Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Csak egyféle fejlődés létezik? Az olasz példa

2022. július 04. 13:13 - Méltányosság Központ

A közgazdászok, politikusok jelentős része a nyugati világban egyetért abban, hogy minden régiónak, országnak a nyugatos fejlődést kell követnie. De mi van, ha ez szemellenzősség, és létezik a Nyugattól eltérő modell is?

kep1_4.jpg

A Méltányosság Politikaelemző Központ olvasói számára nem lehet meglepetés, hogy szerintünk kétféle modell lehetséges: a mintakövetés és a mintaformálás. A mintakövető rendszerek egy bevett fejlődési mintához igazodnak, míg más rendszerek törekednek arra, hogy saját, az adott országra vagy régióra szabott fejlődési mintát alakítsanak ki.

Sokan vannak, akik utóbbi stratégiát „populizmusként” nevezik, megvető hangsúllyal kiejtve ezt az egyébként teljesen semleges szót (ugyanis a populizmus szabad fordításban egyszerű „népbarátságot” jelent, bár a 20. században, főleg az amerikai politikatudományban, kapott egy negatív kicsengést). Mások e törekvés miatt könnyű kézzel egybemossák Perónt, Mussolinit, a magyar népi írókat, az amerikai populistákat, Donald Trump-ot – holott tartalom tekintetében óriási különbség van közöttük.

Aki kritizálja az Európai Uniót, vagy azt állítja, hogy az EU nyugat-európai tagállamai félperifériaként kezelik az Unió keleti államait, az könnyen megkaphatja ma a populista jelzőt – annak ma használatos, negatív értelmében. Ez a leegyszerűsítés éppen azt nem veszi figyelembe, hogy minden országban van és volt pár száz vita a fejlődésről a történelem során, annak módjáról és mélységéről. A viták sorozata elkerülhetetlen is, elvégre a vitákon keresztül alakultak ki a mai állammodellek. Az EU 27 országból áll, ezért az lenne a csoda (és az vallana a demokrácia hiányára), ha nem lennének viták alapvető közös politikai és társadalmi kérdésekről. Nem azt állítjuk, hogy a külön út üdvözítőbb, mint a mintakövetés. Egyik is, másik is lehet káros és hasznos (a társadalompolitika és a külső környezet hatásától függően). De azt állítjuk, hogy a vitát e kettő között nem lehet megspórolni.

Komoly történészi viták (ld. például ebben a kötetben) épültek az elmúlt évtizedekben arra, hogy egy-egy ország régiójának fejlődését öröklött sajátosságként értelmezzék, vagy egyfajta a különutas hagyományból vezessék le. Olaszországban évtizedeken át az olasz egyesítést úgy tanították Délen, hogy a félsziget legfejlettebb állama, a Szárd-Piemonti Királyság, azaz „Észak” megmentette a lecsúszástól a fejletlen, elmaradott, stagnáló Délt.

Nagyjából három korszakra osztható az olasz egység, s az olasz Észak-Dél viszony megítélése. 1945 előtt a liberális és fasiszta történetírás egyaránt hangsúlyozta a Risorgimento („újjászületés”, Itália egyesítése) nemzeti üdvtörténetként való beállítását, lényegében elfogadva az Észak-központú érvelést (ebben olyan történetírók osztoztak, mint a liberális Benedetto Croce és a fasizmust magasztaló Giovanni Gentile). Ebben a fölfogásban a Dél passzivitásáért önmaga, pontosabban a déli kultúra felelős, ezért ezt állami eszközökkel meg kell változtatni. Milyen eszközök ezek? Oktatás, állampolgári nevelés, s különösen a Risorgimento kultuszának déli erősítése. Mindez pedig erős, tekintélyes államot követel. Ugyanakkor a kultusznak a nemzeti és monarchista eleme volt hangsúlyos, a Risorgimento demokratikus öröksége nem.

A második szakaszban, 1945-1970 között a Risorgimento kultuszához kétség sem férhetett, az antifasiszta konszenzus jegyében az ellenállás új Risorgimentóként értelmeződött, s némi hangsúlyeltolódással a folyamat demokratikus elemeire helyeződött a figyelem, ugyanakkor a monarchista és fasiszta értelmezések hitelüket vesztették, vagy el is tűntek. Ekkor erős volt a marxista Gramsci-féle fölfogás, amely a déli passzivitást politikai okkal magyarázta, nevezetesen hogy a déli parasztforradalom elmaradt, és így a nagybirtok megőrizte dominanciáját, a nagybirtokos elit pedig hatalmát, eltérítve a demokrácia lehetőségét Délen.

Az 1970-es évektől, a harmadik szakaszban megkezdődött a Risorgimento demitizálása: annak megkérdőjelezése, hogy az olasz egység kifejezte egyöntetűen Itália lakosságának érzelmeit. A helytörténet, a gazdasági struktúrák és társadalomtörténeti folyamatok árnyalt elemzése, a történeti szociológia kutatásai alapján lassú fordulat játszódott le a Risorgimento megítélésében. Az ekkoriban született történészi munkák és filmek hatására a mítosz átcsapott ellenmítoszba, miszerint a Risorgimento egy erőszakos folyamat volt, amelyben a Dél belső gyarmatosítás áldozata lett (egy nápolyi imázsvideót ld. erről itt). A nápolyi, kalábriai és szicíliai öntudat erősödésével a Risorgimento úgy jelent meg, mint idegen (!) hódítás, a „nápolyi nemzet” elnyomása. Nyilván ez kizárólagos magyarázatként éppoly leegyszerűsítő, mint amilyen a fordítottja, a liberális és fasiszta elitek korábbi rózsaszínű Risorgimento-mítosza.

De mi is jellemzi az ellenmítoszt? Ebben a keretben a Dél nem Itália fejlődésének hátráltatója – ellenkezőleg, a munkaerő biztosítása, valamint a hatalmas déli piac révén Dél-Itália nélkülözhetetlen eleme az olasz kapitalizmus fejlődésének. Sőt, kialakult egy olyan irányzat, amely egyenesen amellett érvel, hogy az egész Dél-Itáliát magába foglaló Szicíliai Kettős Királyság 1861 előtt nem volt fejletlenebb az Északnál, a nemzetegyesítő Szárd-Piemonti Királyságnál, csupán a fejlődés egy másik útját járta. Vagyis a „fejletlen” és „elmaradott” jelzők nem objektív, tudományos kategóriák, hanem az északi uralom alátámasztására és az északi felsőbbrendűség legyezgetésére szolgáló retorikai fogások. E jelzőkkel nem írható le a Dél által potenciálisan bejárt különutas fejlődés, s az „elkanyarodást” éppen az északi modell kritikátlan követése, az annak való megfelelés jelenti.

Ha lehántjuk az érzelmi és ideológiai töltetet, akadnak megfontolandó következtetések. A gazdaságtörténészek fölhívták a figyelmet a dél-itáliai családi viszonyok mikrogazdaságot erősítő hatására. A nápolyi flotta állított először üzembe gőzhajót a félszigeten, ami ékes cáfolata a közkeletű képnek a déli maradiságról. Maga Nápoly iparosodottabb volt, mint a vidék. Az ipar Délen, egyes központokban is gyorsabban fejlődött a mezőgazdasághoz képest. Vagyis nem annyira Észak-Dél, mint inkább a tengerpart és belső területek ellentétéről kellene beszélni.

Az olasz – s általában a külföldi – fejlődés tanulmányozása segíthet megérteni a különutasságról szóló vitákat.

Nem arról van szó, hogy el kell fogadni az elméleteket. Mindössze érdemes vitatkozni róluk.

Ugyanígy Magyarország helye és fejlődése az Európai Unión belül joggal érdemli meg a politika-, társadalom- és gazdaságtörténészek figyelmét.

Paár Ádám

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr5717874759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaD 2022.07.07. 15:58:41

Az olasz de inkább az itáliai társadalmi berendezkedést a család szerepe adta meg(szemben pl a görög államisággal) már a római tárasadalmi berendezkedéstöl...ezt "örökölte" meg Európa. Persze a római feljödésnek is megvoltak a maga lépcsöi ami a comita curiat-tól a comita tribut-ig és azon túl vezetett. A familiáris felfogás eredményzte az itáliai városállami(családok vezetésével) megoldást. Az olasz nemzet fogalma valamikor a habsburg családtól való elszakadás eszköze lett...az hogy délen jobban megmaradt az annak köszönhetö hogy meszebb esett Bécstöl:)és a feudalista majd az iparosodó korszakban sem voltak egyforma környezeti illetve eröforrásbeli lehetöségek legalább is az akkori technikai szinteken...a magyar utat emlegetni meg egy füst alatt kissé erös túlzás....itt vagy ötszáz éve nem volt önálló gazdaság kül és belpolitilka sem...mint ahogyan most sincs...ez a kamuzás amit az un rendszerváltó banda csinál csak a jócskán alulkalibrált (nem ök tehetnek róla) magyar eccerü nép fiainak jön be...egyszerüen nem egy lap egy itáliai és egy magyar társadalmi és gazdasági terep....
süti beállítások módosítása