Alig hűlt ki Schmitt Pál helye máris minden ellenzéki párt előállt saját elképzelésével, milyen legyen az utódja. Az LMP, MSZP, és a DK nyilatkozataiból azonban inkább az olvasható ki, hogy mit NEM szeretnének (még egy Schmitt Pált), az azonban már kevésbé, hogy milyen karakterjegyekkel kellene rendelkeznie egy köztársasági elnöknek Magyarországon. Hát aztán? – mondhatnánk, csakhogy, még ha az elnök szerepe szimbolikus is, egyfelől szerepfelfogása nagyban meghatározza az elnöki intézmény karakterét, másfelől nem járja, hogy húsz évvel a rendszerváltást követően nem alakult ki egyfajta világosan körülírt, mérhető, kutatható követelményrendszer a köztársasági elnök szerepét (vagy bármely más politikai pozíciót) illetően. Ezzel szemben, az Egyesült Államokban elemzések tömkelege foglalkozik az elnök személyiségével, illetve annak vizsgálatával, hogy az hogyan hat ciklusbeli teljesítményére, mi több az egyes elnökök viselkedése hogyan befolyásolja az elnöki intézményt magát. Mondhatjuk, hogy egy prezidenciális rendszerben ez természetes, de ez nem jelenti azt, hogy nem volna szükség hasonlóra a magyar köztársasági elnök személyével kapcsolatban is, éppen szimbolikus szerepe miatt. S hogy mennyire kialakulatlan még az elnöki intézmény hazánkban, azt mutatja, hogy mennyire különböző karakterű és szerepfelfogású személyek töltötték be ez idáig a pozíciót. Minden elnök saját személyiségének megfelelően alakította ki szerepfelfogását az intézmény elvárásairól. Kétségkívül hozzájárulnak ehhez a politikai környezet és az elnök személyével szemben támasztott külső elvárások is, azonban így is láthattunk aktívabb és passzívabb elnököket, csakúgy, mint konfrontatív és kevéssé konfliktusos személyeket.
Ami a leginkább hiányzik a hazai „elnöki szerepből”, az a tudatos „örökség-formálás”. Az Egyesült Államokban ugyanis a mindenkori elnök legelső feladata eldönteni magában, hogy milyen területeknek kíván komolyabb figyelmet szentelni, mit szeretne, hogy az utókor miről emlékezzen rá. Fontos, hogy az elnöknek saját, jól azonosítható egyénisége legyen. Sólyom László például mindenki meglepetésére elődeihez képest jelentősen kitolta, és folyamatosan feszegette a köztársasági elnök szerepének határát, beszédtémát nyújtva a politológusoknak ciklusa egésze alatt. Talán nem véletlen, hogy egy ilyen aktív elnök után válaszként a „teljes együttműködés” elnökét választotta meg a parlament.
Mégis, mi az a minimális tényező, amit tudunk az ideális elnökről a sajtónyilatkozatok alapján? Képzeletbeli „magas szőke hercegünk” valahogy így fest: tiszteletre méltó, tekintélyes személy, aki komoly sikert ért el a tudományok terén, kompromisszumos jelölt, pártoktól független, valódi kontrolt gyakorol a kormánnyal szemben és mindenekfelett „megtestesíti a nemzet egységét”. Hogy ez egész pontosan mit jelent, azt nehéz lenne megmondani, mert sehol nincs körülírva, és azon túl, hogy magasztosan hangzik, még sosem volt – és érthető okokból soha nem is lesz - ilyen köztársasági elnöke Magyarországnak. Emlékezhetünk, a sokak által elnöki etalonnak tartott, „mindenki Árpi bácsiját” is támadták anno, többek között politikai szimpátiája miatt. Azóta csak nőtt az ország politikai polarizációja, és csökkent a köztársasági elnök személyét övező konszenzus és tisztelet. Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ez visszaálljon korábbi magas szintjére, és elnyerje méltó helyét a köztársasági elnöki intézmény a hazai demokráciában? Elsősorban meg kell határozni, hogy mit értünk a nemzet egységének megtestesítése alatt, és mi az, amit elvárnánk a köztársasági elnöktől ehhez. Biztosan nem a balliberális oldal „ellen Schmitti” megoldását, aki minden törvényt visszadobna, és nem is egy újabb közjogi méltósággá emelt pártkatonát. Ha ezt a hagyományt folytatják a honatyák, az ország egyik fele óhatatlanul úgy fogja érezni, hogy a jelölt nem az ő elnöke. Érdemes volna tehát utána nézni, milyen volna egy valóban konszenzusos jelölt. Vajon különbözik-e a bal- és jobboldal elvárása a pozícióval szemben? Egy így megalkotott elnöki profil alapján könnyebbé válna a mindenkori jelölés, és nagyobb társadalmi elfogadottságot, elégedettséget eredményezne.
