Magyarország újabb, meglehetősen kényes és bonyolult ügyét vesszük sorra a most induló blogsorozatunkban, amikor a döntő jelentőségű Alaptörvénnyel, illetve annak közjogi rendszerével foglalkozunk.  Két éve annak, hogy Schmitt Pál akkori köztársasági elnök ezen a napon aláírásával kihirdette Magyarország Alaptörvényét. Függetlenül attól, hogy ki mit gondol erről, abban egyetérthet, hogy nagy jelentőségű tettet vitt véghez a Fidesz, amikor a 2010-es kormányváltást követően rászánta magát az alkotmányozásra.

Mára már elmondhatjuk, hogy a Fidesz-féle közjogi - politikai rendszer nagyjából kiépült – az Alaptörvény volt a legfontosabb lépés ebben a folyamatban. Csakhogy az Alaptörvényt nem érthetjük meg önmagában: nem csak azért, mert az Alaptörvény a sarkalatos (kétharmados többségű) törvényekkel alkot egy rendszert, de azért sem, mert beleilleszkedik a Fidesz azon 2010-es szándékába, hogy alapjaiban alakítja át az országot. A Fidesz ezt a szándékát be is teljesítette. Ma már más a politikai rendszer, mint volt 2010 előtt.

A kormányforma ugyan alapvetően nem változott, vagyis maradt a parlamentáris köztársaság, bár ezt is némi megszorítással kell tennünk: a mindössze három tagú Költségvetési Tanács ugyanis önmaga is megvétózhatja az Országgyűlés által elfogadott költségvetési törvényt.  A kormány, illetve a központi kormányzat hatalma, befolyása tovább erősödött az ellenfékek meggyengítése révén. Az Alkotmánybíróság egykor legendás befolyása immáron a múlté, ma már nem ítélkezhet minden ügykörben (a gazdasági jogszabályokat csak kivételes esetekben bírálhatja felül), ráadásul számos, a Fideszhez közel álló, vagy annak vélt személy került az Alkotmánybíróságba, és más intézmények élére.

Ma már teljesen, vagy részben (újra) államosított vállalatok (Rába, Mol) is vannak. A Legfelsőbb Bíróság megszűnt, helyette Kúria, és Országos Bírósági Hivatal működik. Az önkormányzatok hatásköreit radikálisan megkurtították – gondoljunk csak arra, hogy ma már az iskolák fenntartói nem az önkormányzatok, hanem maga a kormányzat (állam), amelynek erejét az Alaptörvénybe is belefoglalt megyei kormányhivatalok tovább erősítik. Visszaállították a járási hivatalokat. A korábbi ombudsmani rendszer megszűnt, helyette az alapvető jogok biztosa tevékenykedik, kiegészülve az adatvédelmi hatósággal. Sarkalatos törvény állapítja meg a közteherviselés és a nyugdíjrendszer alapvető szabályait – vagyis a korábbi feles helyett ezekről immáron csak kétharmados többséggel lehet dönteni (és persze egy esetleges feles többségű majdani baloldali kormánynak jóval nehezebb lesz megváltoztatni mindezt). Változás az is (és ez bekerült nemrég az Alaptörvénybe), hogy a bevett egyházak elismeréséről ezentúl nem a bíróságok, hanem a parlament dönt. És a sor még folytatható…

Ezek bizony alapvető változások. Nem kérdés az, hogy az ország 2010-ben nem maradhatott úgy, ahogy volt, ahogy az is világos volt – ahogy erre a Méltányosság Politikaelemző Központ annak idején felhívta a figyelmet –, hogy az 1989-90-es alkotmányszövegben jócskán voltak pontatlanságok, és az a rendszer híján volt a társadalmi legitimációnak. Volt idő, amikor a fontosabb pártok új alkotmányt akartak. Nem csak a jobboldal gondolkozott új alkotmányban, az 1994-98 közötti MSZP-SZDSZ koalíció is alkotmányozásba kezdett, amely kudarccal végződött. Az mindenesetre a Fidesz politikai, hatalomtechnikai teljesítménye, hogy az elmúlt 23 évben egyedül neki sikerült új alkotmányt megalkotnia.

Baljós előjel, hogy az Alaptörvényt a baloldal illegitimnek tartja, egy 2014-es kormányváltás esetén még jobban fellángolhatnak majd a közjogi harcok, amelyek – történelmi tapasztalatainkból kiindulva – nem sok jót ígérnek. A baloldali pártok nem csináltak abból titkot, hogy nem fogadják el az Alaptörvény rendszerét – a kérdés viszont az, hogy hatalomra kerülve mit kezdenének majd vele. Itt nem egyforma a megközelítés, az MSZP, és az Együtt 2014 az eddigi nyilatkozataiban az Alaptörvény módosítása mellett foglalt állást, és érzékeltették, hogy megmaradnának a formai követelmények betartása mellett, vagyis hogy az Alaptörvényt csak kétharmados parlamenti többséggel módosítanák. Egyelőre nem lát esélyt új alkotmány megalkotására a nemrég alakult, jogászokból álló Szalay-kör sem, ők is az Alaptörvény módosítását szorgalmazzák. Vörös Imre volt alkotmánybíró ellenben azt mondja, hogy a következő Országgyűlés minden olyan törvényt megsemmisíthet, amely az „államcsínyt” szolgálta, így az Alaptörvényt is, mert az elmúlt évek közjogi változtatásai a kizárólagos hatalombirtoklás tilalmát sértik meg. Ha egy baloldali feles többségű kormánytöbbség Vörös felfogása alapján járna el, erősen kérdéses, hogy az Alaptörvény lerombolására irányuló tetteit legitimnek, sőt egyáltalán jogszerűnek tekintené-e az ellenzéki Fidesz. Lehet, hogy a Fidesz lesz majd az új „alkotmányvédő” erő, és a baloldal pedig az „alkotmánytipró”.

Nagy kérdés ezek után, az Alaptörvény rendszere jó irányba visz-e minket. A következő hetekben vendégszerzőink (akiknek kiléte egyelőre legyen meglepetés:-) pont ezt járják körül. Mit hozott nekünk az Alaptörvény? Mi szól mellette, és ellene? Mit lehetne rajta javítani, vagy épp ellenkezőleg, el kell vetni teljes egészében? Persze tudjuk, hogy most a Portik-ügy áll a magyar politika figyelmének középpontjában, ám ezek a kérdések legalább annyira fontosak, hiszen a közjogi harcok a magyar politika kiapadhatatlan konfliktusforrásai…

Ha szeretnél többet megtudni a projektről látogass el Facebook oldalunkra!