„Ha nem történik érdemi fordulat, anarchia és polgárháború vár Magyarországra.”, jelentette ki Vona Gábor az Országgyűlés február 14-ei ülésén a cigány-magyar feszültségekről. Sajátságos, hogy a gárdamellény viselése nagyobb figyelmet keltett, mint ez a mondat. Tudomásom szerint az 1989-90-es rendszerváltozás óta még senki sem rajzolta fel a plenáris ülésen a polgárháború rémét.
Pedig attól, hogy egy sokaknak nem éppen szalonképes párt elnöke mondja ki ezeket a szavakat, még érdemes volna azok valóságtartalmáról, megalapozottságáról érdemi és tartalmas vitát folytatni. A magyar politikai rendszer jól tenné, ha azáltal is domesztifikálná a Jobbikot, hogy az általa felvetett problémákon először is elgondolkodik, és ha ezen felvetéseknek van igazságtartalmuk, akkor érdemi lépéseket tesz rendezésükre.
Természetesen, ha pusztán a felszínt nézzük, sem a közel-, sem a távolabbi jövőben nem tűnik valószínűnek a polgárháború Magyarországon. Nincsenek komoly, egymással szemben álló civil fegyveres csoportok, a magyar lakosság nagy része két választás között inkább passzív elszenvedője, semmint alakítója az eseményeknek, már pedig egy fegyveres harchoz éppen hogy extrém aktivitás szükségeltetik.
Csakhogy van egy-két nyugtalanító tényező. Köztudott, mennyire erős és nagy a gyűlölet, a kölcsönös előítéletek fala a romák és nem romák között. Az elmúlt években tovább romlott a helyzet, nem egyszer a rendőrség fellépése tudta csak megakadályozni a még nagy tragédiákkal járó tömeges összecsapásokat (mint például Sajóbábonyban 2009-ben). Szociológiai közhely (lásd pl. Tárki 2010-es riportját), hogy a szegénység, a munkanélküliség, az elhelyezkedési esélyek alacsony színvonala, az alacsonyabb képzettség, s mindebből adódó kilátástalanság érzése nagyobb arányban sújtja – itt nem részletezhető okokból – a cigány lakosságot. A jövőnélküliség, és a romák és nem romák közötti sokszor merőben eltérő magatartásminták újabb feszültséget és agressziót szülhetnek.
Bármennyire valószínűtlennek tűnik is első hallásra a polgárháború lehetősége Magyarországon, van miért aggódni, és jócskán van miért tenni annak érdekében, hogy a problémák megoldatlansága ne forduljon erőszakba. Ilyenkor különösen fontos, hogy ne attól függően utasítsunk, vagy fogadjunk el egy véleményt, hogy ki mondja, hanem attól, hogy mit mond.
A kép forrása: www.marosipolgar.info