Egy kis szünet után folytatjuk nyári blogsorozatunkat - ezúttal elemzőink kedvenc könyveinek ajánlóival. A javarészt politikai tartalmú olvasmányok összefoglalásával (persze a poénok vagy a csavarok lelövése nélkül), főleg az egyéni és egyedi, észrevételeket és tanulságokat kívánjuk megosztani az olvasókkal. Heti rendszerességgel jelentkezünk - kövessetek!

A „Pápa életpályák” nem új kiadás, nem új könyv, de a számomra az mégis, mert több mint 20 évet várt arra, hogy elolvassam. A kiadás 1991, amikor dedikálva a kezembe kaptam még friss. Első vagy másod éves szociológus hallgató voltam.

Hónapokon keresztül heti rendszerességgel jártam Medvigy Mihály atyához. Akkoriban diákként a Magyarság Kutató Intézetnek is dolgoztam, és mivel az 50-es évek romániai katolikus eseményeit kutattam, szükségem volt egy kis fejtágításra egyházjogi és egyháztörténeti témában, de beszélgetéseink olykor személyessé is váltak. Lelkesen beszélt a pápai enciklikákról, az Egyházban megtestesülő gondolatok és tanítások áramlásáról, történeti kontextusukról. Nos, ebből a hangulatból kaphat egy kis ízelítőt az olvasó, noha Medvigy Mihály atya alapvetően előadó volt.  

Kis könyvecskéje a pápai életpályákról jól érzékelteti személyiségét. Persze meg kellett volna kérdeznem, hogy mi indokolta a válogatást. Mert miközben kronológiai sorrendben halad, hol 100 éveket ugrik, hol egymás követő pápák következnek. Talán kedvenceiről ír, vagy azokról, akikről kevésbé könnyen elérhető az irodalom, vagy azokról, akik egyháztörténetileg nem problémásak, akikre fel lehet nézni? Az biztos, hogy válogatásában egy szempont szerepet játszik. Mindegyik pápa ifjú korában rendkívüli képességekkel, szorgalommal bír, pozitív személyiség, tisztelhetők, és szerethetők. Van közöttük mesebeli módon alulról felemelkedő, s eleve dúsgazdag arisztokrata.

Medvigy Mihály szövegeiből mindig kiderül milyen véletlenek, kapcsolatok segítik a trónhoz jutást, de az is, hogy milyen tehetség és szorgalom. Nem ír politikailag ügyeskedő, de szellemi erényekkel nem rendelkező pápákról, nem akarja tisztázni a nácizmussal vagy a kommunizmussal szembeni tevékenységet, nem kíván polemizálni, titkokat feltárni.

Megtudjuk, hogy lett pápa olyan kritikus ifjúból, akinek a papneveldében még tiltották Aquinoi Szent Tamást, viszont uralkodása során Szent Tamás lett az elfogadott. Az ilyen részletekből magyarázatok nélkül is megértjük: van egy mobilizációs nyitottsága az Egyháznak ami az egyéneket illeti, de aztán aki a trónra kerül elképesztő hatalomra tesz szert, ideológiailag teljes mértékben megfordíthatja a dolgokat – sokkal inkább, mint bármilyen más ember alkotta szervezetben. Egészen elképesztő rendszer, és nem is biztos, hogy könnyű megérteni. De Medvigy atya ír a társadalmi háttérről is, pl. amikor a középkorban még Európa egyik részén filozófiát, másik részén (Bolognában) viszont jogot lehetett tanulni, mely iskola a jegyzők képzéséből emelkedett egyetemi szintre. S egy tudásvágytól feltüzelt ifjú végig is járta e stációkat, hogy aztán belőle is pápa legyen.

A szerző választásai tehát pozitív színben tüntetik fel az olvasó előtt a katolikus egyházat, de hajlamosak vagyunk elhinni, ez nem szerkesztői manipuláció. Talán igaz is, hogy maga a rendszer, ahogy emelkedni lehet az egyházi hierarchiában pozitívan szelektál. Pedig a szerző nem vitatkozik, nem védekezik, csak egyszerűen életpályákat mesél. Ebben a logikában a bíborosok már tanult, képzett, több nyelven beszélő emberek. A pápák többnyire olaszok, aztán meg európaiak, de mi már láthatjuk – amit a szerző sajnos nem érhetett meg -, hogy a „rendszer” nem európait is kiválaszthat.

Azt tudomásul kell venni már a könyv kézbevételekor, hogy a szerző drukkol az Egyház sikerének, akár gazdasági, akár területi, akár lelki. A koraközépkorban azt illeti dicséret, aki területet is szerez és kormányoz, a reneszánszban a politikai hatalmat szerzőt, a legújabb korban pedig azt a pápát méltatja, aki szellemileg tud hatni. A felvilágosodáshoz igazodó pápa például attól válik szimpatikussá, hogy változtat az addigi szokásokon. A haladó pápák együtt lélegeznek a történelemmel, de képesek kivárni, ha épp a történelem nagyon belendül. Medvigy Mihály értékrendszere a pápai életpályákon keresztül - ahogy megítéli őket -, voltaképp a katolikusok sikerességének titkát fejti fel.

Ez részben tehát a kiegyensúlyozás, részben pedig az, hogy a rendszer kiválasztása meritokratikus. Azaz az adott pillanatban a legjobb kerül legfölülre. A pápává választott ügyességét méltatja, amikor az kihasználva a bíborosi kinevezések és kiközösítések technikáját érvényesíti elképzeléseit. (Más rendszerben ezek az önkény jelei volnának.) A fehér füst csak akkor száll fel, ha a jelenlévők kétharmadának az egyetértése megszületik. Ez pedig a konszenzuskényszer logikája, melyre a legdemokratikusabb rendszerek is ritkán képesek. Sokszor kerül nevető harmadik a trónra. Történelmi léptékben az időskorúak kinevezése miatt végül is pörgés van.

Másfél évezred ide vagy oda, a pápává válás sztorijaiban van valami hasonlóan kalandos. Az állandóságot azzal kapja meg az olvasó, hogy a szerző épp olyan részletes képet fest a korai, mint a mostani pápákról és környezetükről. A környezet részletes ismertetése mögött az írói magabiztosság nem véletlen. Szorgalom, tudás, saját zarándoklat, erkölcstani, ókereszténységi, művészettörténeti jártasság adja e könnyedséget. Umberto Ecco is megirigyelhetné.

Ha viszont valaki a titkokra kíváncsi, akkor mást ajánlunk. Paul L. Williams A leleplezett Vatikán könyvében az iránt érdeklődik, hogy mitől van sok pénze az Egyháznak, azt írja meg, hogy a XX. századi pápák kezéből hogyan csúszik ki a valódi irányítás. I. János Pál miért csak 33 napig volt hatalmon? Mert meggyilkolták. Azért kellett meghalnia, mert a szabadkőműves egyházi vezetőket szerette volna eltávolítani.

Paul Williams igazi zsurnalista, olyan könyveket ír - bármilyen témát is feszeget -, melyek botrányszagúak, de amelyek állításai bíróság előtt megvédhetők. (S mondjuk ez az amerikai joggyakorlatban nem oly nehéz, ahol könnyen zárnak le egy ügyet úgy, hogy ha egy szervezetnek nem tetszenek a vádak, hát cáfolja meg maga a nyilvánosságban, de ne a bíróktól kérje, hogy vegyék át a tudósok szerepét.) Williams maffiakapcsolatokról, gyilkosságokról, gyerekeket megrontó papokról ír, miközben ő sem ellenséges minden szereplővel.

Medvigy Mihály könyvéből az derül ki, hogy miért stabil struktúra a katolikus Egyház, és hogy ez a stabilitás miért vezethető vissza egy tiszta megújuló képességhez, a másik könyvből viszont az, hogy az Egyház lélekben már akkor elbukott, mikor Róma püspöke elfogadta Konstantin ajánlatát.

Zsolt Péter