Lakatos Júlia lakatos@meltanyossag.hu

Meggyőződésem, hogy mindenki aki blogolásra adja fejét első alkalommal ugyanazt érzi. Eleinte jó ötletnek tartja majd ül kissé megszeppenve a számítógép képernyője előtt, hogy akkor most miről is írjak. Aztán valami mégiscsak kisül belőle és a kezdeti nehézségek után lelket lehel a blogjába, ami végül elválaszthatatlan részévé válik személyiségének. Ilyesfajta bénultsággal vágok neki én is, azzal a súlyosbító teherrel, hogy az imént felsoroltakat egy politikával foglalkozó blogban kívánom megvalósítani. Nem a saját történetemet szeretném elmondani, hanem egy kicsit mindnyájunkét. Úgy, hogy benne legyen mindaz ami fontos számomra, úgy, hogy azokkal a témákkal amivel elemzőként foglalkozok egyszerre legyenek érdekesek és közérthetőek is. Hiszen miért ne lehetne izgalmas a politika mások számára is, úgy ahogy nekem? Tudom blaszfémia ilyet mondani Magyarországon, de bevallom, szenvedélyesen szeretem a munkámat. No persze nem a semmire sem vezető, folyton folyvást önmagába visszatérő napi szintű politikai csatározást. Inkább a nagy átfogó kérdéseket. Hogy előző munkaszeretetemre vonatkozó „botrányos” kijelentésemre visszatérjek, például azt, hogy miért van, hogy tőlünk nyugatra teljesítmény centrikus, a tehetséget díjazó munkakultúra van, míg idehaza alacsonyra helyezzük a lécet majd megpróbálunk átbújni alatta? Miért az irigység kultúrája dominál? Ha nekem nem lehet jó, másnak se legyen az?  Naponta ezerszer rohanunk bele politikai kultúránk falaiba. Mindenütt ott vannak jelei körülöttünk. Ennek meglátását hívom az apró dolgok művészetének. A hétköznapi történésekből ugyanis vissza lehet következtetni a társadalmi okokra, majd külföldi példákat segítségül hívva megoldást kínálni rájuk. Na EZT szeretem a munkámban. Erről szól számomra a politika női szemmel. Így aztán előre is elnézést kérek ezért az egyáltalán nem női témáért. A minap láttam egy Ladát OT (Old Timer) azaz veterán autó rendszámmal. Érdekes volt megfigyelni, hogy valami ami nem is olyan rég még elérhetetlen státuszszimbólumnak számított mára egy letűnt kor relikviája. Már csak azért is mert húsz éves demokráciánk még nagyon is fiatal. Kétségkívül ráfér egy kis tuning, nem hasonlítható össze az amerikai demokráciával, azonban a Ladára pillantva, majd az utcán közlekedő többi autóra, azonnal tudtam, hogy nekem többé senki nem mondhatja, hogy nem történt fejlődés a rendszerváltás óta