A választások előtti kérdés: a Jobbik megelőzi-e a baloldali összefogást? Immár nem az a tét, hogy ki lesz a harmadik, hanem, hogy ki lesz a második erő. Hogy jutottunk idáig?
Sokat vitatkoznak arról a tudományban, hogy a kampányok mennyit is számítanak a politikai preferenciák kiválasztásában. Néhány kutatás azt mutatja, a preferenciák már a kampányok előtt eldőlnek (az első napirend megállapító hatáskutatások ezt az eredményt hozták), de a közvélekedés szerint: a kampányok a bizonytalankodókat nagyon is motiválhatják. Elég nehezen tudnánk indokolni azonban, hogy a „nem érdemelnek több esélyt” plakát miért is motiválna bármire. Álláspontunk szerint ugyanis a kormányoldalnak rossz az a kampánystratégiája, mivel a kihívójával szemben akar haragot gerjeszteni. A kihívóról azt érdemes kommunikálni, hogy alkalmatlanok volnának a kormányzásra. Haragot gerjeszteni épp a hatalmon lévőkkel szemben hatásos.
De térjünk vissza a Jobbik naggyá tételéhez! Az SZDSZ-es plakát az EU-kampányra készült, voltaképp nem csinált mást, mint felületeit egy ismeretlen párt reklámozására szánta. A logika úgy működik, hogy: az ellenségem ellensége a barátom. Tehát bárki, akinek csöppnyi fenntartása volt az SZDSZ-el szemben, ha ezt a plakátot látta, kíváncsi lett a Jobbikra. Nem feltétlenül azért, mert szerette volna, ha a bőrfejűek döntenek, hanem azért, mert kíváncsi lett, ki ellen kampányolnak oly vehemensen a liberálisok.
A Jobbikot a Tilos-ügy előtt - melyet ők kezdeményeztek – kevesen ismerték, de a FIDESZ beemelte, és felkarolta a Tilos Rádió egy botrányos esetét, melyben a Jobbik tett feljelentést. (A Barnagó nevű Tilos rádiós a „ki kéne irtani a keresztényeket” mondatával hívta fel magára a figyelmet karácsony este, mely rádiót küldetéstudatból alig hallgatott ekkor más egy jobbikos megfigyelőn kívül.) Miután az új párt ismertsége így létrejött, megint egy új hibás stratégiát dogoztak ki a baloldali véleményvezérek: a „szorítsuk ki őket a nyilvánosságból”-t. De a jobboldal se talált ki sokkal szerencsésebb forgatókönyvet, a konzervatívok ugyanis a „szedjük ki a szelet a vitorlájukból” elképzeléssel operált. Egyetlen dolog nem jutott senki eszébe, nevezetesen, hogy szembesítsék a pártot önmagával, azzal például, hogy nem is akarnak demokratikus országot.
Így vált valóra, hogy a Jobbik szegmentált kommunikációt űzhet a mai napig. Tereken gyerekeknek lufit oszt, másutt meg uszít. Szegmentált kommunikációja nem működhetne, ha ismernénk őket, ha egységes arculatot volnának kénytelen mutatni egy demokratikus nyilvánosságban.
Zsolt Péter
