Az alkotmányozás gyors hajrájában a Fidesznek már megint sikerült viszonylag kisszámú, de annál befolyásosabb réteget magára haragítania. Nem mindennapos, hogy a Legfelsőbb Bíróság elnöke éles hangon emel szót a miniszterelnökhöz intézett nyílt levelében a bírák nyugdíjkorhatárának váratlan leszállítása miatt, amelyet az alaptörvényhez benyújtott képviselői módosító javaslat megszavazásával tett lehetővé hétfőn az Országgyűlés.
A jelekből ítélve a Fidesz a legcsekélyebb erőfeszítést sem tette, hogy javaslatának ésszerűségéről meggyőzze a bírósági vezetőket. Ha ugyanis fontosnak tartotta volna a velük való érdemi egyeztetést, akkor hetekkel ezelőtt berakta volna az alaptörvény tervezett szövegébe az ötletet, és akkor nem egy hét állt volna pusztán az egyeztetésre. Vagy esetleg be sem teszi az új alkotmány szövegébe a nyugdíjkorhatár kérdését (már eleve aggályos, hogy ilyen részletkérdést miért kell az alaptörvénybe betenni, amelynek az ország élete legfontosabb kereteinek megalkotására való), és a bíróságokra vonatkozó joganyag újraszabályozásakor foglalkozik ismét a témával, és akkor akár hónapok állnak az érintettek rendelkezésére.
Hatalomtechnikai szempontból nagyon is értem ezt a fajta eljárást. Egy képviselői indítvány (főleg ha módosító) nincs annyira szem előtt, gyorsabban letárgyalható a törvényhozásban, és az ellenérdekelt feleknek kevesebb idejük van az ellenállás megszervezésére. A kormánypártoknak ez kifejezetten kényelmes, mert mire a tiltakozóknak sikerül fellármázniuk a nyilvánosságot, addigra már késő: a törvény el van fogadva, és kész.
Csakhogy az igazságszolgáltatás „veszélyes üzem”, a mindenkori kormánytöbbségnek nagyon óvatosan kellene hozzányúlnia a területhez, hogy akár még a látszatát is elkerülje annak, hogy a kormány a bíróságok befolyásolására törekszik. Márpedig ennek az ügynek nagyon is van ilyen olvasata: hiszen az előre hozott és előre nem látott nyugdíjaztatás miatt kb. 300 bíró (köztük bírósági vezetők) esnek ki a rendszerből, és helyükre másokat lehet állítani. Ha hozzávesszük azt, hogy az alaptörvény nem szól az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsról (OIT), amelyik a bírói önkormányzat csúcsszerve volt, és lehetővé válik, hogy akár a kormány alá tartozzanak a bíróságok, akkor érthető, ha többen féltik a bíróságok kormányzattól való függetlenségét. Ha ugyanis az OIT például megszűnne, és a bíróságok igazgatása a kormányhoz tartozna, akkor pl. lehetővé válna olyan rendszer, hogy a bírákat a kormány javaslatára a köztársasági elnök nevezné ki. Lehet erre mondani, hogy az 1997-ig is ez volt a helyzet, de az Antall-kormánynak nem volt kétharmados parlamenti támogatottsága, Hornéknak volt, de a kormánykoalíció két tagja, az MSZP és az SZDSZ nem egy közös listán szerezte meg a kétharmados többséget.
Lehet, hogy nem célja a kormánynak és a Fidesznek politikai befolyás gyakorlása a bíróságokra, de az eljárás stílusa nem megnyugtató. Ráadásul eszembe jut, hogy a bíróságok nem mindig a kormány szája íze szerint jártak el (pl. nem rendelték el a Mal Zrt. vezetője előzetes letartóztatását), ami a látszat szerint annyira felbosszantott egyes fideszes képviselőket, hogy a bíróságokon kívánnak befolyást szerezni olyan emberek pozícióba juttatásával, akik a nyugdíjba menők helyébe kerülnek. Erre pedig akár nyílhatna is lehetőség az OIT már említett lehetséges megszüntetésével.
