Méltányosság

Agytröszt a társadalmi kohézióért

Politológiai utópia

Miért oly széttördelt a magyar politikai elit? Hogyan lehet egy közös platformra terelni a pártokat? Megoldást jelent-e a nagykoalíció? Milyen lehet A következő Magyarország? Heteken át érkeznek a vendégkommentárok, illetve várunk minden érdemleges hozzászólást a könyvvel vagy a kommentárokkal kapcsolatban. Vitára fel!

puzzle-7503_1280.jpgÉszrevételeim elsősorban módszertaniak, bár kétségtelen, abban is inkompetensek, hiszen úgy tudtam, a „legyen” még csak-csak lehet érvényes etikai vagy tágabban vett axiológiai (értékelméleti) kategória, a „jó lenne ha…”, illetve a „lehetséges opció” kifejezés azonban kontextus-függő ugyan, viszont inkább szépírói eszköz. Persze az is igaz, hogy a társadalmi utópia felette szép és tartalmas társadalomfilozófiai műfaj volt a maga idejében. Márpedig ma, a jelenlegi pártokkal, s ami lényegesebb, a jelenlegi társadalmi viszonyok között a szembenálló politikai oldalak nagykoalíciója elképzelhető, elvárható, sőt, formaliter meg is valósítható ugyancsak éppen valóságossá nem válhat. Az ugyanis önmagában még semmit sem jelent, ha kényszerkoalíció jön létre, tegyük fel a Jobbik ellenében, az csak megbénítja a politikai cselekvést.

A köznapi – kocsmaasztali, lépcsőházi – politológiai reflexióban egyébként már valóban létezik a nagykoalíció, hiszen „egyik kutya, másik eb”, „mindegyik politikus lop” – mondják. Noha ez a képzet leegyszerűsítő, mi több, részben igazságtalan, a mindennapi tapasztalás szintjén azonban tartalmaz védhető momentumokat.

Kritikai kifejtés helyett csak néhány észrevétel.

kepviselohaz-1904.jpgA parlamenti pártok közti elhúzódó közjogi konfliktus a – könyvben többször pozitíve emlegetett – kései (1875 utáni) Monarchia klasszikus parlamenti csődállapotát jellemzi. Amennyiben a felek valóban komolyan veszik a közjogi vitát – akkoriban sem tették –, tényleg megoldhatatlan, körülbelül úgy, mint a középkori „i” körüli vita. (Vö. pl.: Madách: Az ember tragédiája, Bizánci szín.) Ha már e korszak előjött, hadd említem meg, hogy a kései Monarchia magyar része már a Monarchia másik feléhez képest is anakronisztikusan elmaradt világ volt. Az akkori honi közjogi viták tipikusan valóban álproblémákról szóltak, az összmonarchiához való viszonyról, a közös hadsereg vezényleti nyelvéről stb., s korántsem fedték le a közjog szokásos terrénumát: az általános választójog elutasításában pl. látens nagykoalíció alakult. Hasonlóan nézett ki a helyzet a mezőgazdasági bérmunkások egy részének – a cselédeknek – kvázi jobbágysorban tartásával, a nemzetiségi törekvések iránti érzéketlenséggel stb. Az analógia – aminek semmi köze az azonossághoz – adott, a mai viták jó része is elmegy a társadalmi problémák mellett.

A szerző többször említi Hollandiát, olykor Ausztriát, esetenként Németországot mint jó, akár követendő példákat a nagykoalíció működésére, ami a jelzett helyeken előmozdította a társadalmi kohéziót és sok egyebet, amiért is ezek jó helyek. Nem helyes azonban negligálni azt a tényt, hogy Magyarország a félperiférián helyezkedik el, nem pedig a centrumban. Meggyőzőbb lett volna, mondjuk Paraguay, esetleg Bulgária, netán Görögország példáját előhozni. Ezekben az országokban is volt-van nagykoalíció, de valahogy nem olyan elegáns, mint a centrumban. A félperiférikus státusz ugyanis sok mindent jelent, így – csak példaként – egyoldalú gazdasági fejlődést, oligarchikus kapitalizmust, kontrollok nélküli demokráciát (vagy ahhoz hasonló állapotot), óriási társadalmi különbségeket, a munkavállaló formális (jogi) függésre kényszerítésének szándékát, bürokratizmust. Ebből a körből az államszocializmus korában volt egy negyedsikerű kitörési kísérlet, de ezt végképp nem illik felemlegetni.

namibia-646903_1280.jpg

A könyvben több helyütt együtt említtetik a Horthy- és a Kádár-kor, mint afféle pre-állapot (ha van posztkádári vagy posztkommunista kor, elit, politika stb., akkor ugyebár kell lennie pre-orbáninak is). Talán egyszer véget kell vetni annak a kettős mércének, amely a Horthy-korszak utolsó etapjának iszonyatát (hódító háborúban való készséges részvétel, saját polgárok elleni hadviselés, illetve tömeges lemészárlásuk törvényes előkészítése, majd deportálásuk e célból) az 1949‒89 közötti korszak bűneivel kiegyenlítettnek véli. A szerző nem ezt teszi, itt inkább csak a figyelmet hívom fel egy lehetséges olvasatra.

Végezetül: a nagykoalíció várását illúziónak tartom, ettől még létrejöhet, hiszen a délibábok jócskán kaptak már szerepet a magyar politikatörténetben. Jelen helyzetben azonban megvalósulása csak azt érné el, hogy a társadalmi kohézió, ha egyáltalán, a politikai, s vele a gazdasági elittel szemben jöjjön létre, mégpedig – jelen állás szerint – egy szociális demagógiával készséggel élő szélsőjobboldali mozgalom képében.

Kállai R. Gábor

Politológiai utópiaMiért oly széttördelt a magyar politikai elit? Hogyan lehet egy közös platformra terelni a pá...

Posted by Méltányosság Politikaelemző Központ on Friday, April 17, 2015

 

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://meltanyossag.blog.hu/api/trackback/id/tr937375104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kállai R. Gábor: Politológiai utópia 2015.04.17. 09:39:01

A köznapi – kocsmaasztali, lépcsőházi – politológiai reflexióban egyébként már valóban létezik a nagykoalíció, hiszen „egyik kutya, másik eb”, „mindegyik politikus lop”.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

program készítő 2015.04.17. 16:01:17

A jobbiknak csak az ügynöktőrvényhez kell alkalmazkodnia,aztán nem lesz illúzió a nagykoalíció.

dunántúli gyerek 2015.04.17. 21:31:33

A politikai elit nem széttördelt, hanem soha nem volt ilyen egységes 1989 óta.

Abszolút stabil kormánytöbbség van 5 éve, ami egyik szomszédunkról sem mondható el.

31/48 2015.04.17. 21:39:08

Szerintem se nyerne se a Fidesz, se az MSzP ha a Jobbik esetleges győzelmére reakcióként nagykoalícióval próbálnának kormányozni. Elég abszurd gondolat őszintén szólva és kommunikációs szempontból nehezen eladható.

Ez a nap se múlt el Rogán botrány nélkül 2015.04.18. 00:59:03

@dunántúli gyerek:

A fidióta maffiád a végleges bomlás állapotában van. Kormányozni ezek a parasztgyerekek sose tudtak, lopni annál inkább.

Az utóbbi 9 választást zsinórban elbukták, ráadásul most már az ellenzék kétharmaddal veri a g..i fideszeseket.

A fidióta banda már tudja, hogy pár év múlva a börtönbe fognak menni.

gmihaly 2015.04.18. 07:55:54

Kedves Méltányosság! Ha a hazai cselédség de facto jobbágyi státusát felemlegeted, nem árt észrevenned, hogy a tőlünk keletre fekvő szlávság jobbágyai pedig kvázi rabszolgák voltak akkoriban. A nemzetiségek iránti érzéketlenség "vádjánál" pedig mintha nem lenne tudomásod a báró Eötvös József, Deák Ferenc és mások által 1860-67 között a magyarországi nemzetiségi vezetőkkel lefolytatott sikertelen egyeztető tárgyalásokról. Ez, amit hangoztatsz, az ő propagandájuk. És ne felejtsük el a bécsi udvar camarilleróit sem, akik összetákolták azt a katyvaszt, amit 1848-49-ben "nemzetiségi kérdés"-ként vágtak a pofánkba. Igaz, Haynau, Bach Sándor, Schmerling hülyeségei vezetek a solferinói és königgrätzi vereséghez. Amikor Ferencjóska megszabadult tőlük, akkor egyezett ki Deákékkal, és jött a Monarchia "békebeli békéje", ami persze a szlávoknak nem tetszett, mivel rossz lóra tettek. Az ő obstruktív-destruktív magatartásuk, nemzetközi kavarásaik terén ezután kapcsoltak második sebességbe. Más: Egy hazai nagykoalícióhoz egy szolidáris Európában kellene élnünk, a médiának pedig ezt a szellemiséget kellene sugároznia. És meg kellene szabadulni egy rakásnyi dogmától, tabutól, előítélettől, hogy az eltérő nézetek közeledhessenek egymáshoz és a kialakuló közös nevezők mentén egy szellemi újjáépítés kezdődhetne. Volna valós feladata is a médiának.

Arthur Bloch 2015.04.18. 09:14:29

Egyre többen keresnek új utakat a jővőnk jobbítása érdekében.A legnagyobb gond tán az lehet,hogy a napi politikát csinálóknak sosem lesz érdeke az úgymond "plebsz" értelmének igazi emelése,fejlesztése.Hisz még a köz- és felsőfokú oktatásban is ellenséget látnak.Az ún. média mint harmadik hatalom is csak gazdasági érdekelt, - ezekután csak egy összeomlás, egy katasztrófa segít ? -Ha nem lép porondra egy új eszmeiség,nem vallás,nem párt,hanem a maródi régin átlépő praktikum a plebsz szintjén, akkor ismétlődik a történelmünk...s jöhet egy pótvizsga.Ma ez a valóság.

Blogger Géza 2015.04.18. 10:02:30

@31/48: Az ország kormányozhatósága minden mást felülír. Ha három kb egyenlő erejű tömb lesz a parlamentben, és egyiknek se lesz esélye a többségre, valamit ki kell találni. Hasonló nagykoalíciók voltak-vannak Ausztriában, Németországban, és azok az országok többé.-kevésbé elvoltak ezzel.

bekerült 2015.04.18. 10:47:51

A gond ott van, hogy rendszerszintű ellentétek vannak a felek között.
Ezek nem összeegyeztethetők, ahhoz az kellene, hogy a nagykoalícióban résztvevők egyike, másika feladja a saját elképzelését !
Na, ez egyenlőre nem fog menni !
Ma még "csak" agyagba akarjuk döngölni a másikat és ez még így is lesz egy darabig.
Előbb még hagyni fogják, hogy a JOBBIK is kimutassa a foga fehérjét, hogy kiderüljön, mennyit ér !
Nemigen töltenének ki egy ciklust !

dunántúli gyerek 2015.04.18. 11:02:45

Az SZDSZ is nagykoaliciót akart amikor tartósan bementek 2% alá.

A ballib is most szeretne nagykoaliciót, amikor már a parlamentbe jutásért fognak izgulni 2018ban.

Kedves ballib, miért akarna a Fidesz veletek nagykoaliciózni (és nem mondjuk a jobbikkal), amikor mindenki a történelem szemétdombján van, aki veletek összebútorozott?

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.04.18. 12:10:19

Érdekes megfigyelni a ballibeket. Most hogy a Jobbik komoly tényező lett,és nem nagyon lesz esély egy baloldali kormányra a következő választás után,elkezdik pedzegetni a nagykoalíciót.
Aminek egyébként semmi realitása Magyarországon, elsősorban történelmi okok miatt.

♔bаtyu♔ 2015.04.18. 13:22:41

Az egyik közös pont az USA - EU kereskedelmi szerződés ellenzése, jelenleg a Jobbik és az LMP ellenzi.

A másik közös pont (ha tovább "melegszik a helyzet", akkor a NATO-ból való kilépés lesz, ez jelenleg Jobbik.

♔bаtyu♔ 2015.04.18. 13:28:12

@bekerült: A Fidesz-ballib koalició értelmetlen hiszen a ballibsi pártok mindegyike beleadva apait-anyait is talán 15%-osak, ezekben benne vannak a szélsőségesek is, DK, volt SZDSZ maradványok, stb.

A választópolgárok akaratát látva, most egy Fidesz+Jobbik koalicióra lenne igény, de 2018-ban talán még erre sem.

bekerült 2015.04.18. 16:50:34

@♔bаtyu♔:
A FIDESZ-Ballib koalíció azért értelmetlen, mert más rendszerben gondolkodnak és az egyik kizárja a másikat !
Az egyik az illiberális államban gondolkodik, ami, ugye vezérelvű, míg a másik a demokráciában, amitől kiveri a hideg a FIDESZESEKET:

A JOBBIK szintén az illiberális államban gondolkodik, vagy még rosszabban, mondjuk direkt diktatúrában.

Logikus lenne a FIDESZ -JOBBIK összefogás, de a FIDESZ, ha bukik, akkor széthullik.
Ezért csak a FIDESZTŐL kihullott "szakemberekre" támaszkodhatna a JOBBIK, hogy kormányozni tudjon !

Ekkor azonban világossá válna, hogy ők se különbek a FIDESZTŐL és becsapják a választókat.
Lenne ne mulass !
Még a ciklust se töltenék ki !

dunántúli gyerek 2015.04.18. 17:13:06

@bekerült: 'Az egyik az illiberális államban gondolkodik, ami, ugye vezérelvű, míg a másik a demokráciában, amitől kiveri a hideg a FIDESZESEKET:'

Főleg azóta gondolkozik a bal demokráciában, mióta nem szavaz rá a kutya se....

LoL

bekerült 2015.04.18. 17:40:46

Mit törődsz te azzal, hogy ki szavaz rájuk ?

Te csak azzal törődj amit írtam, és arra válaszolj !
A két rendszer nem keverhető össze !

Te mégis keversz , kavarsz !

dunántúli gyerek 2015.04.18. 17:52:15

@bekerült: Senki sem nevezi őket demokratáknak. Valójában poszt komcsiknak mondanám őket.

Ők kinevezték magukat a 20%-os parlamenti képviseletükkel. Szóval a demokrata matek szerint hazudnak.

bekerült 2015.04.18. 18:01:31

@dunántúli gyerek:
Azért van mögöttük szavazó is, nem gondolod ?
Hiába igyekeztetek mindenféle Kubatov csalással, nem mindenki dőlt be nektek !
Várd ki a végét, lesznek még itt pórázon vezetgetett soha nem hazudók !

dunántúli gyerek 2015.04.18. 18:12:22

@bekerült:'Várd ki a végét, lesznek még itt pórázon vezetgetett soha nem hazudók !'

Tényyleg úgy néz ki, ha a Jobbik lesz hatalmon.

dunántúli gyerek 2015.04.18. 19:17:14

@bekerült: Népszavát meg ungváryt szoktam olvasni, tőlük tanulom a demokráciát.

bekerült 2015.04.18. 19:27:08

@dunántúli gyerek:

Nem árt néha mást is olvasni, mint a NER-t !
süti beállítások módosítása