Csery Péter bejegyzése:
Megindult a globális visszaszámlálás a vasárnapi görög választásokig. Sokak szerint a tét nem kisebb, mint az euró-zóna sorsa, s tágabb értelemben az egész európai integráció jövője. A G20 országok állítólag közös vészforgatókönyvet készítenek, miközben a bizonytalanság egyre növekszik; a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a Trojka párti Új Demokrácia fej-fej mellett halad a mentőcsomagot elutasító SYRIZA-val. A már-már apokaliptikusnak ható felfokozott hangulatban azért fontosnak tartom megjegyezni, hogy az európai monetáris integráció egyszer már szembenézett egy hasonló szituációval.
1992-t írtak, amikor is az 1979-ben létrehozott Európai Monetáris Rendszer (EMR) lényegében széthullott, törést okozva ezzel az integráció egyirányú folyamatában. Az EMR-t a ’73-as kőolajválság, illetve a Bretton Woods-i pénzügyi rendszer összeomlása okozta bizonytalanság kezelésére hozták létre. Az EMR az árfolyam-ingadozások kiküszöbölésére alkalmas monetáris együttműködés volt, amiben a nemzeti valuták 2,25%-os rögzített árfolyamsávon mozoghattak. Az 1992-es pénzügyi válság, a különböző spekulációs manőverek azonban szétzilálták az addig stabilan működő közös árfolyam-mechanizmust. Először az Egyesült Királyság és Olaszország hagyták el a „süllyedő hajót”, majd mivel a valuták között megindult a leértékelési verseny, a bent maradó államok a lebegési sávot 15%-ra szélesítették. Az EMR széthullásával az európai vezetőknek eljött az idő, a döntés ideje: vagy visszafordulnak, vagy előremenekülnek és létrehozzák a monetáris uniót.
A döntésüket már nagyon jól ismerjük; jött Maastricht és a konvergencia-kritériumok, a valutaparitások véglegesítése, az EKB felállítása, s végül az euró kibocsátása. Persze az akkori helyzet rengeteg mindenben különbözik a mostanitól. Ha rosszmájú akarnék lenni, akkor azt lehetne mondani, hogy a legfőbb különbség, hogy az EMR-ből (szemben az euró-zónával) egyedüliként Görögország kimaradt, vagyis akkor még működött a pénzügypolitikai racionalitás az EU-ban. Ráadásul egy sokkal alacsonyabb szinten álló integráció nézett szembe egy közel sem ilyen méretű válsággal. Mindazonáltal meglátásom szerint a görög események hasonló mechanizmusokat indíthatnak el, mint amit az EMR esetében láthattunk. Amennyiben olyan görög kormány alakul, amely elutasítja a mentőcsomagokat, s ezzel valószínűleg kilépteti a helléneket az euró-zónából, megbontva a valutaunió egységét, akkor ez – pontosan, mint az EMR szétesése – egy mélyebb, szorosabb integráció felé lökheti Európát. Ha Európai Egyesült Államokról talán még túlzás beszélni, de az intézményi reformokkal kísért érdemi mélyítése az integrációnak ma valószínűbb forgatókönyvnek tűnik, mint a visszatérés a nemzetek Európájához.
