Azt hiszem, mindenki ismeri a német szállóigét: nicht vor dem kind (ne a gyerek előtt). Most, hogy olvasom a beszámolókat a vasárnapi Gyurcsány-MSZP-P-LMP találkozóról, és böngészem az ezt övező kommentözönt, a mondást kissé módosítom: nicht vor dem wahler (azaz ne a választó előtt).
Szóval arról van szó, hogy a Facebook kommentelői szidnak mindenkit, aki ezen a megbeszélésen megjelent – hadd ne soroljam, hogy személy szerint kiket. Merthogy hogyan lehetnek olyan korlátoltak, hogy megint nem egyeztek meg, és micsoda ellenzék az olyan, amely nem egyezik meg. Naná, hogy így Orbánék hatalomban maradását segítik.
Van azonban egy rossz hírem.
Amit sokan most fölháborodva kommentálnak (az ellenzéki belső izmozások), az a politika lényege. Mit várunk ugyanis? Hogy az ellenzék pártjai összejönnek, és „egy óra alatt” (mint ezt egy MSZP-s korifeus kifejtette) megegyeznek? Viccnek jó…. S most nem is arra szeretnék utalni, hogy amiről nem sikerült megegyezni négy (van éppen nyolc) év alatt, arról egy vasárnapi húsleves után, némileg elernyedve, sem biztos, hogy sikerül. Hanem arra, hogy a politika éppenséggel ilyen. Piszkosul ádáz.
Pár éve olvastam egy tudományos értekezést arról, milyen viszonyban vannak ellenzéki pártok egymással. A cikk nem a magyar ellenzékről szólt, hanem az európairól. És a szerző arról írt, hogy az ellenzéken belül sokszor elkeseredettebb harcok dúlnak, mint a kormány és az ellenzéki pártok között.
Vajon miért gondoljuk itthon, hogy hét-nyolc ellenzéki pártot könnyű összebékíteni? Átkozottul nehéz, ha lehetséges egyáltalán. Tudtuk ezt eddig is? Talán igen, de mivel napi 24 órában másról sem szól a média, hát az ellenzéki érzületű néző reménykedik. De vegyünk észre ezen túl még valamit. Azt, hogy már jó ideje a közönség belelát a belső szentélyekbe. Szinte együtt él a pártokkal és a politikával. Belelát – és elcsodálkozik, netán elszörnyülködik, mert úgy véli, nem azt kapja, amit szeretne. Az ellenzéki pártok, a helyett, hogy ölelkeznének, ott ütik egymást, ahol tudják.
Mindez Magyarországon – valószínűleg – új felfedezés. „Ne a választók előtt” – harsog a kórus, mert ez kiábrándító.
De igen, pontosan ott. A demokrácia feltárja önmagát, mert a demokrácia nem csak pazar intézmények és egyensúlyok játéka, de belső iszapbirkózás is. Látszódjék hát a politika végre olyannak, amilyen!
Jelzem: még olyanabb, de erről majd legfeljebb egy másik bejegyzésben.
