Elsőre jót derültem, amikor olvastam, hogy az IKEA egyik ausztráliai áruháza ideiglenes „férfimegőrzőt” alakított ki, ahol csocsóasztal, plazma tv és ingyen hot-dog fogadja a vásárlás iránt kevésbé érdeklődő férjet, barátot. Önfeledten nézelődő társaik – a biztonság kedvéért – kapnak egy csipogót, amelyik fél óra múlva jelez, nehogy „ott felejtsék” életük párját. Szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy megszületett a gondolat, hogy mennyivel több úszógyertya, szerencsebambusz meg rongyszőnyeg kerül majd a kosarakba, ha a férfiak nem nyúzzák őket, hogy „menjünk már” meg „minek nekünk az?” A gyermekmegőrző mintáján alapuló ötlet azonban nem csupán infantilizálja a férfiakat, hanem tovább erősíti a hagyományos nemi sztereotípiákat, miszerint a nők az otthonteremtők. Miközben lépten-nyomon azt halljuk, hogy jobban be kell vonni a férfiakat a gyermeknevelésbe és a házimunkába, a bolt arra ösztönöz, hogy a nő egyedül hozza meg a döntéseket közös élet(ter)ükről. A köztudottan praktikus megoldásairól ismert üzlet elképzelése ezért vészjelzőként kell, hogy szolgáljon. Ahogy a gyereket sem lehet szögre akasztani, ha megunjuk, úgy a férfiak sem „lapra szerelhetők”! Míg a nők azért küzdenek, hogy áttörjék az üvegplafont és bejussanak az üzleti szféra és a politika legmagasabb pozícióiba, addig a férfiakat egyre inkább a leszakadástól és a társadalmi mellőzöttségtől kell félteni.
A nemi szerepekkel foglalkozó szakirodalom már régóta ír a „férfivilág végéről”, anélkül, hogy akár a politika, akár a közvélemény felfigyelne az intő jelekre. A „szingli” jelenség az egyik ilyen figyelmeztető jel. Az egyre sikeresebb nők egyre sikertelenebb férfiakkal szembesülnek, és ez mindkét nem számára hátrányos. A patriarchális világ azonban nem szűnt meg, csak a nők jobban képesek voltak alkalmazkodni napjaink változó világához, mint az erősebbik nem. Általánosságban elmondható, hogy magasabb képzettséggel rendelkeznek és a munkaerőpiac fejlődő iparágaiban helyezkednek el. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban a 2009-ben létrehozott White House Council on Women and Girls mintájára, egy hasonló bizottságot terveznek White House Council on Boys to Men, azaz a férfivá válás témája köré. A bizottság célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a fiúgyermekek komoly problémákkal szembesülnek az oktatás, a munka, a testi-lelki egészség terén. Ráadásul egyre többen nőnek fel apa nélkül, ami tovább rontja a helyzetüket. Ahhoz, hogy a férfiak sikeres tagjai lehessenek a társadalomnak, akikre továbbra is felnézhetnek a nők, a szülőket, az iskolákat és az egész intézményrendszert szembesíteni kell ezekkel a kihívásokkal.
A társadalom évszázadokon keresztül arra szocializálta a férfiakat, hogy az „igazi férfi” az, aki építi és védi a hazát. Erős, heroizált férfiképet gyártott. „Tűzoltó leszel s katona!” – írja a költő. Mára azonban gyökeresen megváltoztak az értékek. Egyszerű volna azt mondani, hogy jobban oda kell figyelni a gyerekekre, vagy több férfi tanár szükséges. A megoldás azonban jóval összetettebb, ugyanis elképzelhető, hogy alapjaiban kell újraértelmezni a férfi szerepet. Gondoljunk csak bele, vajon nem ugyanez történt-e az utóbbi ötven évben a nőkkel? A nők piacképes szakmát szereztek, és megtanulták, hogyan kell egyszerre gyereket nevelni és pénzt keresni. A férfiak éppen ellenkezőleg, egyre nehezebben kerülnek be a munka világába, és egyre nagyobb az esély, hogy kihullnak onnan, mert megszűnik az igény arra a területre. Ennek következtében, némi fáziskéséssel, éppen azt kell nekik is elsajátítani, hogy hogyan legyenek ők is „hétköznapi hősök”. Olyan férjek és apák, akik kiveszik a részüket a vásárlásból, a gyereknevelésből és az otthonteremtésből is, ami lényegében annak a titka, hogyan legyenek „nélkülözhetetlenek” a társadalom számára.
