Az amerikaiaknak minden témáról, így a bevándorlásról is van véleményük. Akad például zeneszám róla, a Go West a Pet Shop Boys-tól, és Hollywood is gyakran épít a bevándorlási mizériára. A Zöldkártya (Depardieu elbukik a bevándorlási interjún) vagy a Nász-ajánlat (Sandra Bullock ”kanadaiként” sikerrel jár) című vígjátékok sokaknak ismerősek, de láttunk már afrikai Eddie Murphy-t és kelet-európai Tom Hanks-t is. Még a showbiz is előszeretettel lecsap a témára, „A jó hír, hogy a Kongresszus csökkentette az illegális bevándorlást. A rossz hír: a fejes saláta most 300 dollárba kerül!” hangzott el egyszer Jay Leno szájából.
Komolyabbra fordítva a szót, pár nap múlva a választóknak erről a kérdésről is dönteniük kell. Régóta nincs konszenzus, és sok szavazók többsége talán fel sem méri a téma fontosságát. Ha egyetlen szóval akarnánk kifejezni a kialakult helyzetet, talán ez lenne az: jogfosztottságban. A szó, amelyre immár a 20-as évek óta a legtöbb Amerikába vágyó gondol, ugyanis azóta megszűnt a szabad bevándorlás. 1 A mintegy 140 évig fennálló nyitott bevándorlási politika hozzájárult Amerika felemelkedéséhez, ezt elvitatni nem lehet. Gondoljunk csak bele, mi lett volna, ha pl. már az 1800-as években is ilyen szigorú lett volna a törvény: könnyű belátni, népessége és roppant ereje jóval kisebb lenne.
A törvénykezéstől mindenki elvárhatná, hogy a jog a jogegyenlőséget hangsúlyozza, ne a jogfosztottság állapotát őrizze meg. Sok amerikai elfelejti, hogy szinte mindenkinek az őse valahonnan külföldről érkezett. Az első időszakban éppen Európából, ahonnan ma is sokan próbálnának szerencsét a tengerentúlon. Ha tehetnék. Jelenleg ugyanis négy út létezik: rokoni kapcsolat (elenyésző embernek lehetséges), házasság, munkavállalás/befektetés (kevés kvóta és szigorú feltételek) és vízumlottó. 2 Csak azt felejtik el, hogy sokáig nem csak kivételesen tehetséges kutatók (ráadásul itt feltétel a nemzetközi hírnév is!), dollármilliomosok vagy valamiféle lottónyertesek hazája volt Amerika. Hanem a szorgalmas átlagemberek tömege, akik kétkezi munkával naggyá tették az országot. Most pont nekik nincs vagy nagyon kevés esélyük van ugyanerre. Pedig a letelepedést tervezők manapság is ugyanolyanok, mint akik például 100 évvel ezelőtt sikerrel próbálkoztak. Persze sok minden változott azóta: hajó helyett repülővel és napok helyett órák alatt utazhatunk, de egyvalami maradt: az új életet kezdők elszántsága.
Sokan vannak, de elegen?
Felmerülhet a kérdés, hogy a 20-as évek óta miért nem fékeződött a népesség növekedése. A válaszban óriási ellentmondás ütközünk: európai szemmel furcsa lehet, hogy 14 másodpercenként nő a lakosság a becslések szerint. 3 Az amerikai termékenységi ráta nem indokolja ezt, a növekedés fő oka az elsősorban családi alapú bevándorlás, elsősorban Latin-Amerikából és Ázsiából. Szintén érthetetlen, hogy egy fejlett állam miért nem elsősorban a munkavállalói és befektetői migrációt ösztönzi (most a minimum feltétel 1 millió dollár, ami bőven szelektálja a jelentkezőket), amelyre pedig több lehetősége lenne. Számos alkalommal emelte fel szavát emiatt több vállalat vezetője, pl. Bill Gates. 4 Úgy tűnik azonban, hogy még a legsikeresebb vezetők sem tudják meggyőzni Washingtont erről.
Az idei elnökválasztáson a Gates által is szorgalmazott bevándorlási reformról aránytalanul kevés szó esik. Bár mindkét párt programja elismeri a reform szükségességét, a republikánusok részéről például csak az amerikai egyetemeken, bizonyos reáltudományokban diplomázott külföldiek kaphatnának zöldkártyát. Ismerve az előző republikánus elnököket, ez aligha hihető forgatókönyv (gondoljunk csak Romney deportálásokról szóló véleményére). A kihívó elnökjelölt egyszerre utasítaná ki az illegális bevándorlók jelentős részét, egyben semmilyen megoldást nem nyújtana a legálisan letelepedni kívánók nagy részének. E két lépés ugyanis nem működik, valószínűleg ezt Romney is tudja. Hiszen nullához közelítő bevándorlással Amerika sem lesz versenyképesebb, és ha az akar maradni, emelnie kell legalább a kvótákon.
Kormányoktól függetlenül, sajnos régóta ez a politika jellemző: sokan még mindig a 90-es években beadott letelepedési kérelmükre várnak, akik azóta lehet, hogy teljesen más élethelyzetbe kerültek. Sok kérelem végletesen elhúzódott, a várakozók száma milliós nagyságú. A demokraták oldalán ugyancsak sokáig nem történt jóformán semmilyen előrehaladás, mégis Obama kisebb lépései pozitív irányba mutatnak: a deportálási eljárásban figyelembe veszik, ha az illegálisan tartózkodó személynek van családi kötődése amerikaival (beleértve az azonos neműeket is), és nem jelent veszélyt az országra. 5 Ilyenkor leállítják az eljárást, nagyobb hangsúlyt fektetve a bűnözők kiutasítására. Az elnök támogatja azt a törvényt is, amely a hadseregben vagy felsőoktatásban részt vett illegális migránsoknak jelentene megoldást, ha gyermekkorukban kerültek az országba (DREAM Act). 6 Látható tehát, hogy a kormányzat utolsó évében elindult némi irányváltás, amely folytatódhat győzelme esetén. Egy lassú folyamat, amely egyaránt garanciát nyújt a migráció biztonságosságára (főleg republikánusok kritizálták emiatt az elnököt), miközben elmozdul egy nyitottabb bevándorláspolitika felé. Persze nemcsak Obamán múlik (sőt, rajta a legkevésbé!), hanem nagyrészt kétpárti összefogáson.
Hogy mi történne akkor, ha nem lenne reform? Egyrészt az üzletemberek befektetései elmaradnának, így a magasabb munkanélküliségű övezetekben a vállalkozások száma sem nőne. Az 1 millió dolláros feltétel egyáltalán nem szükséges a kisebb üzletek beindításához, könnyen lehetne változtatni rajta. Erre a hazai munkahelyeket féltők sem mondhatnak semmit, hiszen amerikai munkaerőt foglalkoztatnának. Az Egyesült Államok a külföldiek körében még mindig első számú célország, ezt a hatalmas előnyt dobja el magától akkor, ha nem változtat a közeljövőben politikáján. A képzett munkavállalókért folyó versenyben pedig könnyen hátrébb kerülhet, miközben már munkaerőhiánnyal küzd egyes ágazatokban. Nyugat-Európa, Ausztrália és Kanada már eddig is milliókkal növelte népességét többek között amiatt, hogy sokan Amerika helyett választották otthonuknak az említett államokat. Itt vissza is juthatunk egy ellentmondáshoz: míg Európából nézve, az USA rendkívül gyorsan reagál költségvetési válságban, katonai beavatkozásban, addig egy bevándorlási reformot évtizedekig halaszt. Ez nemcsak a következő négy év feladata lesz majd. Hatása pedig hosszútávon hozzájárulhat a fejlődéshez. A reform valószínűsége kérdéses, de az amerikai társadalom az elmúlt években több problémát is megoldott: megtörtént az egészségügyi reform, a válságot követő munkanélküliség csökkenése vagy az irányultságukat nyíltan vállaló melegek hadi szolgálatának engedélyezése is, ezek mind bizakodásra adhatnak okot.
1 http://library.uwb.edu/guides/usimmigration/1921_emergency_quota_law.html
2 http://travel.state.gov/visa/immigrants/types/types_1326.html
3 http://www.census.gov/population/www/popclockus.html
4 http://afp.google.com/article/ALeqM5i48NxIEq0z3_TAoLLNgxIghOPCxA
http://www.informationweek.com/bill-gates-says-immigration-education-re/206903144
5 http://cnsnews.com/news/article/dhs-immigration-cases-family-relationships-now-include-long-term-same-sex-partners
6 http://www.barackobama.com/immigration
A szerző a Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa
Ha szeretnél többet megtudni a Projekt Amerikáról látogass el Facebook oldalunkra!
