KDNP is egy ilyen német kormánynak örül, ez viszont nem lehet véletlen, tulajdonképpen szövetségesek, különben Orbán Viktor nem gratulálna Merkelnek.

"Csak úgy" nem gratulál egy miniszterelnök egy másiknak.

százhuszat verő gumibot 2013.09.22. 19:34:28

Ausztria és Magyarország után a németeknél is bebuktak a libsik. Még egy feje lehullott a tűzokádó sárkánynak, méghozzá nem is akármiyen

Megyek jégre tenni a pezsgőt!

Totof 2013.09.22. 19:39:44

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: "a populisták első számú célja a politikai, gazdasági, kulturális és egyéb (állami és köz)intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”, a nemzetnek" (Wiki)

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 19:41:38

@Totof:

Dehát ez egy pozitiv dolog tulképpen.

Amugy meg a populizmus nem ez hanem a gulyásozás meg a tésztaosztogatás a kocsmatöltelék szavazópolgárnak - lásd mszp gyülések. Üres szavak, lényeg hogy a szavazás napján legyen tele a pocak.

_most_ 2013.09.22. 19:45:41

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: hát ha szerinted a fidesz nem populista, akkor tényleg komolyan fogyatékos lehetsz, és nem a szó pozitív értelmében :D

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 19:49:38

@_most_:

ennyi erővel az összes párt az...

na mindegy lényeg hogy kiszoptak a libsik, Európa lassacskán észhez tér...az észnélküli bevándorlást támogató "politika" után.

_most_ 2013.09.22. 19:58:48

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: fél millió magyar kivándorolt külföldre, tehát ők bevándorlók más országokban, például Németországban, zavarják haza őket vagy mi a vágyad? :D

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 20:01:39

@_most_:

jajj hagyjuk már ezt a fél millió magyart!! ez legalább akkora hazugság mint hogy "nemleszgázáremelés"

Hol a bizonyiték a fél millió magyar kivándoroltra? Mikortol fél millió?

Tudod mit, nem is érdekel!! Nektek egy szavatokt sem szabad elhinni!4 Épp elég baj volt hogy 2X is hazudozással, csalással nyerttek választást a kedvenceid 2002ben és 2006ban!!

na léptem!!

Totof 2013.09.22. 20:06:31

@_most_: @Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Az a vágya, hogy minden magyar, aki valaha kivándorolt Németországba vagy az USÁ-ba, jöjjön vissza (kivéve a zsidók). Ehhez már kell az egész Nagy-Magyarország, ezért a cigányok és románok Indiába, a szlovákok a hegyekbe fel, stb. Az mál fel se merül benne, hogy bevándorlás nélkül a német gazdaság is összeomlott volna régen.

Buta belpesti balliberális biboldó barmok! 2013.09.22. 20:09:23

@Totof:

a török olyan mint a cigány, szóval erős csusztatás hogy a német gazdaság összeomlott volna törökök miatt. A magyart meg ne hasonlitsd ezekhez te szar!

_most_ 2013.09.22. 20:14:31

@Totof: á, minden fideszes tudja, hogy az Európai Uniót Magyarország tartja el, eleve az egész unió létrejöttének egyetlen célja az volt, hogy Magyarországot kizsákmányolhassák az imperialisták :D

Totof 2013.09.22. 20:15:04

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!: Tanulj meg olvasni és szöveget értelmezni. Nem törököt írtam, hanem bevándorlást, te egybites.

Kim Jong Un 2013.09.22. 20:37:07

Haha, kibaszott libsik a nemeteknek se kellenek. :D :D

zobod 2013.09.22. 20:47:00

@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: legalábbis eddig az volt, de a liberális kormánypárt bukása, pláne egy nagykoalíció más irányt fog adni. Ahogy Németország és az EU intézményeinek viszonyában is változás várható. Ez lenne egyébként a legfontosabb, hogy az Európa nemzeteire nehezedő koloncot elbontsák, és az EU vissza legyen skálázva abba a szerepbe, amiben igazán jól teljesített: egy európai gazdasági együttműködési keretegyezmény, de a jelenleginél legalábbis jóval lazább.

Kim Jong Un 2013.09.22. 20:51:29

de akkor legalabb ekezet nelkul irnal, te barom, ha mar ennyire belem vagy zugva, hogy kovetsz mindenhova, es meg a nickemet is hasznalod. :D

3dom'f'speech 2013.09.22. 20:55:16

megbuktak a pusztító és aberrált liberósok Németo.-ban is! :):D

Kim Jong Un 2013.09.22. 20:56:44

@_most_: hogy vandorolt volna mar ki felmillio magyar, te agyalagyult libsi barom...ha felmillio dolgozo elment volna innen, akkor az szja bevetelek mar legalabb 20%-al visszaestek volna, de ilyenrol szo nincs. Hulyek vagytok. Teljesen.

3dom'f'speech 2013.09.22. 20:57:53

@is: hülye komcsi vagy, de szerencsére mindenhol felismerik, h csak rombolásra vagytok képesek és ezért visszaszorultok illetve kiestek! :)

gnme 2013.09.22. 21:11:55

öregasszony esetében nem volt miről beszélni

emón viszont továbbra is csak libsik és fideszesek léteznek

emó nem nőtt föl

hadd röhögjem már ki emót: :-DDDDD

zenét!

www.youtube.com/watch?v=7i8ZjtF2HFo

3dom'f'speech 2013.09.22. 21:13:13

buktak a balliberrált tolvaj hazaárulók Baján is! :D

-JzK- 2013.09.22. 21:19:12

Szegény németeket teljesen agymosták, bűntudatkultuszra, kisebbségimádatra, buziszeretésre nevelték. Németország államvallása:

de.metapedia.org/wiki/Schuldkult

de.metapedia.org/wiki/Nationalmasochismus

de.metapedia.org/wiki/Umerziehung

-JzK- 2013.09.22. 21:20:59

de.metapedia.org/wiki/Holocaustreligion

de.metapedia.org/wiki/Antideutsche

de.metapedia.org/wiki/Schuldindustrie

Mi lesz veled, Németország? Tele van az ország mindenféle szarbóljöttel, a mecsetek ezrével nőnek ki a földből, nyomul a buzipropaganda, a fiataloknak semmi nemzeti öntudata nincs, és úgy néznek ki, mint akiket a Tokio Hotelből szalajtottak!

gnme 2013.09.22. 21:26:54

pfázzegh' legjobban az tetszett, atv-n mutatták kajakban :-D

rogántóni elment egy ottani kamera olyan önelégült pofával, mint aki kitalálta a spanyol viaszt

mintha köze volna hozzá, hogy ott mi történik :-DDDD

ÉÉ'érted, hozzájuk mérte magát

nyihíííííííííííííÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍí :-DDDDDDDDDDDD

zenét!

www.youtube.com/watch?v=A3-oyABA-Hg

Kim Jong Un 2013.09.22. 21:29:16

@Megszámolt kórházi ló: a masik Kimhez. :D A csavo annyira imadja az eleterzest amit sugarzok, hogy csinalt egy ugyanolyan nicket, es probal engem utanozni.
Ha a nevere kattintasz, akkor latod, hogy neki mennyi hozzaszolasa van (meg hova es mik) meg nekem mennyi.

Amire reagaltam, az az, hogy emellett annyi esze sincs, hogy ekezet nelkul irjon, ha mar en ugy teszek.

Szoval o az en minionom. :D

Ensiada Arkoveitie (törölt) 2013.09.22. 21:41:53

@Buta belpesti balliberális biboldó barmok!:

Valójában:
CDU-CSU: ilyen nincs itthon
SPD: Együtt 2014
FDP: ilyen nincsen itthon
Linke: Fidesz
Grüne: LMP

3dom'f'speech 2013.09.22. 21:45:01

@Ensiada Arkoveitie: valójában hülye vagy!

Egyébként nagy a csend a MPK táján, talán nem látnak a könnyeiktől, hogy kiesett a nagy kedvenc pártjuk!

gnme 2013.09.22. 21:46:00

emón csak buta ballibek meg fideszesek vannak

egyik hülye, másik hülyébb

ez emó jövője

www.youtube.com/watch?v=GJTMCR303Mo

Kim Jong Un 2013.09.22. 22:39:13

index.hu/belfold/2013/09/22/baja_megmutatja_milyen_lesz_2014/

Na, itthon is jol alakultak az eredmenyek, a libasgeci sehol sincs. :D :D

Szúnyog 2013.09.22. 22:53:52

Méltányosan komoly közvetítés ez, mire jönnek az eredmények, befejeződik.

jogalany 2013.09.22. 23:40:21

Ne egymást szidjátok. Van itt gond anélkül is elég.
És a lottó adatbázis kezelésnél nincs minden rendben, pl. nem nyílvános.
Érdekes a mai híradóban már mutatták a szobát amiről írtam, ez már az elterelés része.
Azt megfigyelted -e, hogy a nagy nyereményeknél mindig csak egy nyertes szelvény van!
Tudsz-e valószínűség elméletről valamit? Ismered-e az eloszlási elmélet bármely részét?
Mikor kisebb a nyeremény van bizony többes nyerés, de nagy nyereménynél soha egy sem!
Van-e hiteles számítás programozási szakember ismerősöd, aki jó is a szakmában? Aki elmagyarázná neked, hogy hogyan tud olyan programot írni röpke félóra alatt, mely egy adatbázisban kitöröl sorokat és még a helyet is összehúzza, vagy betesz sort, és átsorszámoz több millió sort és a végén törli magát nyom nélkül, és a művelet nem tart 14 sec -nál tovább. Papirt meg bármikor tudsz Te is nyomtatni, sőt eredeti papírt nem nehéz szerezni.
És amire lehetőség van, sok pénz jár vele, ott mindig meg is történik a csalás, lásd az USA 7 lottó társaságát. Mindnél csaltak.
Talán nem véletlen, hogy nem hajlandók a netre kitenni az adatbázist.
Csalók mindig voltak és azokat menteni szándékozók látom itt is vannak.
Mert a dolgok lényegéből adódik, hogy csak a lehetőséget a csalásra lehet kimutatni, magát a csalást nem lehet bizonyítani, hiszen ha lehetne már én is nyertem volna.
De az is érdekes, hogy senki nem kezdeményez vizsgálódást, hogy talán , tényleg.....
Válasz erre
jogalany 2013.09.22. 21:18:29
@Lencsés István­ ­: Ezt írtam a RT-nek:

" T. Szerencsejáték RT!
Már vagy négy hete olvastam a neten, hogy amint eléri a nyeremény a 3 milliárdot lesz nyertese a halmozódásnak.
Meg is nevezték a kedvezményezetett, vagyis ki fogja nyerni.
Sshmitt Pál neve is felmerült, hogy az előző nagy nyereményt 3,5 milliárdot, ezzel állítólag dicsekedett is.
Nem értem, hogy az ilyen és hasonló rágalmak ? ellen miért nem teszik nyilvánossá a megjátszott szelvények adatait. Ha húzás előtt kitennék a netre, - kb 3-5 perc az egész - a játékosok láthatnák, hogy az Ő szelvényük ott van-e a játékban és azt is, hogy a nyertes szelvény már a húzás előtt is bent volt.
Tudom több zár is van azon a szobán ahol az adatokat tartalmazó CD -t őrzik, de a kulcsok is ott vannak !!!
Az USA -ban nem is oly rég összesen féltucatnyi + 1 igazgatót tartoztatott le az FBI, mert az ilyen módszerű lottó társaságok élén csaltak.
Hál istennek már Magyarországon is jelen van az FBI, és megkérdezhetnék tőlük, hogy azóta ott miért is van rendben az a matematikai valószínűségi együttható, ami nálunk bizony tényleg nem valósul meg.

Kérem Önöket tegyék a húzások előtt nyilvánossá a megjátszott szelvények adatait.
Jogszerűen írok, mert ügyfél vagyok. És van még 5.999.999 többi ügyfél. Úgy érezzük valami nem stimmel az adatok védelménél, jogunk van tudni már a húzáskor, szelvényünk játszik-e és azt is, hogy a nyertes szelvény bent volt-e már előtte is."

Ami érkezett válaszként, mint semmit mondó a levelemre a legjobb indulattal sem értelmezhető írás. De van akit ez kielégít.

prolee 2013.09.23. 06:46:27

Mindenki tudja, hogy csalnak.@jogalany:
Ezért nem kell lottózni. Ez csak egy rejtett önkéntes adó. Nem is fogják feltárni a csalást, mert a büntetőeljárásban az állam a büntetőigényét érvényesíti. Itt az államnak nincs büntetőigénye. Adóigénye van.
A polgár meg kellően hülye.
süti beállítások módosítása